Húsvét 2011

A nyúlon túl: ha kutya vagy cica helyett húsvéti nyuszira vágynál

Szakértőinkkel utánajártunk, hogy mit vállal az, aki otthoni nyuszitartásra adja a fejét.
A nyúlon túl: ha kutya vagy cica helyett húsvéti nyuszira vágynálHagyományos tojásfestés

Logikusnak tűnik az állítás, hogy a húsvéti időszakon kívül a kutya sem akar nyulat venni, ám Szabadi Ferenc, az Aguti Díszállat-kereskedés eladója gyorsan eloszlatja téveszméinket: „A nyuszik évközben is népszerűek, bár tény, hogy a húsvét előtti egy hónapban nagyobb irántuk a kereslet, mint az év más időszakában. Egyébként az utóbbi időben a húsvéti kereslet is megcsappant. Pár éve még akár harminc-negyven darabot is el lehetett belőlük adni a húsvéti szezonban a boltban, de mára ez a szám jócskán lecsökkent. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nyuszik ne lennének népszerűek. Minden díszállatból kevesebbet lehet eladni manapság.” 

A nyúlon túl: ha kutya vagy cica helyett húsvéti nyuszira vágynálA házinyulak fajtáinak számbavételére az NLC most nem vállalkozna, mivel rövid kutatásunk igazolta, hogy több mint kétszáz fajtát tartanak belőlük számon. Viszont az érdekelt bennünket, hogy a magyar vásárlók melyik fajta után mutatják a legnagyobb érdeklődést. „Mi a kosorrú, lógófülű törpenyulat tartjuk nagyobb számban, mert ők a legkeresettebbek a vásárlók körében, de az oroszlánfejűeket is nagyon szeretik. Mi is őket ajánljuk a méretük miatt (ideális esetben 1-2 kilósnál nem nőnek nagyobbra), ami fontos szempont az otthoni nyúltartásnál” – meséli nekünk Szabadi Ferenc.

A magas ár biztosan nem lehet akadálya a nyúlvásárlásnak, hiszen az interneten ma már 1500 forint környékén is lehet házinyuszihoz jutni, és az átlagos áruk csupán 4–6000 forint körül mozog. A nyúl szapora állat, ezért is lehet olcsón hozzájutni, de nem árt óvatosnak lenni, mivel a megvásárlásával sok, elsőre láthatatlan költségbe verhetjük magunkat. „A nyulak rendkívül érzékenyek a betegségekre, ezért évi rendszerességgel kell őket beoltatnunk tavasz környékén az állatorvossal. A szúnyogok és a legyek több olyan betegséget is terjesztenek, amire ők nagyon érzékenyek, ezért ez az 5-6000 forintos árú oltás elengedhetetlennek számít” – fejti ki Szabadi.

Puszedli
Puszedli

Novák Anikó, egykori nyuszitulajdonos (Puszedli, az oroszlánfejű törpenyúl március végén hunyt el öregen, boldogságban, hatévesen) ezt még megfejeli nekünk egy-két számmal: „Az ivartalanításra 18 000 forintot költöttünk, a ketrecre 15 000-et, a hosszú szőrű nyulaknál elengedhetetlen kozmetikára kb. évi 5000-et, és akkor még nem számoltam az antibiotikumra költött pénzt, amit akkor vettünk neki, amikor beteg volt. A karmait is rendszeresen le kellett vágni, de ezt otthon mi magunk is megtehetjük.” Anikó szerint a nyuszik jellemükben inkább a macskákhoz, mint a kutyákhoz állnak közelebb. „Nagyon csendes, tiszta jószág. Játékos és gyakran megnevetteti az embert, de nem feltétlenül szeret mindenkit. Puszedli például megjegyezte, hogy folyton én vittem orvoshoz, így a fájdalomérzetet kapcsolta hozzám, ezért a páromat sokkal jobban szerette nálam, mert ő csak kényeztette őt. Igényes és válogatós állat. A sárgarépából csak a legszebbeket és a legjobbakat ette meg. Ha egy kicsit csoffadt volt, már nem kellett neki. A súlyára amúgy vigyázni kell, hogy ne nagyon menjen másfél kiló fölé, de ezt a jutalomfalatkái és az ételadagjai mérséklésével könnyen meg lehet oldani.”

És mivel kell még számolnia annak, aki bevállalja, hogy egy házinyuszival osztja meg az életét? Anikó szerint bár a nyuszi jól elvan a ketrecben, szüksége van a kinti mozgásra is. „Nálunk az volt a fő probléma, hogy sok vezeték a falon kívül futott, és ő ezeket rendszeresen elkezdte rágcsálni, mi meg borzasztóan féltünk attól, hogy agyoncsapja az áram. Éppen ezért a nyúltartást inkább azoknak javaslom, akiknek kertes házuk van, de persze lakásban is tarthatók, csak akkor szánjunk rájuk annyi időt, ami elég ahhoz, hogy heti két-három alkalommal kivihessük őket sétálni. Puszedlinek volt hámja, tehát ez nem jelentett akadályt, sőt azt vettük észre, hogy a kutyusok kifejezetten barátságosak voltak vele. Az pedig külön élményt jelentett, amikor az emberek odajöttek megcsodálni és megsimogatni őt.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top