Húsvétkor ér véget az egykor olyan szigorúan betartott negyvennapos nagyböjt, ekkor emlékezünk meg Jézus Krisztus kínhaláláról, és ünnepeljük a természet tavaszi újjáéledését.
Jézus feltámadását mindenhol megünneplik a keresztények, a történet szerint nagypénteken keresztre feszítették a Megváltót, családja zsidó szokás szerint eltemette egy barlangban, amelyet az Olajfák hegyén a domboldalba ástak. A sír bejáratát a hagyomány szerint nehéz kővel zárták le. Lévén másnap szombat volt, a tízparancsolat szerint a pihenés napja következett. Jézus családja és tanítványai vasárnap tértek vissza a sírhoz, és meglepődve látták: üres a sír. Egy angyal állt ott, és ő mondta: Jézus feltámadt.
A Biblia szerint Jézust a zsidó pészah első napján tartóztatták le. Az utolsó vacsorán Jézus és a tanítványai a pészah előestéjén szokásos széderestet ünnepelték, megtörve az élesztő nélkül sütött kenyeret (maceszt), és megitták az előírt több pohár bort.
Sok nyelven ma is így nevezik a húsvétot: Paste (román), Påske (norvég), Paszcha (görög, orosz), Páscoa (portugál), Pascua (spanyol), Pasqua (olasz), Paque (francia), Påsk (svéd).
Több európai nyelven a teuton (norsze) Őstra istennő ünnepének nevéből ered a húsvét elnevezése: Oster (német), Easter (angol).
Az istennőt szimbolizálta a tojás és a nyuszi, ez utóbbit Németországban kezdték el húsvéti szimbólumként használni az 1800-as években, és onnan terjedt el a világon.
A húsvét legismertebb szimbóluma a tojás, a termékenységet, az új életet jelenti. Általában színesen kerül az ünnepi asztalra, piros vagy hímes tojást már az ősi Babilonban is készítettek.
Magyarországon a húsvéti asztal elképzelhetetlen húsvéti sonka nélkül. A tojások mellett a főtt sonka tormával, friss tavaszi zöldségekkel, frissen sült sós kaláccsal mennyei eledel, különösen azoknak, akik szigorúan tartották az ünnepet megelőző negyvennapos böjtöt. A húsvéti sonka úgy a legfinomabb, ha a főzés előtti este hideg vízbe áztatjuk, másnap pedig finom puhára főzzük.
