nlc.hu
Igaz vagy hamis?
Freddy Krueger valódi sorozatgyilkos volt

Freddy Krueger valódi sorozatgyilkos volt

A Rémálom az Elm utcában című horrorfilm főgonoszát egy létező sorozatgyilkosról mintázták, aki a XIX. században élt.

A Wes Craven 1984-es horrorfilmjéből ismert, jellegzetes csíkos pulóvert és kalapot viselő gonosztevőt bizonyára még azok is ismerik, akik amúgy nem lelkesednek a műfajért. Néhány éve pedig feltűnt egy fotó az interneten, amelyen egy Frederick Kruger nevű ember sírköve látható.

A képhez tartozó történet szerint Kruger az 1800-as években az ohiói Cincinnatiben élt, ahol rendőrségi jelentések szerint legalább húsz gyereket ölt meg egy kampó segítségével. Kruger egyébként egy elhagyatott gyárban éldegélt, ahol egy kisebb kínzókamrát is berendezett, ahol áldozatait kivégezhette. Végül elkapták, és 72 éves korában bekövetkezett haláláig hátralévő éveit a Kings Park pszichiátriai intézetben élte le.

Bár a közösség oldalakon több változatban is felbukkant a történet, az eredeti változat egy amerikai férfi Facebook-posztjához kötődik, aki bizonyára ismerősei figyelmét akarta tesztelni, mivel a fotót ábrázoló poszt végére odaírta: „amúgy ezt a fotót csak úgy találtam és a sztorit is én költöttem hozzá – végigolvastátok???”.

Mint látható, nem túl figyelmesen olvastak a férfi ismerősei. Ennek ellenére Wes Craven 2014-ben azt nyilatkozta, hogy Freddy Krueger figuráját valóban egy újsághír ihlette, de nem egy sorozatgyilkosról volt szó. Craven ugyanis egy kambodzsai családról olvasott egy cikket, amelynek menekülnie kellett hazájából – a család fiúgyerekét pedig annyira megviselte a poszttraumás stressz, hogy rendszeres rémálmok kínozták, ennek következtében egyik éjszaka meghalt.

Ami pedig Frederick Kruger sírkövét illeti – csupán puszta véletlenről van szó.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top