nlc.hu
Iskolakezdés
Bezárták az iskolát a tanévkezdés előtt

Tanévkezdés előtt szüntették meg az iskolájukat

Sok szülő került nehéz helyzetbe, miután a kormányhivatal a tanévkezdés előtt bezáratta gyermekük iskoláját.

Szülők tucatja került nehéz helyzetbe, mert nem tudják, hol tanul majd a gyermekük hétfőtől. Az illetékes kormányhivatal ugyanis a tanévkezdés előtt bezáratta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség budapesti iskoláját, melybe csaknem 300 gyerek jár, 40 százalékuk speciális nevelési igényű (SNI).

Az RTL beszámolója szerint a szülők kétségbeesetten próbálnak iskolát találni, egy édesanya elmondta, hogy vannak szülők, akik úgy próbálkoznak, hogy eltitkolják, hogy SNI-s a gyerekük.

Iskolás gyerek megy haza.

Nem tudják még, hova fognak járni

A kormányhivatal listát küldött a szülőknek a lehetséges iskolákról, melyek közül több vidéki és az is kérdéses, van-e náluk szabad hely. Egy másik édesanya, Anita azt mondja, ő több kijelölt iskolába személyesen ment el, mert telefonon nem ért el senkit. De mindenhol azt mondták neki, hogy nincs hely, nem is értik, miért ajánlotta őket a Kormányhivatal.

Az iskola azt kéri a bíróságtól, hogy átmenetileg függessze fel a kormányhivatal döntését, de a szervezetnek tanácsot adó jogász szerint nincs remény arra, hogy hétfőn mégis engedélyt kapnak a nyitásra.

Hétfőn dél körül jött a hír,  Szegeden is bezárták a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát, mivel “Meghaladta a köznevelési intézmény közmű- és adótartozása a törvényben meghatározott mértéket, ezért a kormányhivatalnak törölnie kellett a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát a nyilvántartásból” – tájékoztott a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal pénteken.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top