nlc.hu
Család

Iskolabezárás Ercsiben

Három napra bezár egy iskola Ercsiben, mert nem tudnak minden osztályba tanárt küldeni

Hét pedagógus betegség miatt nem tud tanítani, és váratlanul elhunyt az iskola egyik dolgozója, ezért három napra bezár az ercsi iskola.
Iskola

Három napra bezár az Ercsi Eötvös József Általános Iskola, miután az intézmény egyik dolgozója váratlanul meghalt, további 7 munkatárs pedig betegség miatt taníthat. Ezért nem tudnak minden osztályba tanárt küldeni.

Orth László igazgató a Facebookon azt írta: többen a koronavírus miatt nem tudnak menni, bár ők nem koronavírussal fertőzöttek, de mivel a családtagjaik igen, ezért a pedagógusok sem mehettek iskolába.

„A fentiek miatt nem tudtunk minden osztályba tanárt küldeni, a továbbiakban még súlyosabb lehet a helyzet. A Tankerület egyetértésével szerdára, csütörtökre és péntekre tanítási nélküli munkanapot rendeltünk el, azaz a gyerekeknek nincs tanítás, de az iskola dolgozóinak feladataik lesznek”

– írta az iskola igazgatója.

Az igazgató szerint az a céljuk, hogy elkerüljék a digitális oktatást. Az év eleji felmérés során ugyanis kiderült, hogy „a családok nagy része nem tud értékkel részt venni ebben a tanítási alkalmazásban”.

A három érintett napon gyerekfelügyeletet biztosítanak.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Getty Images)

Még több cikk az iskolákról a járvány idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top