Ugye nem fog hívatlanul beállítani?
Lehet, hogy valamikor kiejtettük a szánkon azt, hogy érezze magát otthon nálunk, Mama. Vagy tán még az is elhangzott, hogy mihozzánk úgy jöjjön, mintha haza érkezne. Nos, ezeket a kijelentéseket esetleg komolyan is lehet venni, illetve lehet rájuk hivatkozni, például olyankor, amikor épp a legnagyobb kupi tetején ülve sörözgetünk a tévé előtt vasárnap délután kettecskén, vagy mondjuk csak simán bealudtunk egy jó kis szex után. Elég kellemetlen. Még jó, hogy nem vagyunk “papucstávon” belül, mert akkor aztán egyáltalán nem lehetne azon csodálkozni, hogy az anyós időnként csak halkan bekopog (jó esetben), simán besétál a hálószobánkig, sőt, ha nem reagálnak a köszönésére, akár még a vécét is rányitja az emberre.
(Amúgy abszolút jóindulatból, mert csak a fánkból hozott kóstolót, amit épp most sütött.)
Baj, hogy én veszem meg az ajándékokat?
Igen, a virágcsokrot és a tortát a születésnapjára, a kristály pohárkészletet a névnapjára, a bundás szobacipőt karácsonyra, sőt, még az anyák napi bonbonját is. Ez van. A fiának ugyanis kevés az ideje, és őszintén szólva nem is nagyon tartja észben ezeket az ünnepnapokat. De nem is értem, mit csodálkozik ezen, amikor apósomnak is maga adja a kezébe az én születésnapi virágcsokromat.
(Végső fejlövés: ha magának olyan fontos, hogy a fia figyelmes legyen, miért nem nevelte úgy?)
Ugye nem fogja az unokáit egymáshoz hasonlítgatni?
Ilyen sztorik mindenhol vannak, hogy Istike már tízhónaposan elindult, Beácska meg már majdnem másfél volt. Meg sajnos az is előfordul, hogy Istike gyerekei bezzeg, Beácska gyerekei meg még csak azt sem. Ezek azok a romboló mondatok, amiket érdemes a kedves mamának magában tartani, egyrészt, mert valószínűleg minden családtag tisztában van vele, másrészt mert ez nem a családi egység erősítéséhez vezető út. Sokkal inkább árok, amely szépen fokozatosan szakadékká mélyül köztünk, a gyerekei között.
(Na persze nyilván nem ezzel a szándékkal tesznek a nagymamák hasonló kijelentéseket, ilyenkor minden bizonnyal építő kritikát fogalmaznak meg.)
Tegezhetem?
A protokoll szerint ezt a kérdést érdemes meghagyni a idősebbeknek. És nem csak azért, mert azt úgy illik, igazából családon belül akár fittyet is hányhatnánk az általánosan elfogadott illemtanra. Hanem azért, mert annak, aki nem ajánlja fel ezt magától egy (hosszabb vagy rövidebb, kinek mi) idő után, az valószínűleg úgy látja jónak, ha a menye bizony megadja a kellő tiszteletet, és csókolomot köszön. És lehet, hogy e mögött csak megmásíthatatlannak vélt szokások vannak, semmi áltekintély-fenntartási szándék. Vagyis feltételezzük a legjobbakat! Már, ha jóban akarunk lenni az anyóssal.
(Ha nem ez a cél, akkor nyugodtan próbálkozzunk meg vele. Még akár érdekes háttérinformációkra is szert tehetünk, és mesélhetünk majd a gyerekeinknek a családi hagyományokról.)
Nahát, te is használsz ilyen krémet?!
A szituáció a következő: Már napok óta szenvedünk azzal a bizonyos égő-viszkető érzéstől, amit sajnos túl jól ismerünk. Igen, ott lent szokott ránk köszönteni, úgy háromhavonta. Esküszünk, hogy nem csinálunk semmit rosszul: pamutbugyit hordunk és nem ülünk hosszan vizes fürdőruhában, kerüljük a nyilvános vécéket – és mégis. Gomba vagy baktérium… persze nem tudjuk, pontosan micsoda, de utáljuk rendesen. Azt is tudjuk, hogy nem találomra kéne kezelgetni, mégis, amikor sietve beugrunk a patikába, csak megvesszük a szokásos krémet, hátha segít. Na, ez az a bizonyos tubus, amit meglátunk anyósunk fürdőszobájában. Persze kapóra jön, hogy megkérdjük, hátha adna valamilyen barátnős jótanácsot a kezeléssel kapcsolatban. Ne tegyük. Csak ha össze akarunk veszni. Lehet, hogy mi nyitottak vagyunk és tabumentesen kommunikálunk, de ezzel nincs mindenki így. Minél feljebb megyünk a generációk sorában, annál kevésbé. Úgyhogy a barátnős csevegéseket tartsuk meg a barátnők számára!
Már indulsz is? (mindegy, hogy az előző kérdésből hogy jöttünk ki)
Ezt a kérdést csak valóban bevállalós menyek, illetve menyjelöltek számára ajánljuk. Ámbár előfordulhat, hogy egyáltalán nem haragszik meg érte az anyósunk vagy leendő anyósunk, mert legszívesebben már ő is abbahagyná a tálalószekrény takarítását. Esetleg finomabb verziónak elmehet, ha valami olyasmit dobunk be, hogy megfeledkeztünk egy fontos időpontról, az okmányirodába kell menni, elintézni valamit. Szóval a kérdés ilyenkor úgy hangzik: “Nem haragszik/haragszol meg, ha most magadra hagylak? Eszembe jutott, hogy még el kell intéznem egy hivatalos ügyet.” Olyan magyarázatot, hogy a barátnőnkkel találkozunk, még csak véletlenül se vessünk be, hiszen akkor azt fogjuk visszahallani, hogy ő kiteszi a lelkét, nekünk meg fontosabb az Ágikával kávézgatni. Ami meg egyenesen öngyilkosság: ha mondjuk az esküvőszervezőre vagy vásárlásra hivatkozunk. Le sem tudjuk majd vakarni szegény mamát.
(A lényeg: amennyiben az a cél, hogy a mamától megszabaduljunk, jól gondoljuk át előre, mire hivatkozunk. Nehogy a saját vermünkbe essünk.)
Szponzorált tartalom. Támogatta a www.intimfertozes.hu.
L.HU.COM.CC.25.02.2019.1885
Szponzorált tartalom
