Könnyű hétköznapok

Hogyan jött létre az egér?

Bár ma, az érintőképernyők korában a jelentősége, ha lassan is, de csökken, a számítógépes egér több mint fél évszázados karrierje mutatja, hogy az emberiség számára milyen fontos találmányról van szó.

Napjainkban, az érintőképernyők mellett az egyre szélesebb körben elterjedő laptopok is az egér ellen dolgoznak, azonban, aki asztali gép mellett ülve olvassa ezt a cikket, valószínűleg nehezen tudott volna eljutni idáig a klasszikus felépítésű egér nélkül. Persze valószínű, hogy ma már nagyon kevesen használnak csak régi, “golyós” egeret, de az optikai változatok, illetve a laptopok touchpadjei is egy közel 70 éves szabadalomnak köszönhetik létüket.

Ma már a kábeles egér is lassan ritkaságszámba megy (Fotó: Tumblr)
Ma már a kábeles egér is lassan ritkaságszámba megy (Fotó: Tumblr)

Az egér ősét 1941-ben találta fel Ralph Benjamin: ezt trackballnak nevezték, kifejlesztésére pedig a második világháború közepette került sor, mivel a haditengerészet ágyúinak tűzvezérlését biztosító radarok kezeléséhez szükség volt egy gyorsabb, hatékonyabb megoldásra a korábbinál. Végül a szabadalmaztatott prototípus csak 1947-re készült el, magát az eszközt pedig szigorú katonai titokként őrizték.

Egy hasonló rendszert 1952-ben a kanadai haditengerészet is kifejlesztett, Kenyon Taylor villamosmérnök, valamint Tom Cranston és Fred Longstaff közreműködésével. 1968-ban a német Telefunken cég készítette el a Rollkugel nevű eszközt, amely már egy a későbbi golyós egereknél is használt golyót alkalmazott arra, hogy az egér mozgását koordinátákra bontva a számítógép által is értelmezhető adattá alakítsa.

Ezzel egyidőben Douglas Engelbart, az amerikai Stanford Research Institute munkatársa fejlesztette ki a saját változatát, amelyet a hátuljából kilógó kábel miatt neveztek el egérnek. 1968. december 9-én mutatták be az eszközt és számos meghatározó találmányhoz hasonlóan Engelbart soha egy fillért szabadalmi díjat nem látott eszközéből, mivel a szabadalmi papírokat az SRI adta be. Igaz, az egér kifejlesztése csupán egy apró eleme volt annak a hatalmas projektnek, amin Engelbart dolgozott és amelynek célja az emberi intellektus kiterjesztése volt. Ennek keretében többféle vezérlőeszközt is megterveztek, volt olyan, amelyet a fejre kellett szerelni, az áll és az orr közé, azonban mind közül az egér bizonyult a leggyorsabbnak és legkényelmesebbnek.

1973-ban a Xerox dobta piacra az első, hétköznapi felhasználóknak szánt egerét, az Alto nevű eszközt, 1981-ben pedig már olyan egeret is kínáltak, amely a Xerox 8010 Star Information System nevű számítógéppel egybeépítve érkezett az otthonokba. 1982-re a Xerox egere vált a legismertebb ilyen eszközzé, ugyanebben az évben a Microsoftnál úgy döntöttek, hogy az MS-DOS operációs rendszerben is engedélyezik az egér használatát. Ugyanebben az évben kezdődött a redmondi óriás első saját egerének kifejlesztése, amelyet végül 1983-ban dobtak piacra, ezzel elindítva a Microsoft hardvergyártó részlegét. Az egér végül a Macintosh 128K nevű Apple-gépnek köszönhette széleskörű elterjedését és innen indult világhódító útjára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top