Én például 1980-ban meg voltam arról győződve, hogy huszonhat évesen már öreg leszek, a hajam be lesz dauerolva, körülöttem három kisgyerek játszadozik majd, és a férjem az asztal mellett olvas. Legalábbis a rajz szerint, aminek a hátuljára ezt írtam: Milyen leszek 2000-ben? Szerencsére tévedtem.
Most azt kérdeztük három kamasztól, hogy milyennek képzelik magukat 65 éves korukban.
Miri, 16 éves gimnazista
„Lesz pár kemény évtizedem, szerintem pont akkor, amikor annyi idős leszek, mint most a szüleim. Addigra eléri a csúcsát a klímaváltozás, és onnantól majd egyre jobb lesz megint. Viszont mire 65 leszek, addigra újra lesz remény. Olyannak képzelem, mint amikor vége van a háborúnak, és az emberek akkor is boldogok, ha tudják, hogy leégett a házuk, meghaltak a rokonaik, mégis eljött az építkezés ideje. Sok gyerek születik majd, és én velük fogok foglalkozni. Főállású dadus leszek, hogy a fiatalok építkezhessenek, földet művelhessenek, újjáépíthessék a bolygót.
A nővér- vagy gyerekgondozó-képesítés megszerzése tényleg szerepel a terveim között, persze nem azért, mert az egészségügyben szeretnék dolgozni, hanem azért, mert szükség lesz ezekre a szakmákra egyszer.
Beszélgettünk erről a barátnőimmel, és kiderült, hogy csak én gondolom úgy, hogy majd újra sok gyerek fog születni, de én abszolút pozitívan látom a nagyon távoli jövőmet. A közeli jövőmmel sokkal több bajom van.
Pont 65 évesen megyek majd nyugdíjba, amennyiben létezik még akkor olyan, hogy nyugdíj. Érdekes elképzelni, hogy maga a nyugdíjrendszer csak alig száz évet ért meg, és előtte is megvoltak valahogy azok a szerencsések, akik életben maradtak még, miután abbahagyták a munkát. Általában a nagy, soktagú család tartotta el az öregeket, úgyhogy nem tudom, velem mi lesz, mert a nagycsaládok megszűntek.
Azt gondolom, hogy pont azért, mert egyre kevesebb gyerek fog születni, összeállnak majd emberek, akik törzsszerűen segítik egymást mindenben. Sokaknak egyáltalán nem lesz majd gyereke, de a gyerekesek számíthatnak a segítségükre. Remélem, én is egy ilyen törzscsalád matriarchája leszek majd. Nekem valamilyen csoda folytán lesz három gyerekem. Ezt mindig is úgy éreztem, hogy három lányom születik majd. Angolul beszél majd mindenki az egész világon, ez is egyik feltétele lesz annak, hogy az emberek megértsék egymást, és békében tudjanak egymással élni. Lehetséges verzió még a kínai nyelv is, de én nagyon bízom az angolban, ezért is tanulom évek óta szorgalmasan.
Vagy teljesen eltűnnek majd a vallások – én ezt remélem –, vagy mindenki megszállottan vallásos lesz. Ebben középút szerintem nincs, és csak attól függ a végkifejlet, hogy a tudomány felül tud-e kerekedni a világ pusztulásán, vagy sem. Valahogy úgy képzelem, hogy visszatérünk majd a természethez: ismerjük majd a gyógynövényeket, sokkal tudatosabban élünk, zöldnek számító energiaforrásokat használunk, télire befőzünk, városi kertek lesznek, és tökéletes demokrácia.”
Dávid, 15 éves, gimnazista
„Kezdem a külsőségekkel, abban biztos vagyok. Ötven év múlva kopasz leszek, mert apám is kopasz volt már huszonöt éves korában. Szálkás, izmos testem lesz, nem olyan, mint a mostani nyugdíjasoknak. Nem azért, mert elképesztő tudatosan élek már most, hanem azért, mert a klímaváltozás miatt vagy fitt maradok, vagy meghalok. Inkább az életet választom. Lesz egy feleségem, de érdekes, csak azt tudom elképzelni, hogy én öreg vagyok, de a feleségem mindig ugyanolyan fiatal marad. Nyilván nem így lesz, mert vagy mindketten fiatal testben élünk majd valamilyen genetikai találmánynak köszönhetően, vagy egyikünk sem. Nem lesz saját gyerekünk, mert nem merünk majd vállalni. Viszont olyan sok árva gyerek lesz a Földön, hogy örökbe fogadhatunk többet is.
Valahol vidéken fogunk élni, remélem, a hegyek között, ahol télen még lesz hó. A hó nagyon hiányozna.
Gyerekként még azt mondtam volna, hogy működik majd az időgép és a teleportáció, most inkább azt, hogy a technológia lesz már annyira tökéletes, hogy utazás nélkül átélhetünk bármilyen élményt. Már most is vannak kezdemények, de ezek még messze nem professzionálisak. Csak leülünk majd otthon a családdal, bekapcsolunk valamilyen programot, és már indulhat is a vadvízi evezés vagy a napozás a tengerparton, esetleg a shoppingolás Londonban. Mindez annyira tökéletes szimulációban, hogy tényleg elfáradunk, valóban lebarnulunk, érezzük a sós víz ízét, sőt, amit megveszünk a vásárlás során, az pár órán belül megérkezik az otthonunkba egy drónnal.
Ez a pozitív változat, a negatívban középkori körülmények között élünk egy barlangban, és fázunk, de azt nem szeretném, arról nincs is részletes elképzelésem. Nem vagyok az az amerikai világvégeváró típus, akinek van egy bunkerje a háza alatt, benne több évre felhalmozott élelmiszerkészlettel. Lehet, hogy a rosszabbik változat valósul meg, de arról álmodozni értelmetlen.”
Dániel, 16 éves gimnazista
„Ha összehasonlítom a most 65 éves nagyapámat az ő 65 éves nagyapjával, akkor azt kell mondanom, hogy nagyon jók a kilátásaim. A nagyapám teljesen jó fizikai és mentális állapotban van, tanít az egyetemen, hetente négyszer sportol. Szokás viccelődni azzal, hogy a negyven az új húsz, de az biztosan igaz, hogy a 65 az új 50, és ha ez a trend marad, akkor bízhatok benne, hogy mire én leszek 65, addigra a 65 lesz az új 40. Úgyhogy semmi para!
Ezért már most sokat kell tenni egészségmegőrzés, illetve előtakarékoskodás terén, de szerintem mindenképp megéri a saját jövőmbe fektetni.
Én is sportolok, illetve sokat tanulok, az is egyfajta befektetés a jövőbe. A pénz majd később jön.
Bizakodó vagyok, meg fog jönni az emberek esze, és mire elérem azt a kort, a tudomány és a technika is olyan fejlett lesz, hogy amit most lerombolunk, azt akár vissza is tudjuk állítani, de a pusztulást mindenképp meg fogjuk tudni állítani!
Én is tanítani fogok, mint a nagyapám. Az akkori gimnazistáknak mesélem majd el, hogyan jutott majdnem oda az emberiség, hogy elpusztította önmagát.
Egyvalamitől félek, és azok a mesterséges emberek. Már most is sokat hallani olyan szexrobotokról, akik vagy amik teste nagyon emberszerű, képesek kommunikálni, és a sok magányos ember szerelmet érez irántuk. Remélem, ezek nem terjednek el, mert semmi kedvem vasárnaponként vendégségbe menni az öcsémhez és az android feleségéhez! Azt se szeretném, ha a gyerekeket ilyen robotok tanítanák, érdekes viszont, hogy az nem zavarna, ha a kórházakban android orvosok dolgoznának. Az orvosoknál jobban megbízom a robotokban. Előbb felépítenék a kórházat, majd elkezdenének operálni. De az is lehet, hogy házhoz jön majd egy ilyen robotosztag, egy óra alatt műtőt csinál a konyhából, és otthon elintéz mindent, amit kell.”
Keressük az Ország Örökifjú Szerelmespárját!
Jelöljétek magatokat szüleiteket, rokonaitokat, barátaitokat! Olyan párokat, akik elmondhatják magukról, hogy életük őszén talált rájuk a szerelem, és köszönik szépen, nagyon boldogok a partnerükkel. Az elején pont úgy izgultak, pont úgy drukkoltak és hitetlenkedtek, mint húszévesen. Küldjétek el pár mondatban, hogyan, mikor, milyen élethelyzetben ismerkedtek meg, és csatoljatok róluk egy fotót is.
A jelöléseket július 5. éjfélig várjuk, kattints a jelentkezési lapra!
Az öt legjobb történetet szerkesztőségünk tagjai választják ki, főszereplőit képriportban fogjuk bemutatni, és ti, olvasók szavazhatjátok meg, ki legyen közülük az ország kortalan szerelmespárja.
Szavazni lehet: július 19-július 29. éjfélig.
A nyertesek nevét július 30-án áruljuk el.
A nyertes pár 50.000 forintos Tesco ajándékutalványt és egy emlékplakettet kap.
A pályázathoz szükséges letöltendő hozzájárulási nyilatkozat
A pályázathoz szükséges leöltendő szerzői nyilatkozat
Szponzorált tartalom
