Emlékszel? 35 éve követték el az évszázad magyar bűntényét, a nagy képlopást

Műkincslopás a Szépművészeti Múzeumban
– Magyar Nemzet, 1983. november 8.

„[…] a döbbenet telepedett november 6-án, vasárnap este a rádióhallgatókra, televíziónézőkre – az ország egészére –, amikor elhangzott a hír: szombaton a késő éjszakai órákban ismeretlen tettesek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, s hét, ott kiállított nagy értékű festményt tulajdonítottak el.”
– Népszava, 1983. november 9.

Folyik a nyomozás a műkincsrablók után – A rendőrség kéri a lakosság további bejelentéseit
– Népszabadság, 1983. november 9.

„[…] ha szabad így fogalmazni, a hozzáértő pengeforgatók részben a legszebb mazsolaszemeket lopták ki a kalácsból.”
– Új Tükör, 1983. október-december

„Azért, hogy a képek […] fennmaradása, épsége biztosítva legyen, és mielőbb visszakerüljenek a múzeumba […], a Szépművészeti Múzeum főigazgatósága a nyomravezetőnek […] méltó jutalmat ajánl fel.”
– Népszava, 1983. november 16.

35 évvel ezelőtt aligha volt esélye bármilyen hírnek igazán komoly karriert befutni a magyar sajtóban, ugyanis az egész ország figyelmét „az évszázad magyar bűnügye” kötötte le: 1983. november 5-én ismeretlen tettesek felmásztak az akkor is épp felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeum háta mögé felhúzott állványzatra, üvegvágóval behatoltak az épület régi képtárába (ahol a riasztó meghibásodás miatt épp nem működött, az őrök pedig épp pihentek), és elloptak hét nagy értékű festményt. Lába kélt két Tiepolónak, két Tintorettónak, egy Giorgionénak, és ha ez még nem lett volna elég, két Raffaellónak, köztük az Esterházy Madonnának is – az összkárt 1 milliárd 436 millió forintra becsülték, ami akkori árfolyamon maga volt a „csillagászati összeg” kifejezés szótári definíciója. Az eseményt követő felzúdulás nem is állt meg az országhatárnál: a képrablás rögtön nagy nemzetközi figyelmet kapott, és a nyomozásba azonnal beszállt az Interpol.

A legbecsesebb kép, amelyet 1983. november 5-én elloptak a Szépművészeti Múzeumból: Raffaello Esterházy Madonnája. 1983-ban 20 millió dollárra becsülték az értékét (kép: Wikipédia)

A másik Raffaello: Pietro Bembo kardinális ifjúkori képmása. Ez került meg elsőként a hét kép közül, mivel a magyar elkövetők elrejtették Törökbálinton, hogy legyen biztosítékuk arra az esetre, ha nem fizetik ki őket az olaszok (kép: Wikipédia)

Giorgione: Ifjú képmása. A modell ismeretlen, sőt van, aki az alkotó kilétét is kétségbe vonja. A festmény értékét mindenesetre így is egymillió dollárra becsülték 1983-ban (kép: Wikipédia)

Tintoretto: Női képmás. A festmény vélhetően az alkotó lányát ábrázolja (kép: Wikipédia)

Tintoretto: Férfiképmás. Az ismeretlen alakot ábrázoló kép az 1550-es évek elején született (kép: Wikipédia)

Az egyik Tiepolo-mű: Szűzanya hat szenttel. A festményt Pyrker János László egri érsek vásárolta még velencei pátriárkaként (kép: Wikipedia)

A másik Tiepolo, a Pihenő szent család 1752-ből (kép: Wikipédia)

Olasz–magyar koprodukció

A nemzetközi szervezet csatlakozásának persze gyakorlatias okai is voltak, az ugyanis már jóformán a helyszíni szemlén kiderült, aztán megerősítést is nyert, hogy az ügynek lehet egy olasz szála: a múzeumban egy borotvapenge, valamint néhány ujjlenyomat és lábnyom mellett olasz gyártmányú csavarhúzót és jutazsákot, illetve zöld-fehér-piros vezetőszálú kötelet is találtak, nem sokkal később a százhalombattai hőerőmű zsilipjénél pedig egy másik olasz zsákban előkerült a vízből egy vakkeret néhány darabja, az Esterházy Madonna hátlapja, valamint egy üvegvágó is. A bűncselekmény idején Magyarországon tartózkodó olaszok közül ezután gyorsan sikerült kiszűrni azt az öt embert, akiknek gyanús volt a viselkedésük, az Interpol közreműködésével pedig arra is fény derült, hogy egyikük a nápolyi Camorra tagja, illetve hogy a Szépművészeti Múzeumban talált ujjlenyomatok a kvintett egy másik tagjától, a büntetett előéletű Giordano Incertitől származnak.

Mint látható, a nyomozás már ekkor is jó ütemben haladt, de hamarosan még nagyobb lendületet vett: december 5-én a biharkeresztesi határátkelőnél elfogták a november 9-én eltűnt, és olasztudása, valamint olasz ismerősei miatt az üggyel már korábban is kapcsolatba hozott 17 éves Jónás Katalint. A lány vallomásából egyrészt kiderült, hogy Renato Marangoni néven az ő vőlegénye a szintén Camorra-tag Graziano Iori, aki maga is a rendőrség látókörében volt az ügy kapcsán, de addig sikeresen rejtegette hamis személyazonosságát a hatóságok elől – másrészt Jónás ráirányította a figyelmet a bűncselekményben részt vevő magyarokra, Kovács Gusztávra és Raffai Józsefre is, akiknek ő vitte az akciót irányító Iori üzeneteit, és akiknek alkalomadtán tolmácsolt is az olaszok felé és viszont. A két magyar férfit december 15-én sikerült is elfogni, és a szinte azonnal megtörő Raffai vallomása alapján előkerült az egyik Raffaello-kép is, amit az olaszok akciójába egy szórakozóhelyen belekeveredő hazaiak biztosítékként rejtettek el Törökbálinton arra az esetre, ha nem kapnák meg a megbízóik által beígért 20 ezer dollárt.

Minden szál Görögországba vezetett

Jónás Katalintól eközben a nyomozók azt is megtudták, hogy a képlopásra a megbízás Görögországból érkezett, és az 1984. január 5-én Olaszországban rendőrkézre került Giacomo Morini beismerő vallomása után vádat is emeltek az állítólagos orgazda, Eftimiosz Moszkahlaidesz ellen. Ugyanezekben a napokban sorban sikerült elfogni a többi olasz elkövetőt is, a még mindig hiányzó hat képhez (avagy „tubához”, ahogy a bűnözők becézték őket tolvajnyelvükön) azonban végül nem ők, hanem egy telefonáló vezette el a hatóságokat, aki közölte, hogy a festményeket a görögországi Panagia Tripiti kolostorban rejtették el: a hívás után nem sokkal a helyszínre érkező csendőrök egy zöld kofferben hiánytalanul megtalálták a lopott műkincseket.

A viszontagságokat – például a kolostorig tartó, egy Fiatban és egy Ladában abszolvált utat – komolyan megsínylő képeket a MALÉV külön biztosított gépével szállították haza január 23-án, és átadták a restaurátoroknak, Móré Miklósnak, Szentgály Erzsébetnek és Nemcsics Imrének, akik szerencsére nemcsak magukat a festményeket, de ahol szükséges volt, még a kereteket is megmentették a Szépművészeti és a közönség számára. Közben megindultak az elkövetők tárgyalásai is: Kovács Gusztáv 12 év fegyházat, Raffai József hét év börtönt, Jónás Katalin fél év felfüggesztettet kapott, míg az olaszokat hazájukban 4 évre és néhány hónapra ítélték – Moszkahlaideszt viszont Görögországban bizonyítékok hiányában felmentették. A happy end mindenesetre így is közel teljesnek volt mondható, és ahogy az ilyenkor dukál, az utolsó szó természetesen a művészeké lett: Zombori Attila könyvben (Képes könyv), Szurdi Miklós és Szurdi András filmben (Képvadászok), a Markos–Nádas-duó pedig kabaréjelenetben örökítette meg a sztorit, amely ma már a 20. századi magyar történelem megkerülhetetlen fejezete.

(Múlt-Kor.hu / 444.hu / Arcanum Digitális Tudománytár / Wikipédia)