1898-ban egy amerikai író, Morgan Robertson kiadott egy kisregényt, A Titan végzetét, amelyben a világ legnagyobb, biztonsági rekeszekkel ellátott, elsüllyeszthetetlennek ítélt hajója, a 269 méteres Titan az első útján, New York felé menet egy április éjszakán jéghegynek ütközik, elsüllyed, és a túl kevés mentőcsónak miatt rengeteg utasa vízbe fullad. Ekkor még a tervezőasztalon sem létezett a Titanic, amely pontosan erre a sorsra jutott 1912. április 14-én.
Muzsikaszó az utolsó pillanatig
Ha máshonnan nem, legkésőbb Leonardo DiCaprio sorsa óta tudjuk, hogy az áldozatok zöme a harmadosztály Amerikába szerencsét próbálni induló utasai közül került ki, de az áprilisi holdtalan éjszakában lelte halálát a makacs, a Kék Szalagot a tulajdonosoknak megnyerni akaró Smith kapitány és a személyzet még vagy 700 tagja is, ahogy az áldozatok között volt egy Guggenheim, egy Astor, valamint a Titanic tervezője, Thomas Andrews is.
Az utaslistával kapcsolatban se szeri, se száma a magyar vonatkozások legendáinak, amelyek már 1912 májusában szárnyra kaptak, és sokan tudnak magyar zenészekről is, akik az utolsó pillanatig játszottak a bálteremben, de bizonyítottnak csak annyit vehetünk, hogy elsőként a brit Carpathia érkezett a szerencsétlenség helyszínére, amelynek magyar orvosa volt, dr. Lengyel Árpád, aki a Kerepesi úti temetőben nyugszik.
A világ leghíresebb hajója és egyetlen, egyben utolsó útjának több mint 1500 áldozata bő hetven évig feküdt éjsötét nyughelyén, közel négy kilométeres mélységben, mire feltűnt egy kutatóhajó reflektorainak fényében. Amikor 1985-ben az első fotók bejárták a világsajtót, mindenki meg volt győződve róla, hogy egy kutató fedezte fel elsőként a roncsot, amelynek hollétéről addig senkinek fogalma sem volt. Azonban nem az oceanográfus Robert Ballard volt az első, akinek sikerült beazonosítania a helyet, bár valóban ő és az emberei pillantották meg a roncsot. Ballard kapitány nem műkedvelő tengerrégész, mohó kincsvadász vagy unatkozó milliárdos volt, hanem az amerikai haditengerészet fregattkapitánya, aki titkos küldetést teljesített a US Navy megbízásából.
Túlélők a Carpathia fedélzetén (Fotó: George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Titkos megállapodások
Már addig is sokan és sokfelé próbálták felkutatni a Titanic roncsait, köztük maga Ballard is egy 1977-es expedícióban, ám az akták nemrégiben történt titkosításának feloldásáig csak kevesen tudhatták, hogy a szovjet és az amerikai haditengerészet már korábban elég pontosan beazonosította az óceánjáró nyughelyét. A műholdas technológiák korát megelőzően a tengeralattjárók ugyanis a navigáció során a radarokat megzavaró, nagytestű fémroncsokat referenciapontokként használták. A hidegháborús években azonban az ilyen titkokat nem egymásnak és a közönségnek szánták az ellenfelek, így sokáig esély sem volt rá, hogy a világ megtudja, hol nyugszik a Titanic. Két szerencsétlenül járt amerikai atom-tengeralattjáró, a Thresher és a Scorpion katasztrófája kellett hozzá, hogy felfedezzék „az álmok hajóját”.
A Verne-regényeken felnőtt Ballard gyerekkorától arról álmodozott, hogy egyszer megtalálja a Titanicot, sőt erre készült egész életében: geofizikát és tengergeológiát tanult, doktori fokozatot szerzett, és katonai szolgálatát is a haditengerészetnél töltötte le. A nevéhez fűződik több híres hajó roncsának felkutatása a Bismarcktól a Lusitanián át a Yorktownig. Minden tudományos fokozata és katonai elismertsége ellenére is nehezen talált támogatókat mélytengeri kutató robothajója, az Argo kifejlesztéséhez és az expedíciói finanszírozásához, ám itt jött képbe az amerikai haditengerészet. Titkos megállapodásuk keretében a Navy támogatta az eszköz megépítését, és ha a kapitány megtalálja a két elsüllyedt tengeralattjárót, a maradék időben felkutathatja a Titanicot.
A titkos katonai küldetés sikerrel is járt, azonban szorított az idő: csupán 12 napja maradt az óceánjáróra. A szokásos szonáros pásztázás helyett az expedíció minden tagja egymást váltva dolgozott a nap minden percében, vagy az Argo által közvetített élőképet vizslatták, vagy a robot-tengeralattjáró és a kutatóhajó irányításában vettek részt. Munkájukat végül siker koronázta: 1985 szeptemberében megpillantották az egyik kazánt, a többi pedig már történelem.
Újra útnak indulna
Fosztogató kincsvadászok, a roncsoknál esküvőt tartó milliomosok, a helyszínre visszautazó egykori túlélők, a roncs kiemelését szorgalmazó fantaszták, UNESCO-védelem és Hollywood – néhány fejezetcím csupán a Titanic utóéletéből, amelyek közül talán egy ausztrál milliárdos, Clive Palmer ötlete a legmeghökkentőbb: tervei szerint idén már vízre kerül a Titanic II, az eredeti tűpontos másolata, bár gőzhajtás helyett dízelmotorokkal és sokkal több mentőcsónakkal. A hóbortos terv egyelőre besülni látszik, hiszen a vállalkozás honlapja négy éve nem frissült, és a kínai hajógyár sem adta hírül, hogy készen lennének.
A legnagyobb hatású emlékmű azért mégiscsak egy Ballardhoz mérhető álmodozóhoz és kitartó szakemberhez, James Cameronhoz fűződik, aki 11 Oscarral jutalmazott filmjével igyekezett megmutatni, milyen is lehetett a világ leghíresebb hajója.
Fotó: Topical Press Agency/Getty Images
Szponzorált tartalom
