Előkészületek
Az már nagyon gyanús volt, hogy habár a teszt csütörtök estétől kezdődött, már hétfőn elkezdtem listákat írni arról, hogy miket kell megcsinálnom. Rettenetesen izgultam, hogy ne felejtsek el semmit, mert nem lesz kibúvó és megalkuvás, “csak egy e-mailért” nem fogom megnyitni a levelezőmet. Szigor lesz.
Persze egy csomó mindenben előre kellett gondolkodnom: milyen találkozóim lesznek és hol. Kijegyzeteltem azokat a telefonszámokat is, amelyeket – mert csak időszakosan van rájuk szükségem – mindig egy e-mailből szoktam kilesni, és így tettem azokkal a címekkel is, ahová mennem kellett ebben a három napban. A jegyzetelés rázott meg a legkevésbé, képtelen vagyok megválni a papíralapú naptáramtól. Akkor megyek el valahova, ha be van írva a naptáramba – ezen nem változtatott az okostelefon.
Doksikat mentettem le, és meglepődtem, mennyi mindent tárolok online.
Az viszont gyanús volt, hogy nagyon-nagyon vártam a csütörtök estét. Ötkor kezdődött a szilencium, épp akkor kezdtünk forgatni egy videót, tehát ott nem nagyon lehetett játszani az idővel. Egy utolsó gyors ellenőrzés a listán, pipálás, sóhaj: minden megvan. Kollégáknak levél: plíz, csak telefonon keressetek.
És ami ezután jött, az lepett meg csak igazán: a végtelen nyugalom. NINCS NET!
Csütörtök este
Határozott megkönnyebbülés: nincs semmi, ami elvonná a figyelmemet. Sokkal koncentráltabban tudok jelen lenni, mert nem megosztott a fókuszom. Elsőre szembetűnt, hogy mennyivel nyugodtabb lettem. Egyszerűen jólesett.
Péntek
Az első teljes nap. Szünet volt aznap az oviban, itthon maradtunk a kislányommal. Miután távmunkában dolgozom, többször előfordul, hogy ha bármilyen oknál fogva itthon lébecol a gyerek, akkor egyszerre próbálok vele lenni és fél szemmel a gépet nézni, még akkor is, ha beteg. Még akkor is így van ez, ha előző este előre dolgoztam. Most, hogy hivatalosan lejöttem a “szerről”, csak nyugalom van és játék. Belemerülünk, társasozunk, főzünk, én pedig jóval nyugodtabb vagyok. Kiderült, hogy simán lehetnék máskor is fegyelmezettebb, nem kellene ötpercenként frissítenem a levelezést “ki nevet a végén” közben. A munkavégzésben továbbra is radikálisan hátráltatott az internet hiánya, s miután online felületen dolgozom, az egyetlen szorongást az okozta a nap folyamán, hogy vajon minden rendben van-e az előre elkészített munkáimmal, nem terhelek-e pluszfeladatokat az amúgy is eléggé elfoglalt munkatársaimra. Annyi változás történt még, hogy a férjemmel többet beszéltem telefonon, mert amúgy csetelni szoktunk.
Szombat
Egy cikket már rég meg akartam írni, és láss csodát: internet nélkül gyorsabban ment. Holott azt hittem, hogy Dr. Gugli nélkül nehezebb dolgom lesz, de épp ellenkezőleg: gyorsabban haladtam. Talán ha három dolgot kellett utólag pontosítanom.
A nagy kihívás előtt este álltam, ugyanis ezt a kísérletet akkor csináltam, amikor az Eurovíziós Dalfesztivál döntője zajlott, amit hagyományosan minden évben együtt röhögünk végig a férjemmel, amióta együtt vagyunk, sok-sok éve. Szóval ez egy enyhe és még menedzselhető családi konfliktussá kerekedett ki, mert így ő sem tudta nézni. De azért ezt is túléltük, és már csak egy nap volt hátra.
A nap fénypontjaként, amikor délután a gyerek aludt, csak ültem a kanapén és napfürdőztem, bambultam, aztán olvastam kicsit. Az agyam felszabadult.
Vasárnap
Igazán jól éreztem magam az elmúlt napokban, és ez vasárnap is így volt. Nálunk vasárnap a piacnap, de észrevettem, hogy sokszor még sorban állás közben is simán képes vagyok ellenőrizni a leveleimet. Most viszont nem nyomkodtam a telefonomat, hanem békésen álldogáltam, nézelődtem, és figyeltem, ahogy a többiek nyomkodják a telefonjukat. Nagyképűen befelé mosolyogtam: én szabad vagyok.
De aztán önteltségem le is lohadt: persze, mert kényszerítettem rá magamat.
Délben külföldi barátokkal találkoztunk, és meglepett, hogy bár nem csüngtek folyamatosan a telefonjaikon, de az én szemszögemből, a nullához képest, még így is túl sok mindent “csekkoltak” azonnal. Kívülről nézve minden ráért volna később is nyugodtan, nem függött tőle a beszélgetés folytatása. De azért nem okozott zavart.
Itt a vége!
Délután ötkor véget ér a kísérlet, és ahelyett, ahogy korábban gondoltam, rávetettem volna magam az összes csatornára, nem történt semmi. Nem kapcsoltam vissza az adatforgalmat a telefonomon, míg a játszón voltunk, és nem rohantam haza remegve a gépemhez.
Este, miután elcsendesedett a lakás, döbbenten láttam, hogy mindent elárasztott Conchita Wurst. Komolyan a Holdon éreztem magam, annyira abszurd műbalhénak tűnt az egész. Azon gondolkodtam, ha egy háromnapos internetmegvonás után csak Conchita Wurst ömleszti el az összes infocsatornát, akkor valójában nem maradtam le semmiről. Nem értettem az egész jelenséget és az azt övező felháborodást. Egy szakállas nő nyerte a világ legabszurdabb versenyét, na és akkor mi van… Egy gyerek sem állt meg a fejlődésben.
Összefoglalás
És hogy mit csináltam netezés helyett? Olvastam, pihentem, bambultam, gondolkodtam. Bambulni amúgy nagyon jó, szüksége van az agynak néha egy kis pihenőre. Sőt, khmm, szégyen és gyalázat, de a házimunka rég halogatott dolgaival is végeztem végre, és ez a megnyugvás mellett sikerélményt is jelentett.
Összességében véve bár többet beszéltem telefonon, pár apró, praktikus dologban hátráltatott az internet hiánya, de egyik sem bizonyult létfontosságú gondnak vagy olyannak, amit ne lehetett volna egy kis kreativitással megoldani.
Annyira jó volt ez a pár nap, hogy elhatároztam, sokkal tudatosabb leszek a kísérlet után is. De legnagyobb csalódásomra ez elsőre nem sikerült. Mintha rettentő bűntudat kerített volna hatalmába a le nem dolgozott percek és órák miatt, duplán vetettem be magam a világhálóba. Ugyanakkor éreztem, hogy inkább majd hosszú távú hatással kell számolnom, és most, pár hónap távlatából ez a prekoncepcióm beigazolódni látszik. Az első “internet-falásroham” után lehiggadtam, és mára már tudatosabban kezelem az infocsatornákat. Sokkal hamarabb rajtakapom magam, ha csak az időmet vesztegetem az interneten ahelyett, hogy elmennék egy jót sétálni.
