Egy belvárosi bérház szobájában ülünk, úgy tizennégy-tizenöt idegen ember, körben a fal mellett székeken. Sorban megmondjuk a keresztnevünket, és hogy állítani jöttünk, vagy csak képviselőnek. A családállítás vezetője, vagy ahogy ő magát nevezi, az őr, szimpatikus, közvetlen, de nem mond el sok mindent a módszerről. Később kiderül, hogy jobb is így. A szellemi családállítás lényege pont az, hogy nem beszélünk, hanem érzünk. És minél önfeledtebben, annál jobb.
 |
| Horváth Melinda |
“Nekem csak annyi a dolgom, hogy jelen legyek, ha kell, beavatkozzam, de erre általában nincs szükség – magyarázza Horváth Melinda asztrológus, terapeuta. Öt éve foglalkozik családállítással, ő maga is páciensként kezdte, saját magán tapasztalta meg a módszer erejét. “Pánikbeteg voltam, elviselhetetlen rosszullétek jöttek rám. Életem első családállítása gyógyított ki, azóta sem volt rohamom. És persze azóta is rendületlenül hiszek az állításban.”
Ma már a legújabb módszert, a szellemi családfelállítást alkalmazza. “A hagyományos állítások során a képviselők is beszélnek és a terapeuta is beavatkozik, oldó mondatokkal, irányítással. Én egy ideje nem éreztem jól magam ebben a szerepben, nem szerettem beavatkozni, úgy éreztem, nem az én dolgom, hogy bárkit is befolyásoljak. Sokkal nagyobb erők vannak az embernél, a sorserők, a lelki erők, melyek arra hivatottak, hogy terelgessenek minket. A szellemi családállítás alatt ezeknek az erőknek a mozgását érzékeljük, a szellemi mező irányítja a képviselőket. A tudattalanban lévő információk, az igazság rajtuk keresztül jutnak előtérbe.”
“Vannak olyanok, akik rendszeresen eljönnek képviselőnek – tudjuk meg a terapeutától. – Ha igazán önfeledten bele tudunk feledkezni a tudatos énünkbe, olyan megéléseket kaphatunk, amikre soha nem is gondoltunk volna. Egy visszafogott embernek például nagyon érdekes megélni a gátlástalanságot. Képviselőnek lenni a legjobb meditációs módszer, de éppen ezért nagyon fárasztó is, hiszen pár óra alatt hihetetlen sokféle lelkiállapotba kerülhet az ember a különböző szerepeken keresztül.”
“Bezúdult a fény”
“Életem első állítására a válásom elején került sor – meséli Bea. – Óriási erővel hatott, segített tisztán látnom, rájöttem, hogy nekem és a férjemnek nincs tovább dolgunk egymással. Onnantól kezdve gyökeres változásnak indult az életem. Négy éve rendszeresen veszek részt családállításokon, legtöbbször képviselőként, de legalább hússzor állítottam is. Mind más volt, de mindig jó, mert minden állításkor az igazság jött felszínre, és csak az képes előrébb vinni. Az, amit mélyen ismerünk, de nem akarunk vele szembesülni, mert sokszor nagyon fájdalmas tud lenni. Az igazság ereje elsöprő, olyan, mint amikor kinyitsz egy ajtót, és azon bezúdul a fény, aztán egyre jobban látod a tárgyak körvonalait. Gyógyulsz. Elkezd megtisztulni a lelked a hazugságoktól, amelyek rárakódtak” – magyarázza Bea.
Fogyókúrának is jó?
“Nemrég egy túlsúlyos hölgy jött el a problémájával: hiába próbált lefogyni, sehogy sem járt sikerrel – meséli Melinda. – A kövérség általában valamilyen lelki teher testi megnyilvánulása, és akkor tudunk tőle megszabadulni, ha le tudjuk tenni a terheket. Az állítás arra jó, hogy meglássuk, mi az, ami miatt kövérek vagyunk. Hogy megértsük, mit cipelünk mások, talán az anyánk vagy a nagyanyánk helyett, akik életük során nem tudták megoldani az adott problémát.”
Fotó: dr-reisach-kliniken.de
“Valamiért csináltam, amit csináltam”
“Én nagyon izgultam, hogy először ne válasszanak be képviselőnek – vallja be Linda, kétgyermekes anyuka, aki korábban még nem vett részt családállításon. – Kíváncsi voltam, mi történik egy ilyen terápián, és kapóra jött, hogy a barátnőm elhívott. Aggódtam, hogy kívülálló maradok, de aztán jöttek az érzések, és el tudtam engedni magam, amikor a többiek behívtak a játékba. Visszagondolva furcsa, hogy valamiért csináltam, amit csináltam. Úgy éreztem, hogy nem tudom nem csinálni. Odamentem egy másik emberhez, megfogtam a kezét, ha szomorú volt, megpróbáltam megvigasztalni. Vagy azt gondoltam, hogy meg kéne tennem, de nem jött az erő, hogy meg is tegyem. Viszont megcsinálta helyettem valaki más. Valószínűleg nem az én feladatom lett volna, hanem azé, aki végül megtette.”
Linda egy alkalommal egy állító édesanyját képviselte, és állítás közben sírva fakadt. “Egyszer csak olyan lelkiállapotba kerültem, hogy sírnom kellett. Mintha a tudatom kettészakadt volna.”
Nem lehet erőltetni
“Először vettem részt családállításon, és igyekeztem nyitottnak lenni, de úgy éreztem, az egész, ami itt történt, nem volt hiteles – mondja Brigitta, háromgyermekes anyuka, aki állítóként érkezett, de végül meggondolta magát. – Úgy éreztem, hogy az én gondom jelentéktelen azokhoz képest, amelyeket a többiek hoztak. De az is lehet, hogy nem merem felszínre hozni azokat a régi negatív érzéseket, élményeket, amelyek a lelkemet feszítik. Az is érdekes, hogy egyre kevésbé hiszem, hogy az a színpadias játék, amit a képviselők egy-egy állítás során előadtak, megoldást jelent azok számára, akik valamilyen nehézségre kerestek megoldást. Persze lehet, hogy én nem vagyok elég nyitott, lehet, hogy kevés volt, amit az elején az egész dolog lényegéről megtudtam. Mindenesetre sokáig kívülállónak éreztem magam, aztán fokozatosan oldódtam, a nap végére pedig azt éreztem, hogy nagyon elfáradtam. Valahogy engem is magával ragadott a többiek problémája, a sok érzelem.”
A nap végén, túl az első családállításon, fáradtan a ránk zúduló érzelmek súlyától és még mindig azok hatása alatt némán ülünk a kocsiban. Melinda azt mondja, néhány hétig ne beszéljünk az átélt érzelmekről, a felszínre került információkról, hadd érjenek a dolgok bennünk. Sok minden történt. Volt birkózás, ölelkezés, simogatás, sírás, nevetés. Megdöbbenés és megkönnyebbülés. Voltunk állítók és képviselők. Kaptunk és segítettünk. És mindezt a tudattalan késztető ereje által.
