nlc.hu
Mindennapok
66 nap kell ahhoz, hogy megváltoztasd az életed

66 nap kell ahhoz, hogy megváltoztasd az életed

Két hónap nem kevés idő, pláne akkor, ha az ember önmagával vív harcot, ám ha ez sikerül, búcsút inthet régi életének.

Szokásaink rabjai vagyunk, testünk és lelkünk rengeteg mindentől függ. Legyen szó a kávéról, a cigiről, a társunkról, a megszokásainkról, a munkánkról – szükségünk van rájuk, mert ezek adják meg a biztonságos állandóságot. Elszámolni velük nem nagyon tudunk, szinte automatikus üzemmódban működnek.

66 nap kell ahhoz, hogy megváltoztasd az életed

A szokások nem velünk született csomagok, nem az anyatejjel szívjuk magunkba, szinte észrevétlen sétálunk bele egy pszichológiai mintázatba, amihez mindössze három lépést kell megtennünk:

Az első lépés maga a kioldógomb, vagyis az az impulzus, ami azt mondja az agynak, hogy adjuk át magunkat valaminek. Például az első slukk cigarettának.

A második lépés maga a cselekedet vagy egy dolog, ami a szokást kialakítja. Például beleszívunk az első cigibe.

A harmadik lépés a jutalom, a megerősíts, amit az agy élvez, szeret, és ami emlékezteti az agyat a jövőben. Például azt érezzük, hogy a cigarettától nagyon ellazulunk.

66 napod van

A szokásokat elhagyni azért olyan nehéz, mert az estek többségében nem is vagyunk tudatában annak, hogy végezzük őket, szokásaink kivitelezésével ugyanis egy időben rengeteg más dolgot is tudunk végezni.

A szokásaink rabjává válunk, olyannyira, hogy rengeteg függőség az életünk felett is átveszi az irányítást. De a kormány visszavehető, aki erős, 66 nap alatt a rossz szokás helyére egy másik, “jó” szokást illeszthet be. Honnan a 66-os szám? Persze, hogy egy kísérletből, amiben 96 embert 12 héten keresztül vizsgáltak, hogy hogyan és mennyi idő alatt tud náluk kialakulni egy új szokás – írja az European Journal of Social Psychology. A megfigyelések alapján pedig 66 x 24 óra kell a sikerhez, ami az alábbi fázisokra osztható:

1-22 nap: Légy elszánt!

Kürtöld világgá, hogy mi a terved. Mondd el a barátoknak, családtagoknak, hogy mit szeretnél elérni, kérd meg őket, ha észrevennék, hogy visszacsúszol, jelezzenek, emlékeztessenek. Miért van erre szükség? Sokan inkább szeretnének megfelelni másoknak, mint önmaguknak, és ha egyszer hangosan beharangoztad, hogy mi a terved, hogy néz az ki, hogy nem tudod tartani magad hozzá?

22-44 nap: Elemezd magad!

Vizsgáld meg az életed! Menj mélyre, bármennyire is fáj. Mit szeretnél az élettől? Mit miért csinálsz? Hova tartasz?

Mindegy, hogy milyen rossz szokástól akarsz megszabadulni, és milyet akarsz kialakítani, találd meg a magját annak, hogy mit miért akarsz, és az milyen hatással lesz az életedre. Ha kell, a tudatalattidból ásd elő az okot, mert ha megtalálod, könnyebben abszolválod a 66 napot. Egy belső erő fog hajtani.

44-66 nap: Lásd meg a fényt!

Az utolsó 22 nap során az a veszély fenyegethet, hogy kiégsz, elfáradsz, és elfelejted, hogy miért vágtál bele az egészbe. Ezen a ponton nagyon fontos, hogy kapaszkodót találjunk, valamit, ami megadja az utolsó nagy lökést, ami megmutatja, mennyire erős vagy. Lásd meg a fényt az alagút végén! Ha túljutottál a 66. napon, jutalmazd meg magad: ünnepelj, bulizz, vegyél magadnak valamit!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top