Anita Moorjani Hongkongban nőtt fel, egy konzervatív hindu családban. Rengeteg külső elvárásnak kellett megfelelnie, a folyamatos szorongás pedig súlyos betegséghez vezetett. Négy évig küzdött a rákkal, mígnem a halál küszöbén felismerte, mi okozta a betegségét, és azt is, hogyan lehet újra egészséges. Anita néhány hét alatt felépült, tapasztalatairól pedig a Meghaltam, hogy önmagamra találjak című könyvében számolt be.
A szerző egyik új cikkében azokat a tévhiteket gyűjtötte össze, amelyek nagyon népszerűek, mégis távol tartanak minket attól, hogy igazán boldogok legyünk. “A legfontosabb, amit megtanultam, amikor majdnem belehaltam a rákba, az, hogy mennyire fontos feltétel nélkül szeretni saját magam. Tulajdonképpen az gyógyított meg és hozott vissza a halál kapujából, hogy megtanultam feltétel nélkül elfogadni és szeretni magam. Gyakran mondom el az előadásaimon, hogy szeresd magad úgy, mintha az életed múlna ezen – mert ez így van.”
Persze más elméleti szinten tudatában lenni ennek, és más a gyakorlatban megvalósítani. Anita szerint a legtöbben olyan kultúrákból származunk, ahol nem szokás magunkat szeretni, és gyakran azt érezzük, hogy megítélnek, ha önmagunkat tesszük az első helyre. Olyan, mintha egy fordított világban élnénk, ahol pont az ellenkezőjét tanítják annak, ami valóban segít nekünk. Következzen néhány olyan tévhit, amely a szerző szerint visszatart minket attól, hogy teljes életet éljünk:
1) Magunkat szeretni önző dolog
Ahhoz, hogy eloszlassuk ezt a mítoszt, először vizsgáljuk meg az ellenkezőjét. Milyenek vagyunk, amikor nem értékeljük magunkat? Értéktelennek érezzük magunkat, olyannak, akit nem lehet szeretni, és olyanná válunk, mint a koldusok, mert a bennünk levő űrt másokkal akarjuk betölteni. “Én is ilyen »rászoruló« voltam: szükségem volt mások elismerésére ahhoz, hogy értékesnek érezzem magam – vallja Anita. – De most már rájöttem arra, hogy ha szeretjük saját magunkat, nincs szükségünk mások elismerésére ahhoz, hogy azok legyünk, akik vagyunk. A »koldus« énünk helyett így a tudatos, örömteli énünket adjuk a világnak, azt, akivel szívesen vannak együtt a többiek.”
2) Ha állandóan magunkkal foglalkozunk, akkor biztosan szeretjük magunkat
Sokan gondolják úgy, hogy önmaguk szeretete azt jelenti, egész nap saját magukkal foglalkoznak, meditálnak, masszőrhöz, manikűröshöz mennek, pénzt költenek magukra. Sokszor hangzik el: “Már szeretem magam, hiszen egész nap magammal foglalkozom. Mégsem mennek a dolgok.” Természetesen fontos, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, amelyek örömet okoznak nekünk, és a fenti tevékenységek – például a meditáció – nagyon is hasznosak. Önmagunk szeretete azonban azt jelenti, hogy akkor is szeretnünk kell magunkat, ha kudarcot vallunk. Akkor is, ha le vagyunk törve, ha úgy gondoljuk, mindenki ellenünk van, és senki nem ért meg minket. Képesnek kell lennünk ezt mondani saját magunknak: “Nem számít, ki mit gondol, nem fogom cserbenhagyni és elhagyni magam. A magam pártján állok!”
3) Önmagunk szeretete a gyengeségeink tagadása
Újabb tévhit, hogy az önszeretet egyenlő a kudarc tagadásával, és csak megerősítéseket fogalmazhatunk meg magunkra vonatkozóan. Az önszeretet nem önmagunk folyamatos dicsőítéséről szól, hanem valódi önmagunk szeretetéről. A bennünk levő “emberi” szeretetéről. Arról a részünkről, amelyik nem tökéletes, amelyik összeomlik, és kiborul, ha kritika éri, amelyik néha hibázik, kudarcot vall, és csalódást okoz a környezetének. Az önszeretet egy ígéretről szól, amit magunknak teszünk: akkor is kitartunk magunk mellett, ha már senki más nem teszi ezt.
4) Fontos, hogy mindig pozitívak legyünk, függetlenül a külső körülményektől
Természetesen nem rossz dolog pozitívan hozzáállni az élethez. “A sok pozitív gondolkodást hirdető könyv hatására azonban, amelyek szerint a gondolataink teremtik a valóságunkat, elkezdtem félve tekinteni a »negatív« gondolatokra. Ha egy félelemmel teli vagy bizonytalan gondolatom támadt, tagadtam, elnyomtam, mert azt hittem, ezek majd valami negatív történést »hoznak létre« a fizikai valóságban. Csak a halál küszöbén jöttem rá arra, hogy milyen sok érzésemet és gondolatomat nyomtam el azért, mert féltem attól, hogy negatív leszek. És ez az elnyomás a betegséghez vezetett. Tudatosult bennem, hogy nem a gondoltaim teremtik a valóságot, hanem a magam felé közvetített érzéseim. Vagyis minél jobban szeretem magam, annál jobb a külső világom. Minél jobban szeretem és értékelem magam, annál több pozitív dolgot engedek meg az életembe érkezni. Viszont minél kevésbé szeretem magam, annál kevésbé érzem magam érdemesnek arra, hogy befogadjam a pozitív dolgokat az életembe.”
Ha folyamatosan elnyomunk bizonyos érzelmeket magunkban, negatívnak bélyegezzük őket, és kényszerítjük magunkat, hogy pozitívabb gondolataink legyenek, azt az üzenetet küldjük magunknak, hogy a gondolataink rosszak. Így alapvetően megtagadjuk azt, akik vagyunk és amit érzünk, és ez nem egy szeretetteljes dolog önmagunkkal szemben. “Azóta rájöttem, hogy sokkal fontosabb az, hogy önmagam legyek, mint az, hogy pozitív legyek. És ez azt eredményezi, hogy amikor pozitív vagyok, az hiteles és őszinte.”
