Minden évben így járok. Mire tényleg el merem hinni, hogy igen, ez már az, addigra rendszerint beköszönt a nyár, és szívom a fogam, mert lemaradtam egy csomó fontos és szépséges pillanatról. Mert vaksin elrohantam mellettük. Nem vettem észre az első virágzó mandulafát, lemaradtam az erkély bevirágoztatásáról, és közel sem csináltam annyi szabadtéri programot, amennyiről a hosszú téli hónapok alatt ábrándoztam.
Pedig az átmeneti évszakok a kedvenceim, egyszerűen szerelmes vagyok a vibráló színekbe, a dús illatokba és az érzésbe, hogy minden mozgásban van körülöttem – ezt pedig leginkább tavasszal és ősszel éli át az ember.
Szóval a lényeg, hogy úgy látszik, a nagy hygge- és lagomőrület nyomot hagyott az én lelkivilágomon is, és eldöntöttem, hogy idén sokkal tudatosabb leszek a pillanatok megélésében és megragadásában, ezért készítettem egy listát – abban jó vagyok – azokról a dolgokról, amiket idén tavasszal nem szeretnék elmulasztani. Nincs köztük semmi világmegváltó, csak néhány közérzetjavító program, amik fontosak ahhoz, hogy a világomat kereknek érezzem. Jöjjön az én tavaszi bakancslistám!
Kimaxolom az orgonavirágzást – az orgonaillat ugyanis nagyon jelentőségteljes számomra. Amikor pici voltam, anyám a járókámat rendszerint az orgonafánk alá tette ki tavasszal, és az egyik első emlékem az, hogy mindig kóstolgattam a lepotyogó virágokat, és egyszerűen nem fért a fejembe, hogy ha valaminek ennyire jó illata van, annak hogyhogy nincs isteni íze. Ma már túl vagyok ezen a traumán, viszont az orgonaillatba most is imádok beleszédülni.
Kiszanálom a ruhásszekrényemet – Csinálok valami hasonlót minden ősszel is, de mindig van egy csomó gönc, ami már rég nem jó/nem tetszik, de egyszerűen nincs szívem elajándékozni, mert ilyen-olyan emlékek fűznek hozzá. Aztán nem értem, ha tele van a szekrényem, hogyhogy nincs mit felvennem. Elég ebből, idén kegyetlen leszek.
Csinálok egy alapos nagytakarítást – úgy értem, tényleg NAGYOT. Mert kistakarítást csinálok én minden hétvégén, de olyat, amikor a szekrény tetejét is letörlöm, amikor a fürdőszobai csempéket is lemosom és még a sütőt is rendesen kipucolom – na, olyat nem csináltam szerintem évek óta. Szégyen ide vagy oda, ez van.
Változtatok a frizurámon – sokat nem, de egy kis melírt már évek óta szeretnék rakatni bele, csak amikor ott a pillanat, mindig elgyávulok, vagy meggyőzöm magam, hogy majd a nyári nap elvégzi ezt a munkát úgyis. De amióta divat lett a tigrisszem melír, úgy érzem, itt az én időm, ha most nem, akkor soha.
Április végén elmegyek a vácrátóti arborétumba – Bár a botanikuskert minden évszakban gyönyörű, de eddig csak kora tavasszal sikerült eljutnom, ami azért aránylag kevés látványosságot tartogat még. És minden évben megfogadom, hogy ezúttal tényleg akkor megyek, amikor majd térdig járhatok a tavaszi virágokban, és üde zöld lesz már minden. De idén tényleg meg is fogom tenni.
Fűszernövények a teraszra – Még mindig a növényvonalon maradva az is biztos, hogy idén annyi fűszernövényt ültetek a teraszra, hogy bazsalikom- és levendulaillatban fog úszni az egész negyedik emelet ősz végéig.
Ájultra zabálom magam szezonális gyümölcsökből – és ha már gasztronómia: bármennyire is igyekszem tudatosan táplálkozni, minden évben lemaradok valamelyik kedvenc gyümölcsöm szezonjáról. Tavaly például addig-addig vártam az igazi, magyar eperre elérhető áron, hogy a végén egyszer sem laktam jól belőle úgy istenigazából. De jártam már így sárgabarackkal, meggyel, hogy a rendre méregdrága málnát ne is említsem. Egy biztos: az eper idén nem maradhat ki.
Futás – nem csak a négy fal között – Bár a sport most is szerves része a mindennapjaimnak, rendszerint edzőtermi vagy uszodai mozgásformákban élem ki magam. Jó, nyáron időnként elvetődöm egy-egy szabadtéri jógaórára is, de azért ez nem fordul elő túl gyakran. Viszont tavaly ősz óta hetente többször is izzasztom magam futópadon, és bár nem vagyok egy nagy futóbajnok, most valahogy mégis érzem a hívást, hogy a szabadban tegyem meg azokat a bizonyos kilométereket.
Kétkerekű kihívás – Mindenkinek vannak sötét titkok az életében. Dolgok, amik ha kiderülnek róla, akkor minimum feszeng. Nekem ilyen az, hogy nem tudok biciklizni. Amikor ez kiderül, rendszerint hangos álmélkodás szokott lenni a válasz, meg egy kósza legyintés – mondván, biciklizni mindenki tud, biztos csak az van, hogy még nem próbáltam. De. Próbáltam. Kiskoromban nekem nem volt biciklim, irigykedtem is a többi gyerekre, akik boldogan rótták a köröket a lakótelepünk körül egész nyáron. Én először nagy kamaszként találkoztam bringával testközelből, de bármennyire is azt gondoltam, hogy ez egy nagyon nekem való dolog lesz, egyszerűen nem sikerült elsajátítanom a kunsztot. Aztán felnőttként is nekiveselkedtem még párszor, de a siker minimális szikrája híján gyorsan feladtam ezeket a próbálkozásokat. Pedig a lelkem mélyén tényleg azt érzem, hogy nagyon nekem való dolog lenne ez, és azért úgy mégsem halhatok meg, hogy nem tanultam meg biciklizni, úgyhogy elhatároztam, hogy idén tavasszal ismét megpróbálkozom vele. Két kerék mégsem foghat ki rajtam.
És ti mi mindent terveztek idén tavaszra?
