Az anyanyelvünket elsősorban szüleinktől tanuljuk, és mi is nekik mondjuk ki első babanyelvi szavainkat. De nemcsak a beszédet sajátítjuk el tőlük, hanem azt is, hogyan viselkedünk, gondolkozunk, vagy hogyan fejezzük ki az érzelmeinket. Ha egy családban az a szokás, hogy mindenki ölelgeti, puszilgatja, simogatja egymást, akkor ez etalonná válik, és csak akkor szembesülünk vele, hogy máshol ez nem így megy, ha becsöppenünk egy másik család életébe, mondjuk úgy, hogy barátkozni kezdünk egy osztálytársunkkal. Persze ez fordítva is igaz. Olyan családban nevelkedve, ahol az érintés ritkaságszámba megy – vagy egyenesen tabu –, zavarba ejtő lehet megtapasztalni és elfogadni azt a közelséget és intimitást, ami a folyamatos testi kontaktus formájában nyilvánul meg.
Gary Chapman teóriája szerint – melyet az amerikai párterapeuta a kilencvenes évek elején alkotott meg – az emberek ötféleképpen tudják kimutatni a szeretetüket, és mindenkinél más-más mód a domináns. A szeretetnyelvek elmélete nagy sikert aratott: ma már a világon mindenhol ismerik és elismerik a házassági tanácsadó által javasolt kategorizálást és az öt „nyelvjárást” (dicséret, érintés, minőségi idő, szívességek, ajándékozás). Chapman e tárgyban írt könyve – sok másik mellett – igen népszerű, és magyarul is olvasható Egymásra hangolva címmel.
Akinek a szeretet kinyilvánítása szavakban és tettekben is nehéz, az gyakran választ valamilyen áthidaló megoldást, ilyen az ajándékozás és az apróbb szívességekkel való elhalmozás. A félénk, introvertált embereknek könnyebb gesztusokat tenni, mint azt mondani, hogy „szeretlek”, „szép vagy”, „vágyom rád” – ők inkább leviszik a szemetet, készítenek egy finom szendvicset a párjuknak, vagy vesznek egy ajándéktárgyat. Csakhogy akik meleg ölelésre, elismerő szavakra vagy összebújós tévézésre vágynak egy kanapén, nem mindig tudják értékelni a szuper szendvicset, a márkás órát vagy azt, hogy párjuk megdicséri a ruhájukat. Mindenkinél más és más szeretetkifejező mód áll az első helyen, és néha nagyon nehéz felismerni a szeretetet, ha a másik a nálunk csak ötödik helyen álló szeretetnyelvi megnyilvánulással kommunikál. Ha nem „beszéljük” és értjük párunk elsődleges szeretetnyelvét, akkor ő valószínűleg nem fogja érezni a mi szeretetünket, még akkor sem, ha a többi „nyelvjárásban” jól kommunikálunk.
Nem is gondolnánk, hogy otthonról hozott szeretetnyelvünk gyakran mennyire kínai a partnerünk számára, bár azonos nyelven kommunikálunk. (idősebb Pieter Brueghel, Bábel tornya/forrás: Wikipedia)
Ami késik, néha múlik is
Gary Chapman szerint a boldog és tartós házasság feltétele az, hogy a pár tagjai ismerjék egymás szeretetnyelvét, és azon a módon fejezzék ki szeretetüket, amelyet a másik vár, és el is ismer. Ideális esetben mindegyik mód szerephez jut, legfeljebb az arányok különböznek, a legtöbb párkapcsolati válság – legyen az látványosan teátrális vagy szép csendben elhidegülős – alapja pedig ezeknek a kifejezésmódoknak a különbözősége, állítja a szakértő. Ha a szeretet érzése megvan, csak éppen elbújt valahol a sok veszekedés és csalódás mögött, akkor tényleg sokat segíthet, ha ezekre rálátunk, és megpróbálunk változtatni (elsősorban magunkon, és nem a másikon). Néha azonban a különbözőség olyan nagy, és akkora erőfeszítést jelentene ráhangolódni a másik fél kívánalmaira, hogy a kapcsolat a próbálkozások ellenére is ellehetetlenül.
Ez történt abban a házasságban is, ahol a pár akkor jelentkezett terápiába, amikor már teljesen kihűltek az érzelmeik. Két évtizeden át éltek egymás mellett – de már nem együtt –, és jó ideje lemondtak arról, hogy megpróbáljanak közelebb kerülni egymáshoz. A kutatóbiológus férfi számára érthetetlen volt felesége szeretetnyelve, aki folyamatosan a minőségi időt kérte számon rajta, így hiába halmozta el ajándékokkal és bókokkal az asszonyt, próbálkozásai sosem értek célba. A feleség felszínes és érzelmektől mentes közeledésként értelmezte a férj kísérleteit, és egy idő után vissza is utasította őket, a férj pedig azt élte meg, hogy nem értékelik az odaadását, a figyelmességét. A kapcsolatot hosszú ideig az elégedetlenség uralta, de – bár mindketten nagyon frusztráltak voltak – egyikük sem lépett ki belőle, mert egy dologban nagyon is egyetértettek: hogy a gyerekeket fel kell nevelni. Mire azonban a fiaik felnőttek, őket már annyira felőrölték és elidegenítették egymástól a kölcsönösen kielégítetlen igények, hogy csak egy dologban tudtak megegyezni: így nem érdemes együtt maradni. Talán ha korábban jelentkeznek egy pszichológusnál, ha valaki ráirányítja a figyelmüket a szeretetnyelvük különbözőségére és arra, hogy az egymásra hangolódás tanulható, nem jut idáig a kapcsolatuk.
A nyelvtanulás nem lehetetlen küldetés
Valamilyen mértékig mindenki ismeri, és alkalmazni is tudja az öt szeretetnyelvet, de mint láttuk, közülük csak egy vagy kettő a domináns, a többi szépen csendben megbújik valahol a háttérben. Nem kevés rugalmasság kell ahhoz, hogy – miután felismertük, melyik a mi meghatározó szeretetnyelvünk – elkezdjük fejleszteni a talonban levőket. Egy fiatal pár, akik azért kezdtek el tanácsadásra járni, mert elbizonytalanodtak abban, hogy vajon összeillenek-e, épp ezt az utat járta be a terápia során. Míg a nő az intimitást, a testi kontaktust, az érzelmek szavakban való kifejezését hiányolta leginkább a kapcsolatukból, de ezt ritkán fejezte ki, inkább csak „elvárta”, addig a férfi arra panaszkodott, hogy már-már üldözésnek érzi a nő pillantásait, elégedetlen sóhajtozását és durcás viselkedését. Számára az a tény, hogy megkérte a párja kezét, és elvitte őt egy kéthetes tengeri hajóútra, maximálisan kifejezte nemcsak a szeretetét, de a teljes elkötelezettségét is a kapcsolat iránt. Miközben a terápia folyt, egyre inkább megértették rejtett motivációikat, családi mintáikat, saját maguk és párjuk működésmódját. A nőnek azt kellett belátnia, hogy néma elvárásaival falakat épít kettejük közé, és jobb, ha kimondja, mire van szüksége, ugyanakkor vissza is tud vonulni, ha nem elégülnek ki a vágyai. A férfi abban kapott segítséget, hogy merjen közeledni, hogy megtapasztalhassa azokat a szeretetnyelvi módokat is, amelyek korábban teljesen ismeretlenek voltak a családjában.
Maurits Cornelis Escher: Végtelen szalag (forrás: giphy)
Gyakorlat teszi
Minél több szeretetnyelvet ismerünk, annál gazdagabb kapcsolatokban élhetünk, és ez nem csak a párkapcsolatokra igaz: szüleinkkel, gyermekeinkkel, barátainkkal, munkatársainkkal, de akár teljesen ismeretlen emberekkel szemben is alkalmazhatjuk, tanulhatjuk és gyakorolhatjuk a szeretetnyelvek különböző formáit. Akinek a dicséret megy nehezen, és könnyebben kezdi idegenekkel, gyakoroljon olyan színtéren, ahol nem nagy a tét, és nem kell attól félnie, hogy értetlenül néznek rá, ha új módszerekkel próbálkozik. Ha például azt látja, hogy a boltban a pénztáros már holtfáradtan húzogatja az árucikkeket a vonalkódolvasó felett, akár meg is jegyezheti: „Milyen kitartóan végzi ezt a nehéz munkát, biztos fárasztó lehet egész nap ezt csinálni…” Egy-egy ilyen együttérző mondat csodákat művel, és új erőt ad annak, akinek szánjuk, mi pedig visszajelzést kapunk arra nézve, hogyan működik a dicséret.
De persze a legjobb az, ha ott gyakorlunk, ahol a legnagyobb szükség van rá, vagyis a hozzánk legközelebb állókkal. Ehhez nem is kell feltétlenül terapeutához fordulni. A legtöbbször egy jó könyv, egy hasznos blogbejegyzés, egy újságcikk is rádöbbenthet minket arra, hogy valamit nem csinálunk jól, és változtatnunk kell a viselkedésünkön.
