409 győzelmével Joe Paterno az amerikai foci legendás alakja. 45 éven át dolgozott a Penn State Nittany Lions egyetemi focicsapat edzőjeként, irgalmatlan pénzeket szakítva a sikereivel az egyetemnek. Nemcsak helyi, hanem országos legenda volt, megkerülhetetlen szakértője a sportágának, és minden jel azt mutatta, hogy dicsőségben, győzelmekkel felvértezve vonulhat majd vissza. Hogy miért is érdekes mindez Magyarországról nézve? Mert kiderült, hogy az egyik Paternónak dolgozó edző, Jerry Sandusky évtizedeken át zaklathatta, sőt sok esetben megerőszakolta a keze alá kerülő fiatal fiúkat. Amikor kiderült, hogy maga Paterno is tudhatott erről, a tréner egyik pillanatról a másikra vált dicső sportlegendából öreg, megtört és hajlott hátú bácsikává, aki kénytelen volt megélni azt, hogy pár hét leforgása alatt semmivé vált, amit fél évszázad munkájával felépített. Bukása után hetekkel meghalt, de még szemtanúja volt a saját szobra ledöntésének. Most az HBO Al Pacino főszereplésével egy hihetetlenül erős filmet készített arról a két hétről, amikor Paterno elveszítette a világ szeretetét és megbecsülését, és szembesült a bukásával.
Pedig ő csak félrenézett
Joe Paternót a focin kívül igazából semmi sem érdekelte igazán. Igazi monomániás fickó volt, aki még a családjával is nagyrészt az amerikai fociról beszélt, és így vagy úgy több hozzátartozóját is beszervezte a családi sportbizniszbe. 2012 januárjában, 85 évesen halt meg, és ha ez néhány hónappal korábban történik meg, akkor boldog, kiegyensúlyozott emberként távozik a világból, azzal a tudattal, hogy tetteivel és győzelmeivel tényleg beírta magát a történelemkönyvekbe. Csakhogy 2011 végén történt valami. Az újságok kezdték megszellőztetni, hogy a Paterno keze alá évtizedekig segédedzőként dolgozó Jerry Sandusky igazi csúcsragadozó pedofilként a csapat körül megforduló gyerekek közül több tucatot zaklatott, sokszor együtt zuhanyozott velük, orális és anális szexre kényszerítette őket. Ehhez még egy általa alapított, névleg a fiatal tehetségeket felkaroló alapítványt is használt, aminek a fő célja valójában az volt, hogy általa is minél több fiatal fiúval léphessen kapcsolatba.
Joe Paterno az ügy kirobbanása után (Fotó: Rob Carr/Getty Images)
Az ügy kirobbanásával együtt egy kérdés is felvetődött: vajon Joe Paterno, a legendás vezetőedző is tudott arról, hogy mi folyik a Nittany Lionsnál? És ha nem tudott, akkor egyáltalán alkalmas-e arra, hogy egy ekkora csapatot tovább vezessen? Paternónak 84 évesen, egy sikeres életet letudva kellett szembenéznie azzal, hogy a világ talán mégsem a sikerei miatt emlékszik majd rá. Ő már nem az az edző lesz, aki 409 győzelmet aratott a csapatával, hanem az a fickó, akit annyira csak a győzelmek foglalkoztattak, hogy amikor a fülébe jutott, hogy valami baj van, inkább nem foglalkozott vele, és félrenézett.
Al Pacino, avagy a király visszatér
Al Pacino igazi színészlegenda, mégis évek óta vádolják azzal, hogy már csak haknizik, az újabb szerepeiben nyoma sincs annak a vad szenvedélynek és eredetiségnek, ami évtizedekig jellemezte a játékát. Tény, hogy az ezredforduló után nem sokszor villantotta meg az oroszlánkörmeit, de ha nagy ritkán egy-egy jobb rendezővel dolgozott, azért még meg tudta mutatni, hogy nem véletlenül nevezik a 20. század egyik legnagyobb színészének. Jó hírem van: a Paterno – eltemetett bűnök főszerepében nyoma sincs a ripacskodó Pacinónak, itt ismét a színészklasszist láthatjuk, aki egy vastag maszk alatt is érvényesíteni tudja visszafogott, mégis hatásos játékát. Joe Paterno Pacino alakításában nem egy nagy dumás fickó, és a botrány kirobbantása után már nem ő irányítja az eseményeket, inkább csak figyelemmel követi őket.
Al Pacino azt csinálja, amit csak a legnagyobbak tudnak: elsősorban a szemével, a tekintetével játszik. Ebben a tekintetben ott van a bizonytalanság, ott van a bűntudat, ott van az értetlenség, sőt időnként még ott van a düh is, hiszen nem érti, hogyan történhetett mindez. Ő csak egy jó futballcsapatot akart, és meg is csinálta a legjobbat. Akkor most miért támadja mindenki? Miért fordulnak ellene azok, akik eddig éltették és támogatták? Ezek a gondolatok sokszor nincsenek kimondva, egyszerűen csak ott vannak Pacino tekintetében. Úgy tűnik, hogy egy nagy ember bukásának története kellett ahhoz, hogy egy másik nagy ember ismét a régi fényében tündökölhessen.
Al Pacino Joe Paterno szerepében
Mit mondhat a bűnös?
A Barry Levinson (Esőember, Amikor a farok csóválja) rendezte Paterno – eltemetett bűnök nem akarja keresztre feszíteni a 2012-ben elhunyt edzőt, szó sincs meghurcolásról, egyszerűen csak arról szól, hogy a hatalommal felelősség is jár, és nem lehet úgy élni az életünket, hogy csak egyetlen dologra figyelünk, és minden mást félreteszünk, ami ebbe belezavarhat. Rév Marcell (igen, a filmet a Jupiter holdja zseniális magyar operatőre fényképezte) kamerája szépen követi le a két hét eseményeit, ha kell, a képei dinamikusak, de pontosan érzi azt is, hogy mikor jobb döntés az, ha megállapodik egy nyugodt, de sokat mondó arcközelin.
A film egyrészt bemutatja azt, hogyan fogadja Paterno a körülötte kirobbant botrányt, másrészt pedig az esetet feltáró újságíró, Sara Ganim (Riley Keough alakításában) munkáját is, aki találkozik az áldozatokkal, és próbálja elérni, hogy a nyilvánosság érdemben foglalkozzon az üggyel. A két szál tökéletesen egészíti ki egymást, így a film Paterno személyes drámája mellett bővül egy oknyomozós, mozgalmasabb vonallal is, de az igazi ereje Al Pacino játékában rejlik. Döbbenetes látni, ahogy a színész megmutatja, hogy karaktere az értetlenkedéstől és a hitetlenkedéstől indulva hogyan jut el odáig, hogy tényleg rájön: ő bizony nagyon elrontotta, de ha tud is erről, és esetleg önmagának be is vallja, hogy hibázott, egyszerűen képtelen beszélni róla. A film legerősebb jelenetei pont azok, amikor Joe Paterno a családja körében ül, mindenki az eseményekről beszél körülötte, de ő csak hallgat, magába burkolózva. Hiszen mit is mondhatna az, aki a tétlenségével hozzájárult ahhoz, hogy gyermekek tucatjait rontották meg körülötte?
A Paterno – eltemetett bűnök április 8-tól látható az HBO GO kínálatában.
