A tizennégy éves Marci ránézésre teljesen átlagos kisfiú, egy magasra nyúlt melák, aki nem nagyon tudja, hova rejtse hosszú végtagjait. Tartása púpos, orra alatt fekete pelyhek és néhány kósza pattanás jelzik, közel a férfikor. Tekintete öreg, körmei tövig rágva, szemei alatt sápadt karikák. Mozogni nem szeret, a természet nem mozgatja, de leköti a matematika, az informatika, a természetvédelem, az óceánok és a különféle videós játékok. Sportban nem erős, de ennek ellenére kitűnő tanuló. A szülei fél éve pszichiáterhez hordják, fiuk ugyanis depressziós.
Bár az orvostudomány egy ideje ismeri a gyermekkori burnout, avagy kiégés jelenségét, annak intenzitása csak az elmúlt pár évben öltött aggasztó mértéket. Egyre több a depressziós, kimerült, fáradt gyerek, amit a felnőtt társadalom nagy része tétlenül szemlél – írja a Psychologie und Leben című német pszichológiai szaklap. Az elkeserítő jelenség ellenére javuló tendenciaként értékelik a szakemberek, hogy egyre több szülő ismeri fel a bajt és kér szakszerű segítséget.
Ezerkétszáz hamburgi iskolás körében folytatták le gyerekpszichiáterek azt a kísérletet, amelyben az iskolai környezet és a tanulás okozta stresszt, az elégedettséget és a gyerekek lelki állapotát vizsgálták. A gyerekek 30 százalékánál maga az iskola a stresszforrás, minden ötödik érettségiző gyermek számára az iskola semennyi örömöt nem okoz, összességében pedig mindössze a diákok százaléka számára nem jelent semminemű gondot az iskola. A diákok zöme nem motivált, gyakran él át kudarcot, amit megfejel a katedrán helyet kapó, inkompetens tanerő. Németországban például kimutatták, hogy tanári pályára jellemzően nem a legjobb tanulmányi átlaggal rendelkezők jelentkeznek, gyakorta pedagógiailag felkészületlen, pszichológiailag alkalmatlan tanárok veszik kézbe a diákok oktatását.
Többet, gyorsabban, jobban!
A kiégés okai között nem csak az iskola szerepel, gyakran a szülőnek is változtatnia kell életvitelén, ha segíteni akar gyermekén. A mai felnőtt ugyanis egy súlyosan terhelt életviteli mintát tanít gyermekeinek, ami idővel nála is lelki kifulladáshoz vezet. Legyen szó a munkahelyi nyomásról, rossz stresszkezelésről, kemény időbeosztásról, aggasztó fogyasztói és médiafogyasztási szokásokról, apa és anya bizonytalanságáról és félelméről, a gyermek felé közvetített hamis és egészségtelen képletek gyakran oda vezetnek, hogy a gyerek megtanulja, versenyben van, és minden jegy, ami nem ötös, súlyos vereség. Ez a nyomás belső motivációvá alakul át bennük, aminek eredménye, hogy a szülőnek nem kell többé a gyermekkel hadakoznia, hogy leüljön tanulni, megteszi magától. Egy ördögi körbe kerül, amiből gyakran a szülők segítségével sem tud kimászni. Idő kérdése, és beáll a depresszió, a kiégés állapota, amit állandó bizonytalanság és félelem kísér.
Nehéz helyzetben van a szülő, aki felismeri, hogy gyermeke bajban van, hiszen hiába biztatja, hogy nem kell éltanulónak lenni, a hármas is jegy, ez mit sem ér. A gyermek retteg, hogy kihullik az őrült versenyből, amit az osztálytársak – avagy vetélytársak – még jobban bepörgetnek. Ahogy a felnőtt, úgy a gyerek is retteg, hogy nem felel meg, hogy elutasítják, hogy leértékelik, hogy leelőzik. Hat-hétévesen sok gyermek már azon gondolkodik, hogy egy jobb, nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumba kell majd járnia, máskülönben nem viszi majd semmire; de azt is megtanulják, hogy a családalapítás, az anyaság sok esetben a karrier függvénye.
Az sem könnyíti meg a gyermek helyzetét, hogy manapság egyre több a válás, a gyerek nevelését vállaló szülő pedig nem tud minden esetben pozitív – stabil, kiszámítható, emocionális – családi klímát biztosítani gyermekének, amely nemcsak az iskola állította akadályoktól, de a digitális világ veszélyeitől is képes megvédeni őt. A gyerekek az esetek többségében magukra maradnak a problémáikkal, amelyeket egyedül megoldani képtelenek. Fontos lenne, hogy a felnőtt észrevegye, a Többet, gyorsabban, jobban! elve ártalmas, nemcsak önmagát, de gyermekét is ki kell vezetnie ebből az őrületből! A pozitív minta a megoldás kulcsa.
