Mindennapok

Csaba a hétvégén feleségével, hét közben titkos szeretőjével és két gyermekével élt éveken át

Valljuk be, szinte senki sem úgy lép be egy kapcsolatba, hogy igen, én annak az 50 százaléknak leszek a tagja, akit meg fognak csalni. A legtöbben hűségről, örök szerelemről és elköteleződésről álmodoznak, és nem nagyon szeretnék elfogadni a valóság hideg zuhanyát, nevezetesen azt, hogy a párkapcsolatban élők közel fele megcsalta már a partnerét, vagy volt megcsalt fél.

Olykor a híres emberek is mesélnek arról, hogy mi mindent éltek át, amikor megtudták, hogy megcsalták őket. Árulásról, hazugságról, ármányról, titkokról és a kapcsolat megtagadásáról szólnak sokszor ezek a hírek. A hűtlen fél egy idő múlva általában lebukik, vagy olykor – azért ilyen is akad, még ha kevés is – maga vallja be partnerének a félrelépést. Igen ám, de mi történik, ha valaki olyan nagyon jól gyakorolja a hűtlenséget, hogy kvázi életstílussá teszi, nevezetesen több évig, sőt évtizedig tart fenn egyszerre kettő, netalántán több párkapcsolatot?

Mártika egy rémálomba csöppent

János az ötvenes évei derekán, egy szép tavaszi reggelen odaállt a felesége elé, akivel közel 30 évet éltek le együtt, és felneveltek három gyermeket, hogy válni szeretne, de elég gyorsan, mert van valaki más az életében. Örülne, ha Mártika, kicsi felesége gyorsan összepakolná a cuccait, és lehetőleg holnap már nem is lenne ott a közös otthonukban. Történt mindez a harmadik gyermek kirepülése után két nappal. Mártika, aki 30 éven át nevelte a gyerekeket, vezette a háztartást, egyengette János karrierjét, segítette vállalkozásainak beindulását, értetlenül állt a nappali közepén, és azt hitte, bizonyára áprilisi tréfát űz vele a férje. Sajnos nem így volt.

Hogy mentse a menthetőt, Mártika másnap párterápiára vitte Jánost, ahol aztán bekanalazhatta a feketelevest. A férfi, aki nem tudta, hogy hová is mennek, biztos akart lenni benne, hogy kicsi felesége többet nem lép ellene semmi ilyet, ezért gyorsan kitálalt, és

elmondta, hogy a házasságkötésüket követő hatodik hónapban megismerkedett Judittal, aki évekre a szeretője lett. A következő három évtized pedig úgy telt számára, hogy öt-hat évente érkeztek az újabbnál újabb szeretők, akik közül néhánnyal közös lakása is volt, és olyan is megesett, hogy több szeretőt tartott egyszerre.

Mártika azt hitte, csak egy rossz álom, ami vele történik, ilyen nem lehet, hiszen akkor hol van az ő 30 közös évük?! János mindent elvett tőle, a családját, sőt az egész életét, hiszen minden csak hazugság és ámítás volt. A nő napokig élőhalottként lézengett, kereste, hogy mi is lehet valós az életében, és csodálkozott rajta, hogy egyáltalán képes a józan eszénél maradni. Nagyon nehezen tudta összerakni saját magát még segítséggel is, de sikerült kimásznia a hazugságok örvényéből, sőt János nagy meglepetésére nemhogy nem hagyta magát kitenni a közös házukból, hanem még a vállalkozásokból is kérte a részét. Végül megegyeztek, és Mártika új életet kezdett, de 30 évet nem lehet kitörölni vagy meg nem történtté tenni.

Fotó: Thinkstock

Amikor egy hazugság, a hűtlenség ilyen sokáig fennmarad, az jóval több kárt tud okozni, mint ha az árulás rövid időn belül lelepleződik. Ilyenkor is tehetetlenség, düh és szomorúság, bánat keríti hatalmába a megcsalt felet, de a léte és annak az értelme is megkérdőjeleződhet. Mi volt eddig igaz, mire épült a mi kapcsolatunk? Minden ármány és hazugság volt? Hová lettek az elvesztegetett évek, és hogy kaphatom vissza őket? Ki vagyok én, ha nem az, akinek hittem magam? Mi volt igaz a kapcsolatunkban?

Panni nem is sejtette, hogy poligámiában él

Csaba és a felesége, Panni akkor kerestek meg, amikor családot szerettek volna alapítani, de a férj nem volt ebben olyan biztos, nehezen köteleződött el. Ennek a leglátványosabb jeleként került minden intim pillanatot, és valljuk be, így elég nehéz gyarapítani a családot.

A párterápia eljutott egy bizonyos pontig, ott azonban megfeneklett. Végül egy külön, négyszemközti beszélgetésen Csaba elmesélte, hogy nagyon szereti a feleségét, de nem szeretne tőle gyermeket, ugyanis a másik párkapcsolatából már van kettő.

Ezerrel pörögtek a gondolatok a fejemben. Két gyerek? Sosem említette, hogy lett volna komoly kapcsolata Panni előtt. Azt hittem, talán elfelejtettem, vagy ő nem mesélt róla, de aztán gyorsan tisztázta a dolgot. Az esküvő után fél évvel találkozott Anival. Hatalmas szerelem lett egyből, de nem szeretett volna kilépni a házasságából, hiszen Panniba gyermekkora óta szerelmes, mindig is őt szerette volna feleségül venni. Ani elfogadta a szeretői szerepet, egészen addig, míg terhes nem lett az első gyermekükkel, akkor viszont döntésre szerette volna kényszeríteni a férfit.

Csaba pedig ahelyett, hogy választott volna a két nő között, megszervezte a poligámiát.

Munkahelyet váltott, és egy sokkal mozgalmasabb munkakörben helyezkedett el: értékesítő lett, ami sok utazással járt. Anival vidékre költöztek, míg Pannival folytatta az életét Budapesten. A hétköznapokat Anival töltötte, aki otthon volt a gyerekekkel, mert hamarosan a második is megszületett, mindeközben Panni úgy tudta, a vidéket járja a férje. A hétvége a feleségé volt. Így telt el közel öt év, amikor Panni megelégelte, hogy kevés a szex, mert így bizony nem lesz egyhamar gyerek, pedig már ő és a nagyszülők is nagyon várnák a kis trónörököst. Csabának azonban esze ágában sem volt tovább bővíteni a családot. Számára Panni a pihenés pillanatait adta, nem akart mind a két életében gyerekzsivajt hallani. Így jött aztán a párterápia, amely – most már érthető okoknál fogva – nem haladt előre.

Fotó: Thinkstock

Csaba igen nehéz helyzetbe került, és úgy érezte, hogy ezt még én is súlyosbítom, amikor elmondtam neki, hogy ezen a ponton meg kell szakítanunk a terápiát. Ugyanakkor tudta: Panni úgyis megkérdezné, miért nem járnak tovább, és ha valahol máshol bele is kezdenek egy újabb terápiába, ott is el fog jönni ugyanez a pillanat, így aztán végül pénteken este elmondott mindent a feleségének.

Panni nem fogadta olyan csendesen a vallomást, mint Mártika. Az étkészlet bánta annak az estének és az előző éveknek a történéseit, és Csaba is kapott egy-két jól irányzott pofont. A hétvége további részében pedig áldozatul esett néhány üveg- és porcelántárgy is, ami a fentiek fényében talán nem is meglepő.

Panni a sok hazugság mellett azt nehezményezte a legjobban, hogy míg Csaba neki nem adta meg a legnagyobb álmát, egy gyermeket, addig egy másik nőnek kettőt is adott. Most akkor hogy van ez az „én vagyok életed nagy szerelme”? Akkor mi az a másik nő? – tudakolta Csabától. Panni úgy érezte, hogy rendkívüli módon megalázták, és elvettek tőle mindent. Nemcsak megcsalta, elárulta őt a férje, hanem elvette az álmait is, és odaadta őket másnak. A következő héten Csaba már el is költözött otthonról, pontosabban átköltözött végleg a másik otthonába. Panni veszteségfeldolgozása sikeres lett – nem úgy, mint Csaba élete, aki a hétvégi pihenők nélkül elég gyorsan besokallt a családi idilltől, és végül egyedül maradt.

A hűtlenséget feldolgozni sosem könnyű, de ha hazugságokra épülnek hosszú évek, évtizedek, az sokkal mélyebb sebeket tud ejteni. Sokkal több kérdés és kétely kerül elő, és a megcsalt fél magát még értéktelenebbnek érzi. A kezdeti düh sokszor fordul át önvádba, szomorúságba és olykor kilátástalanságba. Mindenki felteszi a kérdést: miért? És ez nemcsak arra vonatkozik, hogy miért tették ezt vele, hanem arra is, hogy miért nem mondták el eddig neki, miért titkolták ilyen sokáig előtte.

A titok maga mindig megsebez, de a nagysága és a tartóssága mélyíti a sebet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top