Nyaralási szokásaink éppúgy jellemzőek ránk, mint bármilyen más választásunk az életben. Igényeinkkel, késztetéseinkkel harmonizáló döntést hozni talán nem is lenne nehéz feladat, de akkor még ott vannak a hozzátartozóink időről időre változó igényei is. Nagyon más útnak indulni egy féléves csecsemővel, egy kisiskolással vagy egy kamasszal. Vannak szerencsés párok, családok, amelyek megengedhetik maguknak, hogy egy évben többször is elmenjenek nyaralni, illetve „telelni”, így akár össze is lehet hozni a különféle vágyakat, de kompromisszumok nélkül ez sem lehetséges.
Ha a gyereknek jó, mindenkinek jó
Gyerekes családok leginkább a gyerekek igényeit tartják szem előtt, és ez nem is meglepő, mert milyen kikapcsolódás az, ahol nyafogó, unatkozó gyereket kell magunk után vonszolni a középkori városromok közt vagy egyfolytában utána kapkodni, hogy a medence széléről ne essen bele a mély vízbe. Van, aki köztes megoldásokhoz folyamodik: lehet üdülőparkba menni, ahol – a szülők felszabadítására – képzett animátorok foglalkoznak a gyerekekkel, vagy magunkkal vinni a nagymamát, aki pesztrálja a kicsiket, amíg megpróbáljuk élvezni a nyaralás örömeit. És le is lehet passzolni a gyerekeket, de akkor ott marad az örökös aggodalom, a lelkifurdalás és a napi ötszöri telefonálás, hogy megbizonyosodjunk: „minden rendben van”.
A hétköznapokból kizökkenni általában jó élmény, és sokan keresik is a lehetőséget, hogy minél messzebb levő, minél egzotikusabb helyre menjenek kikapcsolódni. A földrajzi távolság, a kulturális különbözőségek kiszakítják a napi rutinból a hétköznapi halandót, és olyan élményeket adnak, amelyekből aztán hosszú ideig lehet táplálkozni, és a nehezebb napokon felüdülést nyerni belőle.
Van valami elképesztő varázsa annak, ha minden más körülöttünk: a klíma, a kultúra, az emberek, az ízek, a színek… Az ilyen erős és pozitív élmények kifejezetten összekovácsoló erővel hatnak a párkapcsolatra.
Pelenkás, totyogó, külön táplálást igénylő babával viszont a környezetváltozás inkább tortúra, mint pihenés. Vannak kisgyermekes párok, akik ezt a túl nagy anyagi vagy „személyzeti” igénybevételt eleve elvetik, és inkább „otthon” nyaralnak. És nem is teszik rosszul. Sokszor az a lehetőség, hogy mindannyian ugyanabban a megszokott környezetben lehetünk nyugisan és kényelmesen – ahol általában a rohanás a jellemző –, már önmagában is üdítő.
Jelenet a Vakáció c. filmből
A kikapcsolódás létszükséglet
Persze nem mindenki vágyik rendkívüli élményekre, távoli utazásra, újdonságra és kalandokra. Aki a személyiségével összhangban él, és a munkájába feledkezve rendszeresen megtalálja az életét meghatározó célt és örömforrást, annak sokkal kevésbé van igénye a „különleges” nyaralásra. Az is egyértelmű, hogy velünk született temperamentumunk jelentősen befolyásolja nyaralási szokásainkat. Egy passzív, visszahúzódó ember biztos nem akar majd túlságosan kizökkenni a komfortzónájából, mert az inkább stresszt okoz, mint örömet. Aki viszont aktívan és nyitottan keresi az újdonságot élete minden területén, nem fog megelégedni egy csendes tóparti házzal, ahol maximum pecázni és csónakázni lehet.
Ha nyaralás alatt az elutazással egybekötött pihenést értjük, jelentősen hozzájárulhat a lelki egyensúlyunkhoz, de nyilván nem feltétele, hiszen sokféle más módja is lehet az ellazulásnak. Az viszont vitathatatlan, hogy
mindenkinek szükség van a tehermentesítésre ahhoz, hogy a testi regenerálódás mellett a gondolatai is átrendeződhessenek, új megvilágítást kapjanak. Ez annyira fontos, hogy ha elmarad, a szervezet kikényszeríti magának.
A megfeszített koncentrációt egy idő után mindenképpen figyelemkiesések szakítják meg, a túlhajtott tevékenységeket gyakran testi-lelki megbetegedések miatt kell megszakítani, és ezt nem tanácsos megvárni. Az élet ritmusát többé-kevésbé követve meg kell adni azt, ami jár a szervezetünknek.
Ami kicsiben elviselhető, az nagyban kibírhatatlan lehet
Utazás, nyaralás közben számos olyan folyamat zajlik, ami az összetartozás érzését erősíti, ilyen például az, hogy esetleg közösen kell megbirkózni külső kihívásokkal. Ez pszichológiai szempontból nagyon előnyös, mert erősíti a „mi érzést”, és csökkenti a versengést. A kellemes élmények tudattalanul is összekapcsolnak minket a jelen levő társsal, ezzel hosszú távon is növelve az összetartozás érzését.
Az állandó együttlét ugyanakkor sok feszültséget gerjeszthet. Intenzívebb az egymásra utaltság, gyakrabban van szükség az érdekek egyeztetésére, több mindenben kell alkalmazkodni egymáshoz.
Egy fiatal pár például arról számol be, hogy több a konfliktusuk a kiruccanásaik alkalmával, mint a hétköznapokban. Sőt, egy alkalommal annyira összevesztek, hogy a várva várt nyaralást félbeszakították, majd szét is költöztek egy időre. A lány azt igényelte, hogy párja ötletekkel rukkoljon elő, tervezze meg vele az együtt töltendő időt, legyenek előre egyeztetett programok. A férfinak viszont az esett volna jól, ha minden „csak úgy” alakul, ha nem kell időre kelni és tervezni, hiszen hétköznapjai épp ettől voltak terhesek a számára.
Mások jól megegyeznek mindenben, mégis egymás agyára mennek egy hosszabb együttlét során. Ami kicsiben elviselhető, az nagyban lehet kibírhatatlan is. A szoros együttlét során gondolatilag és hangulatilag is fokozottan egymásra hangolódnak az útitársak, a lelkesedni képes, nyitott partner nagyban fokozhatja az élményeket, míg a morgolódó, kákán is csomót kereső, feszültséget gerjesztő partner bennünk is hasonló érzéseket erősítve tönkreteheti a nyaralást. Érdemes tehát „külön időt” beiktatni, amikor kicsit elválunk, nem ülünk egymás nyakán, nem akarjuk minden percünket együtt tölteni.
Érdekes az is, hogy az egymás közötti szerepleosztás mennyire megváltoztathatja a nyaralók viselkedését. Amikor például egy önállótlan, szorongó ember egyszer a határozott, domináns partnere helyett egyik még magánál is aggodalmaskodóbb barátnőjével indult nyaralni, meglepetten tapasztalta, hogy automatikusan átvette az irányítást. Ő lett a magabiztosabb, aki az ügyeket intézte, és szinte nem is maradt ideje arra, hogy szorongjon.
Szerelem a függőhídon
Hogy milyen meghatározó lehet a környezet az élményeink átélésére, akár a nyaralás vagy közös utazás alatt is, arra a legjobb példa a „Szerelem a függőhídon” néven elhíresült kísérlet. A következőképpen zajlott: Egy rendkívül csinos hölgy kérdezőbiztost arra kértek meg, hogy kérdőíveket töltessen ki férfiakkal teljesen semleges témában. Az első esetben egy stabil fahídon állította meg a férfiakat egy kis csatorna felett, a második kísérletben egy szakadék felett átívelő imbolygó, keskeny hídon tette fel ugyanazokat a kérdéseket. A kérdőív kitöltése után a kérdezőbiztos mindenkinek megadta a telefonszámát, hátha lenne még valamilyen kérdésük az alanyoknak. Az eredmény az lett, hogy a biztonságos környezetben megkérdezettek kevés érdeklődést mutattak a nő iránt, a függőhídon imbolygók fele viszont később felhívta. Így működik ugyanis az agyunk. A környezeti hatások – imbolygó híd, szakadék – adrenalint fecskendeztek a vérbe, felgyorsult a szívverés, a pulzus. Ez a hatás összekapcsolódott a személlyel, aki a kérdéseket feltette, így olyan volt, mintha a hatást ő váltotta volna ki.
