Amikor egy számunkra első pillantásra szimpatikus emberrel találkozunk, sokkal pozitívabban ítéljük meg a megnyilvánulásait, ugyanis az első benyomás kialakításakor olyan tulajdonságokat rendelünk a partnerhez, amelyre csak következtetünk, de valójában nem észlelhetünk. Ebben az első benyomásban a másik fél arcjátéka és a külső jegyei mellé tudattalanul belső személyiségjegyeket társítunk, amelyek korábbi tapasztalatainknak vannak alárendelve.
Mosolygós nők, domináns férfiak?
Néhány éve a Brit Kolumbia Egyetemen készült egy kutatás, mely azt vizsgálta, mennyire befolyásolja párválasztási vonzalmunkat az első benyomás. Az eredmény első ránézésre nem tér el a várttól: úgy tűnik, felnőtt korunkra ösztönösen a férfias férfiakat, illetve a nőies nőket – vagyis az ennek megfelelő érzelemvilágot – részesítjük előnyben az ellenkező nem képviselői közül.
Az viszont meglepő, hogy első benyomásként nem a testünkön, hanem az arcunkon kifejeződő érzelem az, ami eldönti, hogy mennyire találnak minket szexuálisan vonzónak az ellenkező nem tagjai. A közhiedelemmel ellentétben, a férfiak számára a „mosolygós” stratégia nem mindig kifizetődő, ha vonzónak akarnak tűnni az áhított nő szemében, de „komoly nőnek” lenni is kevésbé csábító. Sokkal inkább a dominanciát, illetve a szégyenlősséget ítélték meg vonzónak a nők, illetve a boldog, mosolygós női arcokat a férfiak. Mielőtt kétségbe esnénk, nem árt tudni, hogy a kutatók csupán az első benyomás hatását vizsgálták. Arról nem kértek véleményt, vajon barátnak vagy társnak kit választanának az alanyok.
Fotók: Neményi Márton
Az evolúciós pszichológia a kutatás eredményét a következőképpen magyarázza: a nők számára a férfiak dominanciája védelmező viselkedést vetít előre, ami a partner és az utódok életben maradásának a záloga. A szégyenlősség, bár elsőre nem tűnik pozitív tulajdonságnak, azt sugallja, hogy a férfi képes betartani a társadalmi normákat és alkalmazkodni. A férfiak a derűs női arcot és a mosolyt a dominancia hiányának, a kedvességnek, az örömre való képességnek tulajdonítják, és feltehetőleg alárendelődésnek is értékelik, ami számukra pozitív megítélés alá esik. Meglepő azonban, és ez is kiderült a kutatásból, hogy az első benyomást a szépség sokkal kevésbé befolyásolja, mint azt korábban feltételezték.
Kalandra vagy társra vágysz?
Az eredményeket érdemes tovább árnyalni. Ahogy azt a fenti kutatás is mutatta, általánosságban azt mondhatjuk, hogy mind a nők, mind a férfiak az arcon keresik a jeleket, amelyektől vonzónak találnak valakit. Ez nem is csoda, hiszen a szépség valamikor az egészséggel, a vitalitással és a termékenységgel függött össze. Egy újabb kutatásban azonban azt találták, hogy míg a nők a férfiak arcából akarnak információt nyerni, akár egyéjszakás kalandról, akár hosszabb távú kapcsolatról van szó, a férfiaknál a két dolog szétválik. Ha tartós elköteleződés a cél, ők is az arcra fókuszálnak, de ha alkalmi partnert keresnek, inkább a testre kíváncsiak.
A szépség tehát nem öncélú dolog. Hiába különböző kultúránként és koronként, az univerzális szignálok, amelyek az valamikor jelezték a szervezet termékenységét, egészségét, életképességét, ma is megvannak, és úgy tűnik, hogy a testen több az ilyen jellegzetesség, mint az arcon. Az emberek többsége tudatosan nem az alapján választ, hogy a másik milyen termékeny, de az evolúciós szempont mégis átfut a fején, ha gyerekvállalásról van szó.
Egy érdekes kísérletben nőket kérdeztek meg arról, hogy ha spermadonorral termékenyítenék meg őket, mit választanának: a kedvező külső tulajdonságok vagy az előnyös személyiségjegyek lennének a fontosabbak. A túlnyomó többség az előbbire szavazott. Mint kiderült, azért, mert meg vannak győződve arról, hogy a külső tulajdonságok öröklődnek, míg a belsők inkább a nevelés termékei, ezért ezek nem adódnak át az apa genetikai állományával. Ez a közvélekedés alapvetően nem helyes, ugyanis személyiségvonásaink cirka 50 százalékig örökölhetőek.
Mit mond az evolúció?
Az emberi faj evolúciós történelmének több mint 99 százalékát töltötte a vadászó-gyűjtögető életforma keretei közt. Nem csoda tehát, hogy pszichológiai mechanizmusaink nagyon nagy hányada e környezetben szelektálódott, és speciális alkalmazkodási problémák megoldására jött létre. A faj- és a létfenntartás közti kényes egyensúlykeresésben olyan viselkedési stratégiák, pszichológiai algoritmusok alakultak ki az emberben, amelyek megnyilvánulás szintjén nagyon különbözőek lehetnek, de ugyanazt a célt szolgálják: szaporodni és/vagy túlélni.
Bármi is a hatásuk a jelenlegi viselkedésünkre, egy biztos: azok az evolúció során kialakult – és egykor alkalmazkodást segítő – viselkedési képességek és hajlamok továbbra is működnek bennünk: érzelmeinket, párválasztási stratégiáinkat, társas kapcsolatainkat, megismerő tevékenységünket mélyen befolyásolják.
Evolúció és szépségideálok
Míg régebbi korokban a kövérség mutatta azt, hogy a család jó anyagi helyzetben van, hogy magas státuszú, erőforrásokkal rendelkezik, mára a helyzet megfordult. Manapság épp a nők soványsága jelzi, hogy lehetőségük van az előnyös társadalmi pozícióból adódó olyan erőforrások igénybe vételére, mint a sport, a szabadidős tevékenységek, vagy az egészséges étrend. Ráadásul a kövérség elvesztette szimbolikus értelmét a modern társadalomban, ahol a sok gyerek többnyire nem érték és a betegségek nem a táplálékhiánnyal, hanem épp ellenkezőleg, a túltápláltsággal függenek össze.
A nőideálok látszólagos drasztikus változása az evolúciós kódokat mégsem tudják alapvetően felülírni. A nők tehát hiába áldoznak rengeteget arra, hogy szupervékonyak legyenek, testtömeg-indexet tekintve a férfiak általában nem a nagyon vékonyakat, hanem inkább a normál tartományban levőket részesítik előnyben. A nők „téveszméje” valószínűleg a média hatására alakult ki.
Evolúciós szempontból a testsúlynál sokkal mérvadóbb a derék-csípő aránya. A homokóra-alkatú nők ösztrogénszintje, ami a termékenység legjobb előrejelzője, egyértelműen magasabb. A férfiaknál a tesztoszteron gátolja a zsírlerakódást a csípő tájékán, az arányos izomzat, a széles váll és a keskeny csípő azt jelzik, hogy hosszú távú gondoskodást és védelmet tudnak nyújtani utódaik számára. Ennek evolúciós gyökere az, hogy egykor a vadászat során és konkurenciaharcokban az ilyen alkatúak tehettek szert előnyre.
És mi a helyzet a másik nemmel? Meglepő módon a férfiak vállszélessége és izomzata lényegesen kisebb szerepet játszik a nők szexuális érdeklődésének a felkeltésében, mint azt gondolnánk. Tehát a nők mérsékelt preferenciát mutatnak a náluk izmosabb, erősebb férfiak iránt, és a normál tartományban levőket lényegesen vonzóbbnak tartják, mint az átlagtól eltérőt, akár túl sovány, akár túl izmos. Elképzelhető, hogy a túl nagy és kötött izomzat az evolúciós környezetben számos hátránnyal járhatott, energetikailag túl költséges volt, például gátolta a futást.
Akárhová is nézünk, az esztétikai ízlések és ítéletek zavarba ejtő sokféleségét látjuk. A kultúra normái, szokásai, története rengeteg ponton befolyásolják azt, hogy mit tartunk vonzónak. Az evolúció során létrejött alaptémák, mint láttuk, változó körülmények között válnak konkrét forgatókönyvekké az egyes társadalmakban.