Lukas Dhont filmje, a Lány lett Belgium Oscar-nevezettje a 2018-as évben. Miután a filmet hatalmas ovációval fogadták a cannes-i világpremieren, ezen nincs is sok csodálkoznivaló. A Lány főhőse Lara, 15 éves és transzszexuális. Tudatos, okos, és pontosan látja, mi szeretne lenni az életben: nő és balerina. Ő ugyanis a sors furcsa fintoraként férfitestbe született, miközben már gyerekkora óta lánynak érzi magát. A film egyik különlegessége, hogy Lara környezetét nem ábrázolja ellenségesnek, sőt kifejezetten támogatóak a hozzá közel állók. Apja igazi mintaapa (legalább annyira jó fej, mint a Szólíts a neveden című film álomapukája), aki teljes elfogadással és szeretettel viseltetik iránta, a kisöccse számára Lara mindig is lány volt, de a tágabb rokonság és a családi barátok is mind nagyon szeretik őt, sőt amikor elérve a célját bekerül egy kiváló balettiskolának tartott intézménybe, ott sem találkozik túl sok negatív reakcióval. Persze az a kevés is nagyon tud fájni: amikor a kisöccse dühös rá, azzal próbálja megbántani, hogy a fiúnevén szólítja, és egy bulin az iskolatársnői is gonosz játékot űznek vele. De Lukas Dhont filmjében messze nem ez a lényeg. Lara elsősorban saját magával, a saját démonaival küzd, és ezeket kell legyőznie ahhoz, hogy teljes életet élhessen.
Csapdában a saját testében
Bár Magyarországon sem a hormonterápia, sem a nemi megerősítő műtétek nem engedélyezettek 18 éves kor alatt, ez nem minden európai országban van így. Lara megkezdheti a folyamatot, és ez nagyon fontos részét képezi a filmnek. A balettiskolai történések, valamint a családi szál mellett a harmadik vonalat ugyanis az orvosokkal való konzultációk jelentik. Ők is láthatóan mindannyian Lara javát akarják, a film azonban azt mutatja meg, hogy olykor még a segítő szándékú környezet is kevés lehet, ha tinédzserként valaki csapdában érzi magát a saját testében. Larának a lelki állapota miatt ugyanis komoly étvágyzavarai vannak, és abból is súlyos egészségügyi problémája adódik, hogy a lány ragaszkodik ahhoz, hogy a péniszét folyton hátraszorítsa, és ezáltal semmiképp se látszódjon meg a ruhájában. A film rendkívül érzékenyen, ugyanakkor némi távolságtartással, a hatásvadászatot messziről elkerülve követi a lány mindennapjait (a szerepet zseniálisan játszó Victor Polster cisznemű, de maga is táncos), és ezekből a számára teljesen hétköznapi helyzetekből rak össze egy teljesen egyedi, különleges coming of age filmet, olykor testhorrorokra emlékeztető jegyekkel, ami arra emlékeztet minket, hogy legyőzni mindig önmagunkat a legnehezebb.
„A transzszexuális tinédzser gyakran egyedül érzi magát a vágyaival”
Grőber Dóra okleveles pszichológus, a Transvanilla Egyesület önsegítő csoportjainak egyik vezetője. Szakdolgozatát az alapképzésen „Transzszexualitás” címen, mesterképzésen „Tranzíciót követő transzszexuális tapasztalatok” címen írta. Dolgozataihoz többtucatnyi magyarországi transzszexuálissal készített interjúkat.
Mennyiben hasonlítható egy transzszexuális ember coming outja egy homoszexuáliséhoz? Ugyanazokon a lelki folyamatokon kell átesnie neki, a családjának és a környezetének, mint a homoszexuálisoknak?
Alapvetően igen, az alapfolyamat hasonló a két csoport esetében. Nagyon nehéz ugyanakkor általánosítani, mivel a coming out folyamatára nagy hatással van az egyén szociális és családi helyzete (például támogató, elfogadó családban könnyebb lehet előbújni), társadalmi helyzete, általános lelki állapota stb. Az előbújó személyek közeli hozzátartozói sok esetben egy, a gyászhoz hasonló folyamaton mennek keresztül a coming outot követően, melynek szakaszai az elutasítás, düh, alkudozás, depresszió és végül (ideális esetben) az elfogadás. Ez a folyamat akár hónapokat, éveket is igénybe vehet, csakúgy, mint a coming outra való felkészülés az érintett oldaláról.
Lehet olyan jellemző korszakról beszélni, amikor az emberek többsége tisztába kerül a saját transzszexualitásával?
Az idegenség, zavarodottság, kényelmetlenség jellegű érzések, gondolatok valamilyen formában már gyermekkorban jelentkeznek szinte mindenkinél, ekkor azonban többnyire még nem kötötték őket a transzszexualitáshoz. Jellemző rájuk az (akkor még) ellenkező nemű gyerekekkel mutatott hasonlóság, mind a preferált játékok, mind a preferált társaság vonatkozásában. A transz nők „kisfiúkorukban” gyakran érzékenyebbek, visszahúzódóbbak voltak társaiknál, míg a transz férfiak sok esetben durvábbak, dominánsabbak voltak, mint a többi kislány. A valódi identitásnak megfelelő ruhák viselésének megmagyarázhatatlan indíttatása szintén többnyire már fiatal gyermekkorban jelentkezett.
Ha egy nagyon jelentős időszakot kellene kiemelnem, az mégis a pubertáskor lenne, ugyanis ekkor kezd el a fiatalok teste határozottan nőiessé/férfiassá válni, és sokan ennek hatására tudják először megfogalmazni, hogy mi játszódik le bennük. Innen sok esetben már csak egy lépés az, hogy rábukkanjanak a transzszexuális „címkére”, és helyükre kerüljenek az eddig vad összevisszaságban kavargó érzések, gondolatok. De természetesen ez nem szabályszerűség. Van, aki már gyermekkorában képes egészen konkrétan kijelenteni, hogy az „ellenkező” nemhez tartozik, és van, aki csak jóval a pubertás után, felnőtt fejjel jut el eddig a pontig.
Egy transzszexuális ember számára lehetséges a teljes, kiegyensúlyozott, boldog élet a hormonkezelések és a nemi megerősítő műtétek nélkül is, vagy utóbbiak hosszú távon alapfeltételei ennek?
Lehetséges, abszolút. A transzszexualitásnak nem feltétele a hormonkezelés és a műtétek sorozata. Nagyon sok minden múlik azon, hogy miképpen viszonyul az egyén önnön identitásához, minek alapján határozza meg saját férfiségét/nőségét. Többféle tranzícióról beszélhetünk, így pl. szociális tranzíció (amikor valaki a külvilág számára férfiként/nőként prezentálja magát) vagy orvosi tranzíció (amikor valaki hormonkezelésen vesz részt és/vagy műtéteknek veti alá magát). Előfordulhat, hogy valaki megelégszik a szociális tranzícióval. Ha szerencsés testi adottságai, ruházkodása, sminkje stb. révén a külvilág elismeri őt az általa „preferált” nem képviselőjeként, lehet, hogy az illető nem érzi szükségét annak, hogy orvosi beavatkozásokon is átessen.
A Lány című belga filmben egy 15 éves kamasz kezdi meg az átalakulását hormonkezelések segítségével. Úgy tudom, Magyarországon 18 éves kor alatt ez és a nemi megerősítő műtétek sem engedélyezettek. Mit gondol, egy kamasz esetében már időszerű lehet nekiállni ennek a folyamatnak, vagy a hazai törvény helytálló, és valóban az tesz jót egy transzszexuális kamasznak, ha az átalakulással megvárja a nagykorúságot?
Ez egy jogos, ám nagyon nehezen megválaszolható kérdés. A tinédzserkor hullámzó érzelmekkel, óriási külső és belső változásokkal járó időszak, melynek során az ember gyakran instabilnak érzi magát, és impulzív döntéseket hoz. Ha ezt vesszük alapul, a hazai törvény helytálló olyan szempontból, hogy óvni kívánja a fiatalt attól, hogy esetleg olyasmibe vágjon bele túl hirtelen, amit később megbánhat. Ugyanakkor az is igaz, hogy rengeteg érintett fiatal valóban tisztában van vele, hogy ki ő, és kinek kéne lennie, és az, hogy a serdülőkor gyötrelmei közepette 18 éves koráig várnia kell mindenféle beavatkozással, amitől jobban érezhetné magát, valóságos büntetéssel ér fel. Én személy szerint támogatom a 18 éves korhatárt, ugyanakkor ez alatt a kor alatt, a pubertás környékén lehetővé tenném a különböző hormonblokkoló készítmények használatát (természetesen csakis indokolt esetben, és orvosi felügyelet mellett). Ez kevésbé drasztikus, mint egy hormonterápia, és az elhagyásával beindul a serdülőkorra jellemző testi változás, tehát lényegében „visszafordítható” a hatása. Ugyanakkor, ha valaki nagykorúvá válását követően valóban belevágna az orvosi tranzícióba, annak óriási előnyt jelenthetne, ha nem egy érett férfi/női testtel kéne elindulnia, amiből értelemszerűen nehezebb az „ellenkezőjét kihozni”.
A pubertáskor a nemi érés kora, extra érzékenységgel jár. Milyen zavarokat okozhat ebben a korban, ha az ember úgy érzi, a testi adottságai nincsenek harmóniában a nemi identitásával?
Az általam készített interjúk alapján a leggyakoribban a következők voltak: depresszió; pár-, illetve szexuális kapcsolatok kialakításával kapcsolatos nehézségek; túlzott befelé fordulás és elmagányosodás; szorongás és kórosan alacsony önértékelés.
Victor Polster a Lány c. film főszereplője a 71. Cannes-i Filmfesztiválon (Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images)
A magyar iskolarendszerben egy transzszexuális kamasznak milyen problémákkal kell szembesülnie?
Nyilván sok múlik azon, hogy milyen iskolába jár az illető, és milyen szociális kapcsolati hálóval rendelkezik. Amit általánosságban tudnék mondani, hogy szintén sok múlik az oktatók tájékozottságán, illetve azon, hogy milyen az iskola légköre és hozzáállása a különböző okokból „más” tanulókhoz. Ezek többnyire erőteljesen beleszólnak a rejtőzködés-felvállalás alapvető dilemmájába. A transzszexuális tinédzser gyakran egyedül érzi magát az érzéseivel/vágyaival, és kívülállónak éli meg magát például az iskolai közösségekben. Egy-egy elfogadó tanár, illetve egy megbízható, támogató baráti társaság felbecsülhetetlenül értékesek a fiatal számára.
Egy szülő hogyan tud a leghatékonyabban segíteni a gyerekének, miután fény derült a transzszexualitására?
Három dolgot tartok a legfontosabbnak:
- feltétel nélküli szeretet és ennek kimutatása/hangsúlyozása;
- nyílt, őszinte kommunikáció, melynek során minden érintett lehetőséget kap, hogy elmondja a gondolatait, érzéseit, és odafigyel, hogy meghallja a másikét is;
- türelem, minden fél részéről.
Természetesen ez így nagyon egyszerűnek és idillinek hangzik, a valóság azonban többnyire nem ilyen fekete-fehér. A szülő ellenezheti szeretetből a gyermeke döntését, a gyermek türelmetlenül vágyhat rá, hogy a szülő megértse, amit mondani próbál stb. Mégis azt gondolom, hogy amíg minden érintett a fent említettekre törekszik, megvan a lehetőségük megteremteni a biztos alapot a további építkezéshez.
