Ha valaki negyven felett kezd munkakeresésbe, annak nem árt tudnia, hogy milyen, az egész generációját meghatározó, otthonról hozott értékek, berögződések akadályozhatják a sikerben. Természetesen lehetséges negyven év felett is új hivatásba kezdeni, és elhelyezkedni egy másik cégnél, sokak számára mégis rémálomként jelenik meg ennek a lehetősége. Ráadásul ott vannak a fiatalok, akikre a negyven pluszos korosztályból sokan mint lehetséges veszélyforrásra tekintenek, mivel kiszoríthatják az idősebbeket a munkaerőpiacról. A kétségeket mi most pszichológiai szempontból vizsgáltuk: utánajártunk, mi lehet a legfőbb akadálya az újrakezdésnek a fejünkben és a környezetünkben, hol a hiba az otthonról hozott mintáinkban.
Biztos állás, jó fizetés – ennyi lenne a lényeg?
X-generációnak az 1960-79 között születetteket nevezzük, ők a 40 pluszos korosztály, a jelenlegi 40-59 évesek. A határ valójában persze nem ilyen éles, úgy fogalmazhatjuk meg, hogy ők azok, akik a szocializmusban nevelkedtek, viszont a munka világában töltött éveik nagy része (vagy egésze) a rendszerváltás utánra esik.
„Egy olyan nemzedékről van szó, ahol a családban nagy valószínűséggel mindkét szülő dolgozott, ezért ők azok, akik felügyelet nélkül járták az utcákat, játszótereket, ők a kulcsos gyerekek – mondja Hanuderné Tamaska Tünde klinikai szakpszichológus. – Talpraesett, önálló generációnak indultak, mégsem sajátították el azokat a képességet, értékeket, amelyek a multik világában szükségesek – ezért okozhat számukra problémát a munkahelyváltás vagy a karriermódosítás. Ők gyerekkorukban, az iskolás években azt kapták útravalónak a szülőktől, hogy a legfőbb érték az állandóság, a biztonság.
A legtöbbet elhangzott szülői intelem, amit hallhattak, hogy »Jegyezd meg jól, gyerekem, az a lényeg, hogy legyen egy biztos munkahelyed!« Ebből következően az önértékelésük alapja a stabil munkahely, és a fiatalabb generációkhoz képest nekik nagyobb krízissel jár a munkájuk elvesztése, hiszen azt önértékelési válságként élik meg.
Ráadásul az X-generáció tagjainak nem gyerekként, hanem felnőttként, a gyakorlatban – úgymond menet közben – kellett megtanulniuk, hogy hogyan zajlik a munkakeresés. A pályakezdésük óta alapvetően átalakult a munkaerőpiac, és mivel a biztonságkereső attitűdjük miatt nem sűrűn változtattak munkahelyet, a szakember szerint az is tetézi a nehézségeiket, hogy nincs túl nagy gyakorlatuk a munkakeresésben, az életrajzírásban, és könnyen kétségbeesnek, ha ilyen helyzetbe kényszerülnek.
Biztonság vs. önmegvalósítás
A 40-59 évesek számára a pályamódosítás is sokkal nehezebben megy. A karrierváltásban az az óriási kihívás, hogy elölről kell kezdeni mindent, ráadásul ezt idő, energia, pénz ráfordításával sikerülhet csak megvalósítani.
„Általában elmondható, hogy az emberek azért szeretnének új hivatást választani, mert meg akarják valósítani önmagukat, vagy mert a munkával eltöltött évek hosszú sora alatt rájöttek, hogy másban sokkal sikeresebbek lehetnének, jobban kihasználhatnák a bennük rejlő potenciált, esetleg a jelenlegi szakmájukba már nem érdemes több energiát belefektetni – mondja a pszichológus. – A negyven felettiek azok, akik a legleterheltebbek az életszerepeikben. Több feladatuk van egyszerre, két másik generáció számára nyújtanak támaszt: gondoskodnak a gyermekeikről és az idős szüleikről, valamint igyekeznek az elért életszínvonalat fenntartani. Ezen állandó feladatok mellett kellene időt, energiát, pénzt spórolniuk arra, hogy tanuljanak, és egy másik hivatást találjanak.”
A negyven felettiek azok, akik a legleterheltebbek az életszerepeikben (Fotó: iStock)
És mindemellett nagyon rugalmasnak is kell lenniük, ha karriermódosításon törik a fejüket, holott a hétköznapok kényszerpályája állandó teherként nehezedik rájuk. A 49 éves, kétgyermekes családanya, Andi így mesél erről: „Azt látom, hogy semmi értelme nincs tovább itt maradni a munkahelyemen, csak stagnálok. Nem szeretném már így élni az életemet. Viszont tényleg nincs időm, energiám arra, hogy valami más foglalkozás után nézzek.
Végezzek el még egy egyetemet? Több év. Találok-e egyáltalán olyan munkát, ami biztosítja a megélhetésünket? A férjem is dolgozik, de a mai világban két fix keresetre van szükség. Túl bizonytalanná válna a jövőnk, ha most akarnám újra kitalálni magam.
Az X-generációs munkavállalókban tehát két belső szükséglet ütközik össze: egyrészt meg szeretnék valósítani önmagukat, másrészről kifejezetten fontos számukra a stabilitás, mint érték, amit a gyerekkorukból hoztak – mondja Hanuderné Tamaska Tünde. „Azon múlik a pályamódosítás sikere vagy kudarca, hogy melyik szükséglet nyer, és hogyan tudja valaki feloldani ezt a feszültséget.
Sokan azt gondolják, hogy bizonyos külső akadályok nem teszik lehetővé a váltást, holott a hátráltató tényezőket nem mindig kívül kell keresni: a legnagyobb gát a biztonság mint belső szükséglet kielégítése. Ez a törekvés felülírhatja az önmegvalósítás iránti vágyat. Tapasztalatom szerint a probléma gyökere az, hogy ezt sokan nem ismerik fel.
„Kinek kellek ennyi idősen?”
A munkahelyváltás mindig krízisszituáció, amivel meg kell küzdeni, de ha nem számított rá az illető – elbocsátás esetén –, akkor még nehezebb feldolgozni az esetleges igazságtalanságot, a hirtelen jött traumát. Ezért először is érdemes időt hagyni az érzelmi megbirkózásra, és megerősíteni magunkat a társas, baráti kapcsolatokban. Ha magával a munkahelyével elégedetlen valaki, és saját elhatározása, hogy máshol kíván dolgozni, ezért álláskeresésbe kezd, akkor persze több ideje van lelkileg felkészülni erre a folyamatra.
Az egyik leggyakrabban hallott mondat a negyvenes-ötvenes munkakeresőktől, hogy „ugyan, kinek kellek ennyi idősen?” Sokan ugyanis azt tapasztalják, hogy a munka világában csak a fiatalok kelendőek. Ez bizonyos szakmák esetében igaz, de nem mindenhol. Van, ahol a tapasztalatot díjazzák, tehát érdemes reálisan megvizsgálni a munkaerőpiacon elfoglalt helyzetünket, mielőtt eluralná az életünket a félelem és szorongás.
„Fel kell mérni a valós képességeinket, és meg kell tanulni eladni magunkat. Továbbá el lehet sajátítani azt a készséget is, hogy hogyan ne nyomasszuk magunkat folyamatosan a korunkkal.
Ehhez alapvetően az szükséges, hogy át merjük keretezni ezt a félelmet. Minden életkornak megvan a maga előnye, amit a munkánk során is kamatoztathatunk, ezért nem a szorongást keltő, negatív gondolatra kell koncentrálni, hanem inkább az életkorunk által nyújtott előnyökre. Gondoljunk a megszerzett rutinra, a szakmai önismeretre, vagy az elkövetett hibákra, amikből tanultunk. A stabil, kiegyensúlyozott teljesítményt is értékelik a munkaadók, ezeket is felírhatjuk az erősségeink listájára” – tanácsolja a pszichológus.
Természetesen az is előfordulhat, hogy valaki vált, és az új munkahelyén 45 évesen a legidősebb lesz a kollégái között, ráadásul úgy, hogy nem vezető pozícióba kerül. Benne van a pakliban, hogy a fiatalabb munkatársai mellett még a főnöke is jócskán ifjabb lesz. „Komoly önismereti munka, hogy hogyan tud valaki ehhez a helyzethez alkalmazkodni. Egyáltalán bevallja-e magának, hogy talán soha nem fog tudni megbarátkozni ezzel a munkafelállással. Mindenesetre érdemes átgondolni, hogy bizonyára a fiatalabbak is tudnak valamit. Szükségszerűen a fejünkben lévő előítéleteket kell leküzdeni ahhoz, hogy sikeresen kapcsolódjunk a körülöttünk lévő emberekhez, és ezáltal alkalmazkodjunk ehhez az élethelyzethez és a megváltozott feladatainkhoz.”
