Folyton másokon segít, a saját élete rovására is: ez a Wendy-szindróma

Ma már szinte nem telik el úgy nap, hogy ne halljuk mások sopánkodását arról, „mivé lett a világ”, és hogy tele van gonoszsággal és önzőséggel – pedig még mindig sokan vannak azok, akik nem csak a saját érdekeiket nézik, és folyton ugrásra készek, hogy segítsenek, ha baj van. Sőt sokszor olyankor is tennék, ha senki sem kéri tőlük, hogy akcióba lépjenek, azaz:

késztetést éreznek arra, hogy ahol csak tudnak, segítsenek.

A baj csak az, hogy ezt sokszor annyira túlzásba viszik, hogy a saját életükről is hajlamosak megfeledkezni…

Felborul a fontossági sorrend

Emlékszel a kis tündérre Pán Péter meséjéből? Wendy élete másról sem szólt, csak arról, hogy vigyázza a felnőttségről hallani sem akaró Péter lépteit, és helyrehozza a baklövéseit. Ilyen „jó tündérek” a valóságban is léteznek: az igaz, hogy nincsen szárnyuk, sem varázspálcájuk, abban azonban a megszólalásig hasonlítanak Wendyre, hogy mindig rendelkezésre állnak, ha a környezetükben valaki segítségre szorul.

Egy bizonyos szintig ez tényleg nagyon becsülendő, sokan azonban átlépik az egészséges határt, és a kelleténél jóval többet foglalkoznak mások bajával. Arról, hogy a túlzásba vitt segítőkészség kórossá is válhat, Carolyn Quadrio írt először A Pán Péter- és Wendy-szindróma című cikkében, amit nem sokkal később követettek Dan Kiley pszichológus könyvei. Az első A Pán Péter-szindróma: férfiak, akik sosem nőnek fel, a második pedig A Wendy-dilemma: amikor a nők végre felhagynak az anyáskodással címet viseli. A Pán Péter-jelenséggel egyébként hazánkban is sokan foglalkoztak, ebben azok a fiatal, önállóságra és családalapításra megérett fiatalok érintettek, akik nem hajlandók felnőni. A Wendykről már kevesebb szó esik, pedig ők is köztünk járnak, és nemcsak a párkapcsolatban anyáskodnak szívük választottja felett, hanem a leghétköznapibb helyzetekben is készen állnak arra, hogy mindent félredobva megoldást találjanak mások gondjaira.

Forrás: Disney

4 jel, hogy Wendy vagy

• Aki Wendy-szindrómában szenved, határtalanul gondoskodó, feltétlen szeretettel és figyelemmel halmozza el a szívéhez közel állókat, bárhol és bármikor készen áll a problémamegoldásra, még akkor is, ha ez túlzott erőfeszítést követel tőle.
• Csalhatatlan ismérve egy Wendy-szindrómásnak az is, hogy a környezetében élők közül többen természetesnek veszik, hogy rá mindig, minden helyzetben lehet számítani, ezért sokszor elvetik a sulykot, amikor szívességkérésről van szó – az ijesztő ebben az, hogy a „jó tündér” még a sokadik alkalom után sem veszi ezt zokon, sőt kifejezetten boldoggá teszi őt, hogy hozzá fordulnak a bajban.
• A túlzott mértékű segítőkészségen felül minden Wendy nagylelkű, önzetlen és türelmes. Ha valami csoda folytán megesne, hogy kezden terhesnek érezni az állandó szolgálatkészséget, azt semmiképpen sem mutatná ki a környezetében élők előtt, attól tartana ugyanis, hogy elveszíti mások szeretetét, ha kiborul vagy nemet mond.
• A Wendy-szindróma annyira elhatalmasodhat az érintetteken, hogy saját személyiségük egy részét is háttérbe szoríthatják: a sajátjaik helyett mások szükségleteit helyezik előtérbe, és az egész életüket hajlamosak úgy szervezni, hogy annak középpontjában ne ők, hanem „védelmezettjeik” álljanak.

Különös dolog áll a háttérben

Dan Kiley szerint a túlzásba vitt gondoskodás mögött szinte minden esetben önbizalomhiány áll – a normál mértékű segítőkészségre viszont ez nem igaz. A szakértő szerint az, aki annyira fontosnak tartja mások problémáinak megoldását, hogy saját életét is hajlamos emiatt háttérbe szorítani, tudat alatt attól fél, hogy ha nem lenne ennyire jóságos és szolgálatkész, „csak” önmaga miatt nem szeretnék eléggé. A Wendy-szindrómában érintetteknek tehát amellett, hogy nagyon kedvesek és önzetlenek, általában alacsony az önértékelésük, és sokat szoronganak. A szívük mélyén nagyon félnek a magánytól, és abban a tévhitben élnek, hogy mások szeretetét tettekkel lehet csak kiérdemelni, ezen pedig folyamatosan dolgozni kell.

Kiút a „wendységből”

Ahhoz, hogy a Wendy-szindróma érintettjeként felhagyj a szüntelen és határtalan önzetlenséggel, kulcsfontosságú, hogy erősítsd az önbizalmadat, és előtérbe helyezd saját vágyaidat, szükségleteidet. Az önismeret mélyítése is sokat segíthet abban, hogy visszatalálj magadhoz, és végre ne csak másokra irányítsd a figyelmedet.

• Keress olyan hobbit, amiben örömet lelsz, ami sikerélménnyel ajándékoz meg, és soha, egyetlen percre se érezz bűntudatot azért, mert ezzel foglalkozol mások istápolása helyett!
• Kezdetben lehet, hogy nehéz lesz, de mindenképp tanulj meg nemet mondani az olyan kérésre, ami nincs ínyedre, vagy amiről tudod, hogy csak nehézségek árán teljesíthetnéd. Ezzel nagyon sok rossz érzést spórolsz meg magadnak, sőt egy idő után kifejezetten élvezni fogod, hogy ki tudod mondani ezt a „varázsszót”!
• Ne feledd, hogy egy kiegyensúlyozott kapcsolat lényege a kölcsönösség: gondold át, hogy mások is annyira figyelmesek-e veled, mint amennyire te velük! Ha túlzottan nagy a kontraszt, mérlegeld, hogy érdemes-e ennyit beletenni a kapcsolatba!
• Ne mondj le folyamatosan a saját vágyaidról csak azért, hogy másokat boldoggá tehess!