Beni ránézésre teljesen átlagos, szőke, kék szemű kislány. Csak épp ijesztő dühkitörései vannak. „Intézetis” gyerek, ráadásul agresszív magatartása miatt intézményről intézményre vándorol. Az anyja – bár látszanak rajta a szeretet jelei – nem akarja őt nevelni, elég neki Beni két kisebb testvére, és a bántalmazó párkapcsolatában vívott küzdelem. A kislányt ráadásul babakorában komoly trauma érhette, mert az arcát nem érintheti meg senki, az anyját kivéve. Ezekből a traumákból keres kiutat a maga módján a gyerek, illetve az őt körülvevő szakemberek. Kérdés, van-e megoldás egy széttöredezett és túlterhelt ellátórendszerben egy olyan anyával a háttérben, aki vélhetően szintén küzd a maga kötődési nehézségeivel.
Miért agresszív egy gyerek?
Szakemberek szerint a gyerekkori agresszió egy viszonylag pontatlanul definiált jelenség. Bizonyos mértékű agresszió mindenkire jellemző, sőt evolúciós előnnyel rendelkező tulajdonság. Dr. Nagy Péter pszichiáter szerint az agresszivitás problémás szintjének egyik lehetséges megjelenése az úgynevezett viselkedészavar, amelynek már pontosabb a definíciója – ez fiúk körében legalább háromszor gyakoribb, mint a lányoknál. Lányoknál a feszültség gyakrabban jelenik meg belső, nem a külvilág felé irányuló tünetekben, mint például szorongásban, depresszióban vagy akár saját maguk bántásában, öngyilkossági kísérletben.
Egy szerető családban a szülő dolga, hogy az együttéléshez szükséges kereteket átadja, állítja a szakember. „Ezeket a gyerek nemcsak megtanulja, hanem – egy biztonságos kötődést nyújtó kapcsolatban – magáévá teszi. Egy biztosan kötődő szülő maga a minta arra, hogyan kell megoldani nehéz helyzeteket. Minta nélkül a gyerek erre nem lesz motivált, helyette állandó feszültséget érez, hiszen lépten-nyomon tartania kell az elutasítástól. Természetesen nincsenek megküzdési stratégiái sem, ezért robban folyton. Ez látható a filmben.”
Ennyi a film dióhéjban (Németország ezt a művet küldi a 2020-as Oscar-díj-válogatóra), de a két órába sűrített történet persze jóval több szálon fut. Komoly betekintést kapunk az érzelmileg elhanyagolt, és ezért agresszívan viselkedő kisgyerek lelkének bugyraiba, haragjába, ami hol a környezet, hol önmaga ellen irányul. A reményébe, hogy holnaptól talán neki is normális élete lehet. A makacs, megrendítő kapaszkodásába a szülőhöz, aki pedig jó sokszor megszegte már az ígéretét.
A hétköznapi jelenetek annyira életszerűek, a színészek alakítása pedig szintén annyira élő, hogy körülbelül az ötödik percben sikerült száz százalékig azonosulnunk Benivel. Küzdelme az anyja (és olykor a szakemberek) szeretetéért megrendítő. A film közepére már semmi másra nem tudunk gondolni, csak arra, hogy mikor menti már meg valaki ezt a gyereket végre. Egy sor jelenet azóta is fogva tart, ilyen a táskalopás utáni ajándékozás: „Neked vettem, anya, a saját pénzemből, ugye szép?”, vagy a pillanat, amikor az egyik hazaszökése után Beni az ajtóban áll, tekintete a testvérei és az anyja között ingázik, majd mielőtt a dühkitörései miatt megint elviszik a kórházba, még ezt üvölti: „Ha ők veled élhetnek, én miért nem?!”
De ezek csak a film szubjektív velejárói. Egy-két kérdéssel kapcsolatban azért maradt bennem némi hiányérzet, de elfogadom, hogy két óra alatt nem adhatnak mindenre választ az alkotók. Nem értettem például, hogy Beni anyja miért menekül szinte szó szerint a gyereke elől. A saját kötődési nehézségei miatt képtelen Benit nevelni, vagy a bántalmazó párkapcsolat miatt, amiben él? A film ezeket ugyan egyáltalán nem taglalja, mégis erősen utal arra, hogy mindez nem csak az anya felelőssége. A családsegítők feltűnő hiánya az anya mellől sokkal mélyebb társadalmi problémákat feszeget, és rengeteg kérdést hagy (vélhetően szándékosan) nyitva: miért nem segít a gyerekét érzelmileg bántalmazó felnőttnek senki, hogy jó szülő legyen? Hogyan lehet megakadályozni, hogy a szakember túlságosan bevonódjon? Kinek a hibája, ha egy gyerek több tucat nevelőintézetben sem találja a helyét? Hogyan kell integrálni egy agresszív gyereket az iskolában? Mikor van szükség gyógyszeres kezelésre? A legfőbb dilemma bennem mégis inkább ez volt: vajon minden egyes traumatizált gyerek megmenthető?
Kötődni bármi áron
Ez utóbbiról, egész pontosan arról, hogy hány éves korig „menthető meg” egy gyerek, megoszlanak a vélemények. Dr. Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház igazgatója szerint egyáltalán nem néhány évről van csupán szó. „Egyértelmű, hogy a biztonságos kötődés kialakulása szempontjából az első életévek a legfontosabbak. Kutatásokból azonban tudjuk, hogy még akkor is sok javulás tapasztalható, ha egy gyerek tízéves kora után kerül elfogadó, szerető közegbe.”
Emlékezetes a romániai árvaházakból kikerült gyerekek esete, ahol csak a gyerekek legalapvetőbb szükségletei elégültek ki. Az árvaház felszámolásakor gyakorlatilag nem tudtak beszélni, szinte semmilyen érdemi társas tevékenységre nem voltak képesek. Mégis, még a nagyobbaknál is extrém változást hozott az örökbefogadás. Egyszer csak megszólaltak, sőt egy kutatás még az intelligenciaszint növekedését is ki tudta mutatni.
Beni példáján jól látszik, mennyire sokáig ragaszkodnak a bántalmazott gyerekek is a vér szerinti szüleikhez. „Az ösztöneink között a kötődés iránti igényünk az egyik legerősebb – magyarázza meg a jelenséget a szakember. – Döbbenetes ebben a szakmailag hibátlan filmben is látni, hogy bármennyire is elhanyagolja egy szülő a gyerekét, ő mindenáron ragaszkodik hozzá.” A pszichiáter tapasztalatai alapján gyakran előfordul, hogy egy szülő nem tud lemondani a gyerekéről, ugyanakkor biztonságosan kötődni sem képes hozzá. „A filmben is egy ilyen kettősség látszik. Érezni az anyán, hogy valahol kötődne, mégsem bír Benivel együtt lenni fél napnál tovább.”
Lisa Hagmeister (Bianca, Beni édesanyja) és Helena Zengel (Beni)
Mégis, vajon mikortól jobb egy örökbefogadó család? Dr. Nagy Péter szerint az ideális megoldás az lenne, ha a nehéz, elhanyagoló, bántalmazó szülőket megtanítanák a gyereknevelés alapelveire. „Léteznek erre nagyon jó programok, habár Magyarországon egyelőre ezek sajnos kevéssé elterjedtek. A filmben látható állandó bizonytalanságnál, állandó reménykedésnél és sorozatos, súlyos csalódásnál azonban egyértelműen sokkal jobb egy új, ám biztonságos és kiszámítható, szeretetteli környezet.”
A kérdésre, hogy őt mi érintette meg a filmben a legjobban, dr. Nagy Péter szinte gondolkodás nélkül ezt válaszolja:
Sokkal könnyebb úgy kategorizálni egy agresszív kislányt, mint aki egy kis vadállat, pedig valójában ő is igazi gyerek, még ha ez csak pillanatokra látható is. Ez az, ami engem mindig a legjobban megérint – amikor például Beni ül a szoba közepén, és játszik a babáival, épp úgy, mint bármelyik tízéves gyerek, akit szeretetteli légkör vesz körül. Szívszaggató látni, hogy ha tehetné, ő is így élne. Csak épp ő nem kapta meg ezt a lehetőséget.
Áltatás helyett valóság
„A film készítésénél valóban az volt az egyik fő szempont, hogy kérdéseket fogalmazzunk meg” – térünk vissza a nyitva hagyott szempontokra Baumann Menno gyermekpszichológus professzorral, a film szakértőjével, akinek épp azért kérte a segítségét Nora Fingscheidt rendező, mert olyan filmet szerettek volna forgatni, ami nem színezi ki a valóságot a néző kedvéért.
Kontroll nélkül (2019)
A szakember szerint a filmen jól látható, hogy az ellátórendszer mennyire tehetetlen bizonyos helyzetekben. „Senki nem tudja, mi lenne a megoldás Beni helyzetére, aminek elsősorban a szakemberek időhiánya az oka. Még ha valakinek lenne is ötlete, nincs idő annak kidolgozására, és nincs elegendő szakember sem a megvalósításhoz.” A megoldást a szakember az ellátórendszerek személyre szabott módszereiben és koncepcióiban látná, hozzátéve, hogy azoknak a pedagógusoknak is lényegesen nagyobb segítséget kellene nyújtani, akik viselkedészavaros gyerekekkel foglalkoznak.
Tipikus hibának tartom, amikor az erőszakos viselkedésre erőszakkal és kirekesztéssel reagál a rendszer ahelyett, hogy a probléma mélyére nézne, és megtalálná az adott gyerekhez vezető utat. A bántalmazott gyerekeknek mindenekelőtt biztonságra és szeretetre van szükségük. Ehhez képest minden másodlagos.
A film a professzor értelmezésében Beni sorozatos sérüléseiről szól. Egy új nevelő, Micha belépésével ugyanakkor szerinte Beni kap még egy esélyt. Micha az, aki az ellátórendszeren belül forradalmian új hozzáállást képvisel, aki megérti és elfogadja Benit, aki mellett végre ki lehet sírni az összes traumát. Kérdés, hogy Micha képes-e elviselni a felelősségnek és az érzelmeknek ezt a fokát, vagy Beni ismét egyedül marad.
A film a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon és a CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválon is díjat nyert. Itthon a Mozinet forgalmazza, november 7-e óta látható a hazai mozikban. A rendezővel készült interjúnkat itt olvashatod.
