nlc.hu
Mindennapok
Frászt kapott a kislány a Mikulástól

Frászt kapott a kislány a Mikulástól

Mondjuk ki, a kislány nem a Mikulás rajongója.

Indie, a kétéves kislány még a szemét is eltakarta, annyira megrettent a Mikulás látványától, amint az felolvasta a gyerek éves jócselekedeteit. A zaklatott Indie úgy döntött, inkább arccal a padlóra veti magát, semhogy a fura piros jelmezbe bújt alak ölébe üljön – szerintünk amúgy eléggé érthető módon.

Képünk illusztráció / iStock

Az eset egy amerikai áruházban történt, és sokan „komikusnak” tartották Indie és a Mikulás-ruhás fickó találkozását. Indie szülei egyébként számítottak rá, hogy lányuk kiborul, mert a Húsvéti Nyuszit is hasonlóan fogadta, kérdés, hogy akkor mégis miért kellett erőltetni a dolgot.

A találkozást megelőzően állítólag a szülők felkészítették a lányt, és úgy tűnt, elég izgatott, hogy végre láthatja a Mikulást és annak egyik rénszarvasát. Élesben azonban Indie meggondolta magát, és az apja nyakába kapaszkodott, nehogy a Mikulás ölébe ültesse. Tavaly Indie még állta a sarat egy fotó kedvéért, de akkor sem szívesen tette.

Tavasszal ugyanígy reagált az ember nagyságú húsvéti nyúlra is, ezért megjósolható volt, hogy a Mikulásnak öltözött bácsival sem érez majd másképp.

(The Sun)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top