Mindennapok

„Egyedül iszogattam a bezárt kocsmában” – karácsony alkoholfüggőként

Az év vége és az ünnepek komoly megpróbáltatás elé állítják a józan élettel próbálkozó alkoholbetegeket. De miért pont karácsonykor annyira nehéz józannak maradni? Dudits Dénes addiktológiai szakemberrel beszélgettünk.

Akinek van a családjában alkoholbeteg, az jól tudja, hogy a karácsony különösen nehéz időszak. Nem véletlen, hogy az ilyen családokban nagyon kevés boldog karácsonyi emléket tudnak felidézni. Sajnos az ünnepek sokszor azután is stresszesek maradnak, hogy az alkoholbeteg családtag absztinenssé válik. Valahogy ünnepek idején egyszerűen jobban tartunk attól, hogy újra a pohár után nyúl majd, és az együtt töltött idő sokszor csak a régi, feszült és veszekedésekkel teli karácsonyi napokat juttatja eszünkbe. Az addiktológiai szakemberek is egyetértenek abban, hogy az év végi ünnepek azok a napok, amikor az aktív alkoholbetegek még a szokásosnál is többet fogyasztanak, míg azok, akik megpróbálnak tiszták maradni, a szokásosnál nagyobb kihívásokkal szembesülnek.

Sándor karácsonya

Sándor öt éve nem iszik. Amikor még ivott, pechjére épp pultosként dolgozott a saját kocsmájában, gyakorlatilag korlátlan hozzáférése volt az alkoholhoz. Az ünnepi időszakban leginkább az jelentette számára a legfőbb kihívást, hogy a kocsmát másfél napra be kellett zárnia, és mivel a felesége a lakásban nem tolerálta az ivását („minden fellelhető alkoholt kiöntött vagy kidobott, nem tudtam előle elrejteni semmit”), folyton ürügyet kellett találnia arra, hogy eljöjjön otthonról, és tovább ihasson. „Voltam kutyát sétáltatni, amiből mínusz tíz fokban négy órával később értem haza, sürgősen el kellett mennem édesanyámhoz valamiért, vagy csak lent felejtettem valami nagyon fontosat a kocsmában… A lényeg az volt, hogy el tudjak húzni otthonról, és már csak este érjek haza, erősen bepiálva. Ilyenkor többnyire egyedül iszogattam az amúgy bezárt kocsmában. Ma már kicsit bizarr visszagondolni erre.”

Sándor nem tartja hőstettnek a leszokását. Évtizedeken át ivott, és bár korábban is voltak próbálkozásai („a leghosszabb józan periódusom három hónapon át tartott”), ha egyszer nem kerül súlyos állapotban kórházba, és az orvos nem magyarázza el neki, hogy amennyiben folytatja az ivást, egy-két hónapon belül biztosan meghal, valószínűleg még ma is vígan iszogatna. Kellett neki az ijedtség ahhoz, hogy szakítson az addigi életmódjával, és az is megkönnyítette a dolgot, hogy a sok italozásával tönkretette a kocsmáját, és ezzel vége volt a piához való korlátlan hozzáférésének. Addigra már elvált, és külön költözött a családjától.

„Az első két józan karácsonyom magányosan telt: a régi, piás cimboráktól szándékosan tartottam távol magam, a családom meg engem nem akart látni. Aztán a lányom – ő az, aki mindvégig kitartott mellettem – kiharcolta, hogy a nagyobb családi ünnepekre engem is meghívjanak, így mehettem karácsonykor is. A kocsmám bezárása és főleg az italozásom vége óta elég magányos életet élek, furcsa is nekem ilyenkor egy csomó rokon között. Ráadásul – bár igyekeznek ezt nem éreztetni velem – , úgy érzem, egyáltalán nem bíznak bennem. Amúgy jogosan: százszor mondtam el nekik, hogy abbahagyom a piálást, és majdnem hatvanéves voltam, mire tényleg sikerült. Miért bíznának bennem? Mintha a borosüvegeket mindig direkt raknák az asztal tőlem távol eső részére, és bár eleinte az zavart, ha szóba hozták a piálásom, most már az feszélyez, hogy kínosan próbálnak hallgatni róla. Nem igazán érzem jól magam ebben az időszakban, és igen, máig megfordul a fejemben ilyenkor, hogy jó lenne legurítani egy vodkát, de meg tudtam állni. Elsősorban a lányom miatt, aki még mindig hisz bennem, másodsorban meg azért, hogy tovább élhessek. Mert szeretnék.”

A tél az ünnepek nélkül is rossz hatással van az alkoholfüggőkre

Amikor megpróbálunk magyarázatot adni arra, hogy miért épp ez az időszak a legnehezebb egy alkoholbeteg számára, általában azt szokás mondani, hogy azért, mert ilyenkor a csapból is alkohol folyik, az embert mindenhol piával kínálják, és sokszor még az is iszik ünnepek idején, aki amúgy nem nagyon szokott. Dudits Dénes addiktológiai szakember és tanácsadó szerint ez azonban – bár nyilván közrejátszik benne – csak a felszín.

Egy alkoholfüggő életében a visszaesés vagy megcsúszás mindig valamilyen változással kezdődik, legyen ez a változás akár pozitív, akár negatív. Egy pozitív életesemény is kiválthatja a visszaesést. Minden változás alkalmazkodásra készteti az embert, a függőségre hajlamos személyiségekre pedig kifejezetten jellemző, hogy nehezen alkalmazkodnak.

Nagyon kevesen képesek a szenvedélybetegek közül a kontrollált fogyasztásra (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)

„Ezért fordulhat elő az, hogy még egy olyan pozitív életesemény is visszaesést idézhet elő, mint mondjuk egy új munkahely, mert hiába a jobb fizetés és a jobb pozíció, az embernek ismét új emberekhez és egy új céges kultúrához, esetleg új munkaidőhöz kell alkalmazkodnia, és ez a változás stresszel jár. Ilyenkor derül ki az, mennyire képes az egyén rugalmasan alkalmazkodni, és hogyha nem, akkor visszanyúl ahhoz, ami korábban a feszültségét oldotta: az alkoholhoz. Az év végi időszak még ünnepek nélkül is változásokkal jár. Ilyen például az időjárás: a rossz idő miatt az emberek gyakran kibillennek az érzelmi egyensúlyukból. Ebben az időszakban könnyebben betegednek meg, és ha valaki megbetegszik, mondjuk influenzás lesz, az ezzel együtt járó rossz közérzet és fejfájás aktiválhatja a régi reflexeket, mert a másnaposság vagy az elvonási tünetek is hasonló állapottal jártak. Az ember tudatalattija bekapcsolhatja a régi rossz szokásokat. Ehhez jön még a karácsony és az ünnepek. Mert mi történik az ünnepek során? Minden megváltozik. Például az ünnepek alatt többet vagyunk otthon. A férj több időt tölt a feleségével vagy a szeretteivel. A mindennapi hajtás közepette egy csomó konfliktust el lehet kerülni, de egy ilyen helyzetben ezek könnyen előjöhetnek, és nehezebb kikerülni őket. Ez könnyen okozhat problémákat.”

Nyomás nemcsak otthon, a munkahelyen is

Dudits Dénes szerint nem a karácsonnyal mint ünneppel van baj, hanem az a gond, hogy az ünnepek mindenbe beleszólnak az életünkben, még a táplálkozási szokásainkba is. Megborítják a rutint. Az ünnepek rengeteg alkalmazkodási helyzetet teremtenek, és ez mind extra nyomást helyez egy alkoholfüggőre, nemcsak a családja körében, hanem a munkahelyén is. Tipikusan ilyen helyzetet jelentenek a decemberben sűrűn előforduló céges karácsonyi bulik is.

A szenvedélybetegek szeretnének normálisak lenni. Márpedig karácsonykor egy céges bulin azt tekintjük normálisnak, ha valaki alkoholt fogyaszt.

A függő állandóan azzal szembesül, hogy ő nem normális, ezért azt szeretné, hogy hadd legyen olyan, mint akiket normálisnak tartanak. Ebből adódik egy belső feszültség, és egy ilyen helyzetben beadja a derekát, azt mondja, hogy egy picit most lehet, mert most úgyis mindenki iszik, itt ez a normális. Aztán persze nem pici lesz belőle. Nagyon kevesen képesek a szenvedélybetegek közül a kontrollált fogyasztásra.”

Mi a függés?

Egy helytelen megküzdési mód azokkal az érzelmekkel, amik különböző kihívások, alkalmazkodási helyzetek hatására keletkeznek bennünk. Ha például valakinek gondjai vannak a házasságával, sokszor éli át a tehetetlenség és a düh érzését. A helyes megküzdési mód mondjuk az, ha párterápiára megy, a helytelen pedig az, ha elnyomja az érzéseit alkohollal.

A leszokás nem esemény, hanem egy folyamat

De mit tegyen egy alkoholfüggő, ha szeretne az ünnepek alatt tiszta maradni? Dudits Dénes szerint azt kell elsősorban tudatosítani, hogy a leszokás nem esemény, hanem egy folyamat. A folyamatnak különböző szakaszai vannak, és minden szakasznál más taktika lehet működőképes.

Meg kell tanulni alkohol nélkül szociális életet élni (Fotó: iStock)

„Van olyan, hogy az elején még nagyon erős a sóvárgás, és az egyetlen kiút, hogy menekülőre kell fogni. Ilyenkor távol kell tartani magát az embernek az olyan eseményektől, ahol túl nagy a kísértés. Ez azonban csak eleinte jó stratégia, ha valaki józan egy éve, és még mindig menekül, az már baj. A felépülés egy későbbi szintjén ezt már meg kell tudni haladni, kordában kell tartani a késztetéseket. Az egészséges élethez társasági életet is kell élni: meg kell tanulni együtt élni azzal, hogy az ember környezetében mások alkoholt isznak.

Nem lehet állandóan menekülni. Az ember életében a spontaneitásnak és a játékosságnak komoly szerepe van, ezek olyan szükségletek, amiket ki kell elégíteni. Ha valaki állandóan görcsösen menekül, az egy idő után nem megvédeni fogja, hanem pont emiatt fog visszaesni.

Dudits Dénes szerint hatásos taktika az is, ha az érintettek beszélnek a környezetükben az alkoholbetegségükről, mert a probléma fennmaradásának az egyik legfőbb oka pont az, hogy tabunak, szégyellnivalónak számít, és az emberek nem beszélnek nyíltan róla. A szakember úgy gondolja, hogy ha valaki az őszinteségével nem veszélyezteti mondjuk az állását és a megélhetését, akkor mindenképp érdemes bevállalnia.

„A tapasztalat az, hogy a témában ma már megértőbb a társadalom, a legtöbben támogatóan állnak az emberhez az őszintesége után. Érdekes dolog az alkoholfüggőséggel kapcsolatban, hogy titkoljuk, tabusítjuk, ugyanakkor az érintett környezetében mégis mindenki tud róla, csak épp a tabujelleg miatt nem szívesen beszélnek erről. Sokszor azt látjuk, hogy ha valaki felvállalja ezt, azzal elindít egy pozitív folyamatot, mert a környezete beszélni kezd a dologról. Ha az ember titkolja a problémáját, akkor saját magát akadályozza a gyógyulásban, mert ezáltal lassabbá válik a folyamat. A szakirodalom is azt javasolja, hogy ha valaki le akar szokni, azt jelentse be, ne tartsa titokban. A környezet kontrollja nagyon erős motiváló tényező.”

Ezenfelül mindenképp érdemes szakember segítségét kérni. Nem feltétlenül több hónapos terápiára kell itt gondolni, olykor hatalmas segítség lehet egyetlen konzultáció is egy addiktológiai tanácsadóval, szociális munkással vagy pszichológussal. Egy szakember hasznos tanácsokat tud adni a helyes leszokási stratégia megválasztásában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top