Most komolyan, mit művel velünk a karácsony?!

Szentgyörgyi Edit, párterapeuta | 2019. December 18.
Rohanás a henteshez, a piacra, az ajándékért, a fáért, jaj, milyen díszek legyenek idén, mikor megyünk a nagyihoz, hogyan foglaljuk le a gyerekeket… Még elsorolni is sok, hát még átélni. Bizony, ha nem vigyázunk, fasírtot csinál belőlünk a karácsony.

Párterápia tekintetében a december és a január az egyik leghúzósabb időszak. Egyrészt vannak, akik már előre félnek, hogy mi lesz velük az ünnepek alatt, hogyan fogják kibírni, míg mások az együtt, veszekedve eltöltött karácsony után jönnek, hogy válni akarnak, vagy legalábbis jobbá kellene tenni a kapcsolatot.

Valljuk be, ha végigtekintünk az ünnepen, beláthatjuk, hogy tele van, tele lehet párkapcsolati, családi buktatókkal. Kezdjük az ajándékvásárlással. Kinek, mikor, mit, mennyiért, ki szerzi be. Ez aztán megfűszereződik a meg nem érkezett, valahol útközben elkeveredett hajszárítóval, a kávéfőzővel, amit a nagyi nem is akart, vagy a gyerek duplán megkapott játékaival. Megfigyeltétek már, hogy nincs olyan bolt, ahol ne látnánk legalább egy vitatkozó párt a karácsonyi bevásárlás közepette?

Aztán máris ott a következő problémakör, hogy kivel és hol ünnepelgessünk. Anyuékkal vagy az anyósékkal, esetleg csak a szűk család? Hozzánk jöjjenek, vagy mi menjünk, és ha az utóbbi, akkor kihez menjünk először? Ezek igen komoly küzdelmek, melyeket majd mindegyik pár megvív, több-kevesebb sikerrel. (Remélem csak, hogy közösen meghozott, átbeszélt döntéssel a végén, mellyel mindenki elégedett, vagy majdnem az.) Vannak, akik kialakítanak egy rendet, és nem hagyják, hogy beleszóljanak a szülők, hogy ki hová menjen, de olyanok is akadnak, akik nem állnak bele a dologba, hanem hagyják, hogy a szülők mondják meg, kinél és mikor kell ünnepelni. Mindenesetre nem kevés haraggal, sértődéssel és lojalitáskrízissel lehet mindez megfűszerezve.

Járt hozzám egy pár tavaly, akiknek kész rémálom volt a karácsony. Fiatal házasok voltak, még gyerek nélkül, és Budapesten éltek. Mindkét vidéken élő szülő, valamint a szintén más városokban élő nagyszülők is elvárták, hogy meglátogassák őket karácsonykor. Ők eleget tettek mindenki kérésének, de közben totál elfáradtak, és a kimerültség rengeteg vitát hozott számukra. Három éven át erejükön felül minden családtagnál megjelentek, ettek, ittak, beszélgettek, majd több száz kilométer után hazatértek. Nem szerették a karácsonyt, mert számukra egy rohanás volt, amiben mindig megsértődött valaki, hogy rá nem szánnak elég időt, hogy ő már nem is elég fontos, miközben egymásra nem tudtak eléggé figyelni.

Jelenet a Melissa és Joey című sorozatból

Tavasszal aztán külföldre költöztek, és idén először kettesben töltik a karácsonyt, az új otthonukban, mert azt már nem hajlandók bevállalni, hogy hazarepüljenek, és itthon országjárásba kezdjenek. Nemrégiben beszéltem velük. Kiderült, hogy a családjuk rettentően mérges rájuk, nem értik meg, hogy lehetnek ennyire önzőek, miért nem fontos számukra a család. Nagyon rosszul esik nekik mindez a családjuktól, és persze lelkiismeret-furdalásuk van, hogy nem jönnek haza. Remélem, sikerült mindezt oldani bennük egy kicsit, hiszen egyáltalán nem kellene azért rosszul érezniük magukat, mert gondolnak az új családjukra, és kijelölték a határaikat.

Szóval vegyük azt, hogy megvan minden ajándék, és az is eldőlt, hogy hol és hogyan ünnepelünk, már csak elő kell készíteni mindezt.

Talán sokan mosolyogni fognak, de az egyik legnagyobb krízis a családoknál a karácsonyfa felállítása.

Szerintem a fenyőárusok sokat tudnának mesélni… Ki vásárolja meg, hogyan hozzuk haza, és hogyan kerül be a talpba, majd a nappaliba a díszítésre kész fenyő? Azt a sok szép jelzőt, melyet családapák elmormolnak, miközben faragják a fát, majd próbálják egyenesbe hozni… Vérmérséklettől függően vannak, akiknél már itt beindul a veszekedés, de azért remélem, nem sok ilyen olvasó van. Nagy levegő be, lassan kifújjuk, nem kell ezen idegeskedni. Inkább díszítse együtt a fát a család valami jó kis karácsonyi dallamra.

A következő krízispont a vacsora.

Anyukák, akik már napok, hetek óta tervezik a menüt, készülnek a család megetetésére, szeretnének mindent a legjobban csinálni, és ez bizony nem könnyű feladat, hogy minden beleférjen az időbe, főleg, ha néhány gyerek is futkározik körülöttük. Én bevallom, már rég elengedtem a több fogásos, ezer évig készülő ünnepi menüt. A gyors vacsora többet ér számomra, mint egy adag idegeskedés.  

Nagyon sok bánatos feleség karácsonyi történetét hallottam már, akik úgy érezték, nem figyelnek rájuk. Ők hetekig díszítették a lakást, mézeskalácsot sütöttek, ajándékot vásároltak, csomagoltak, főzőcskéztek, igazi karácsonyi hangulatot, csodát akartak a család köré varázsolni, akik ezt nem értékelték eléggé. „Ez igazságtalan, nem fair” – hallom tőlük. Kinek is volt minderre szüksége, mit szerettek volna megkapni a családjuktól, miért is tették mindezt? Miről szól ez az egész történet?

Igazság szerint a karácsony olyan, mint egy kríziskatalizátor, mely beindítja a pár, a család működési ciklusát, és az egymásra hatások nem mindig a legjobbat hozzák ki az érintettekből. Van, hogy azt gondoljuk, ez a karácsony majd más lesz, vagy most nem fogom felhúzni magam ezen vagy azon. Azt gondolom, az jó, ha próbálunk odafigyelni erre, egymásra és magunkra, de még jobb, ha megismerjük, megértjük, hogy hogyan hat ránk a krízis, mi mindent hoz ki belőlünk, és mi mit hozunk ki ez által a partnerünkből, a családunk többi tagjából.

Azt gondolom, hogy egyrészt nagyon fontos a határok meghúzása. A lényeg, hogy a mi kis családunk hogyan szeretne karácsonyozni, és mi döntjük el, mennyire és hogyan nyitunk a tágabb család felé.

Aztán nagyon sokat segítenek, segíthetnek a rituálék. Hogyan díszítjük például a fát, kinek mi a feladata, mi a szenteste forgatókönyve. A legjobb az lenne, ha nem terhelnénk túl magunkat és a családot feladatokkal, ha nem egyvalakié lenne minden teendő. Hagyjunk mindenre időt, és inkább kevesebbet csináljunk, de azt nyugodtan és együtt. Kérjünk inkább segítséget, vagy szerezzünk be dolgokat készen, mintsem hogy azt érezzük, ezerfelé szakadunk, semmire sincs időnk, és csak egy nagy rohanás az egész ünnep. Ne hagyjuk, hogy gyűljön bennünk a feszültség, a düh, a szomorúság.

Azoknak, akik tartanak az ünneptől, attól, hogy mennyire lesz feszült az együtt töltött idő, mi mindent csinálnak majd együtt olyan sokáig, azt ajánlanám, hogy tervezzék meg, kinek mihez lenne kedve, és azt próbálják megvalósítani. Ha látják, hogy van mit csinálni együtt, akkor nem tűnik olyan hosszúnak, merevnek az a pár nap. Ám ha valami krízis üti fel a fejét, csak álljunk meg egy pillanatra, nézzük meg, hogy miben is vagyunk éppen, mit tett velünk a rengeteg stressz, és miről is szól maga a konfliktushelyzet.

És ne feledjük: egy mély levegő és egy ölelés nagyon sok mindenre gyógyír tud lenni.

Exit mobile version