Beindul az élet a Julcsi klubban
Szombat délelőtt kilenc óra van. Az újpesti lakótelepen nagy a jövés-menés. Az emberek a közeli boltban sietősen vásárolnak a hétvégére. De Julcsi bódéja körül mintha megállt volna az idő. Frissen sült pogácsaillatba burkolva, kényelmesen kortyolják a reggeli kávéjukat a telepiek. “Hajnal óta itt vagyok, rendelésre sütök” – mosolyog ablakából kihajolva “Pogácsás Julcsi”.
A kis üzlet oldalának támaszkodik a nyugdíjas Erzsike, aki minden reggel itt kezd. “Hétvégén ide jövök kávézni, meghív Julcsi, fizetnem sem kell érte. Hét közben is nála vásárolom meg a sütimet, persze azért már fizetek. A karácsonyi bejglimet szintén Julcsival süttetem, cukorbeteg vagyok, ő arra is odafigyel.”
“Hét éve hallottam először arról, hogy van a lakótelepen egy igazi pogácsás, – ezt már Andrea mondja – hihetetlen volt akkor, hogy kézzel maga szaggatja, és nem fagyasztott terméket árul. Na, azóta járok hozzá.”
“Pogácsát vásároltam, a lányom imádja” – süllyeszti szatyrába a zajosan zörgő papírzacskót a 95 éves Gyula bácsi. A másik kezében a kutyapórázt próbálja tartani, de az izgő-mozgó négylábúval nincs könnyű dolga. A kutya mindenkitől kap egy simogatást, meg persze egy-két falat pogácsa is kijut neki.
Bözsike és Katika jó ideje barátok. Már kilenc éve, ahogy ők mondják a “Julcsi klub” tagjai. “Zárkózott típus vagyok, azelőtt senkivel nem barátkoztam, hiába voltam kutyás. De amióta itt van nekünk Julcsi, életre szóló barátságok alakultak ki, mert mindenki idejön” – mondja Katika.
Neki mindenkihez van egy kedves szava, meghallgat, tanácsot ad, ha kérünk. Többet tud ő rólunk, mint mi róla” – mondja a legrégebbi törzsvásárló, Bözsi néni.
“Ma már ő a legjobb barátom. Temperamentumos, tele van energiával, nagyon irigylem őt ezért. Nemrégen volt Julcsi 50. születésnapja. Külön kis szívecske alakú papírra írtam fel a jó tulajdonságait, amiket a kilenc év alatt tapasztaltam: őszinteség, szeretet, tisztelet, becsület, hit, jó szándék. Az ő élete sem egyszerű, de amikor idejön, mosolyog, a gondjait otthon hagyja, sőt még ő hallgat meg minket” – mondja Renáta a kétgyerekes fiatal anyuka. Az icipici fabódé Újpesten a siker jelképe lett.
“Nem születtem aranykanállal a számban”
Lakatos Julianna – “művésznevén” csak Pogácsás Julcsi – kilenc évvel ezelőtt nyitotta meg a mindössze 6 négyzetméteres sütödéjét. Gyermekkora óta arról álmodozott, hogy egyszer majd az lesz a munkája, amit egyébként is imád: a sütés-főzés. “Nem születtem aranykanállal a számban – repül vissza az időben Julcsi. – Nagy szegénységben nőttünk fel, Bagamérról származom, heten voltunk testvérek. Anyámtól örököltem a sütés szeretetét. Édesapám a jobb élet reményében hozta fel a családot Budapestre. Az ő szülei még muzsikusok voltak, nagybőgőn, hegedűn játszottak. Apám nem vitte tovább a hagyományt, kőműveseknél helyezkedett el itt Újpesten.” Majd idővel Julcsi férjhez ment, lett három fia és évekig takarítóként és szállodai szobalányként dolgozott.
Mindvégig érezte azonban, hogy többre vágyik, szeretett volna szakmát tanulni. Amikor munkanélküli lett, kérte, hogy iskolázzák be szakács- vagy cukrásziskolába. A Munkaügyi Központban az előadók sorra eltanácsolták, mondván, túl idős a tanuláshoz. De ő nem adta fel a reményt, talált egy ügyintézőt, aki mégiscsak hitt benne, és esélyt adott neki. Végre felvették a hőn áhított cukrásziskolába.
41 évesen visszaült az iskolapadba
Lelkesen adta át magát a bevonó anyagok, a kézműves sütemények, a töltelékek, torták, pogácsák, vagyis az édes és sós süteménykészítés világának.
Se víz, se közmű, csak a lelkesedés
Az iskolát jó eredménnyel el is végezte. De hiába volt már kezében a cukrászvégzettségről szóló papír, munkát mégsem talált. Számos cukrászüzembe jelentkezett, de a szakmájában nem, legfeljebb csak takarítóként akarták alkalmazni. Több hónapnyi keresgélés után végül úgy gondolta, nincs más választása, saját magának kell munkát teremtenie. Pénze nem volt, így hitelt kellett felvennie. A férje ekkor még támogatta ebben, együtt vették fel a hiányzó összeget. Most már csak egy megfelelő üzlethelyiségre volt szüksége. Az internetet Julcsi ekkor még nem ismerte, a fiai segítették keresgélni a neten. Így találtak rá a Berda József utcai lakótelep tízemeletes házai között megbújó kis helyiségre, ami az önkormányzat honlapján hasznosíthatatlan területként szerepelt. “Se víz, se közmű nem volt – idézi fel Julcsi a kezdeteket. – Az elején még hagyományos gázsütőt használtam. Hiába jöttem ide már hajnal egykor sütni, volt olyan, hogy mégsem sikerült a pogácsa, és ki kellett dobnom az egészet.” Ennek ellenére nem adta fel, szép lassan belejött. A vállalkozását is fejleszteni tudta, vásárolt egy dagasztógépet, ma már légkeveréses sütője is van.
Szép lassan megismerkedett a környék lakóival, törzsvásárlói lettek, egyre több előrendelést kapott. A megnövekedett igényekhez, több nyersanyagra lett szüksége, ezek beszerzésében a férje és fiai segítették. Családjának már hajnalban talpon kellett lennie, ezért úgy gondolta, ideje ezen a téren is a saját lábára állni, vagyis inkább saját kocsiba ülni. Beiratkozott egy autósiskolába, megszerezte a jogosítványt, és vett magának egy használt autót.
A média is felfigyelt Julcsira
“Kész a rendelése” – hajol ki a bódéból Julcsi. Megtudom, hogy Péter egészen Rákospalotáról jött ide a 100 darab előre megrendelt pogácsáért. “Korábban itt laktunk, de elköltöztünk, ám a finomságokért visszajárok” – gyorsan fizet, és már siet is a dolgára.
Lakatos Julianna szegénységből való kitörése, közösségépítő szerepe igazi sikertörténet, aminek gyorsan híre ment. Írtak róla a helyi újság példakép rovatában, és pár éve egy dokumentumfilm is készült róla. A Pogácsásjulcsi című kisfilm a Szegénység Arcai Filmfesztiválon rövidfilm kategóriában díjnyertes lett. Julcsi mai napig sem érti, hogy miért érdekes az ő története.
Ki se mozdulok a bódémból. Hajnaltól késő estig csak sütök, meg eladom a portékám. Közben jól érzem magam a vásárlókkal, ennyi!
– tárja szét a kezét, és hiába a kíváncsiskodó riporter, ő máris a következő vevőre koncentrál.
A sikernek nemcsak titka, de ára is van
Folyton agyalt az újításokon, a recepteken, sütemények fantázianevein. Az asszony évekig napi 12–16 órákat dolgozott. Míg a vállalkozása szárnyalt, addig otthon a dolgok kezdek szép lassan tönkremenni. “A férjemmel sajnos elváltunk, 38 évnyi házasság után. Eleinte minden rendben volt, sokat segített a párom. Például, a krumplit is előző este nagy mennyiségben megfőzte a pogácsához. A gyerekeket is ellátta otthon. Főzött, mosott is, ha kellett. Igazi társ volt” – avat be a családi titkokba. De mégis valami megromlott köztük. “Mai napig fáj ez nekem, de sajnos fel kell vállalni azt, hogy ha valami már nem működik” – összegez szomorúan.
A gyerekek is kirepültek
Három fia közül kettő Angliában dolgozik szakácsként és felszolgálóként.
Nagyon hiányoznak a gyerekek, miattuk már megtanultam az internetet is használni, naponta Skype-olunk, csetelünk. Ha tehetem, kimegyek hozzájuk, az angolt is lelkesen tanulom.
A legnagyobb fiú itthon maradt, grafikus-designer lett. “Ő tervezte az üzletem feliratát és a süteményekről szóló kiírásokat is” – mutatja büszkén fia munkáját.
Kihívás mindig akad
“Amikor már azt gondolná az ember, hogy végre hátradőlhetne egy kicsit, az élet rácáfol erre. Pár éve a közelemben megnyitott egy albán pékség – magyarázza Julcsi. – Csak jó nagy legyen az a pogácsa, sokaknak mindössze ennyi számít, de az, hogy mitől lesz olyan felfújt, az már keveseket érdekel. A piskóta nálam tényleg piskóta, valódi tojásból készül. Az én vevőimnek természetesen mindig elmondom, hogy nem rakok tartósítószert és adalékanyagot a süteményeimbe. Egyre több az allergiás ember, már csak ezért is felelősségteljesnek kell lenni. Az elégedett vásárló nálam a jó vevő” – magyarázza üzleti filozófiáját.
Manapság nehezebb idők járnak Pogácsás Julcsira, az évek alatt a forgalom is visszaesett. Szerinte az emberek is szegényebbek lettek, törzsvásárlói közül pedig többen elköltöztek a lakótelepről. De történjék bármi, ő ragaszkodik a minőséghez. Azt mondja, muszáj továbbcsinálnia, ő erre született.
“Ha ma rossz is, akkor sem adhatom fel a reményt, hogy holnap újra jobb lehet” – mondja ki a végszót Julcsi, majd hamar el is búcsúzunk. Megjött a következő vevő.
