„Amikor a tükörbe nézek, egy szörnyeteget látok” – mondja a Daily Mail című brit lapnak Kelly. A 23 éves belga egyetemista, akinek vezetéknevét saját kérésére nem hozták nyilvánosságra, egyike azoknak a fiataloknak, akik a mentális problémáikra az eutanáziát látják az egyetlen megoldásnak. „Egész kicsi koromtól kezdve egyfolytában szorongok, de sokáig nem jöttem rá, mennyire megkeseríti az érzés az életemet.”
A fiatal nő a lapnak elmondta, szüleinek és testvéreinek, különösen ikertestvérének, még nem mert beszélni a tervéről. „Egyelőre még nem vagyok benne biztos, hogy megértenék a döntésemet, de igyekszem minél előbb őket is beavatni” – vallja be, majd hozzáteszi, a családjával ellentétben a háziorvosa és a két pszichológusa is egyetért abban, hogy számára a mentális betegség pontosan ugyanolyan fájdalmakat okoz, mintha krónikus betegséggel élne.
„Olyan érzés, mintha belülről akarna szétfeszíteni valami – mondja Kelly, majd hozzáteszi, kamaszként pontosan a szűnni nem akaró lelki fájdalom miatt lettek étkezési zavarai, és kezdte vagdosni magát. Azt mondja, a tényleges fizikai fájdalom legalább egy rövid időre csillapította az elviselhetetlen lelki fájdalmait. – A legtöbben csak annyit látnak belőlem, hogy fiatal és életerős vagyok. Egyszerűen nem értik meg, hogyan szenvedhetek belül szünet nélkül” – mondja, majd hozzáteszi, szerinte a fájdalom egyáltalán nem korhoz kötött.
Pontosan emiatt küzd azért, hogy számára is minél hamarabb legális és választható lehetőség legyen az eutanázia. Azt mondja, egyáltalán nem fél a procedúrától, leginkább azért nem, mert mint olvasta, az teljesen fájdalommentes. „Olyan lesz, mintha csak elaludnék, életemben először végre úgy, hogy nem kellene attól tartanom, mi lesz azután, hogy felébredek.”
