Mindennapok

„Sosem sírok! Én nem! Én max könnyezem…” – megható sorokkal jelentkezett a kis Zente édesanyja

A SMA 1-es kisfiú édesanyját igazán megérintette, milyen óriási dolgokon mentek keresztül az elmúlt hónapokban.

Megható poszttal jelentkezett a kis Zente édesanyja, akinek az SMA 1-es kisfia nemrégiben ünnepelte a második születésnapját.

Miután összegyűlt a Zente kezeléséhez szükséges 700 millió forint, amit az ország közös erővel adott össze, az édesanya hihetetlenül hálás az embereknek, és rendszeresen tudósít gyermeke állapotáról.

„Sosem sírok! Én nem! Én max könnyezem… Ma reggel mosogatás közben, mintha 4 hónapos amnézia után ébrednék, valahogy az elmúlt hónapok eseményeinek képei villantak be gyors egymásutánban. Leginkább egy, ami most is a szemem előtt lebeg. Amikor Zente ül a kórházi ágyon ártatlan, mit sem sejtő arccal és közben áramlik bele a 700 milliós infúzió. 700 milliós baba lett. Igen, ez a tudtam, csak nem sejtettem kategória”

– írta Zente anyukája a Facebookon.

Úgy érzi, az elmúlt időszakban észnél kellett lenni, csinálni mindent, ahogy kell, figyelni Zentére, mivel a kezelés utáni időszakban voltak az izgalmas hónapok. Érzelmileg viszont most érintette meg igazán, mi mindenen mentek keresztül.

Tudatában vagyok és voltam is mindennel, nagyon is, csak érzelmileg valahogy most érte utol egymást az ész meg a szív.

A család egyébként nagy munkában van, festik a házat, de mivel közben benne laknak, helyiségenként haladnak. A kis Zente pedig imádni valóan követi a munkálatokat.

„Tegnap kész lett az első szoba. Pakoltunk, szereltük össze az ágyat. Zente körülöttünk kerekezett. Azt vettük észre, hogy már minden egyes szavunkat ismétli: »csavarhúzó, ecset, tipli«. Kérdezgeti: »mit csinálsz?« Mindezt jókedvvel, energikusan. Mondtam is Atinak, hogy nézd, milyen energiával teli ez a kisfiú! Annyira jó, hogy belevágtunk ebbe az egészbe!”

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top