A párkapcsolat sosem volt egy könnyű terep, de az elmúlt hónapokban mindannyian a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, hogy a koronavírus-helyzet még több frusztrációt hoz ki belőlünk, és erre az érzelmi bizonytalanságra a legrosszabb esetben még a párkapcsolatok is rámehetnek. Kínában a kijárási tilalmak enyhülésével megugrott a válókeresetek száma, világszerte, így Magyarországon is emelkedett a családon belüli erőszak. A túl sok stressz, bizonytalanság, a „menekülő utak” hiánya górcső alá hozhatja az eddigi problémákat, és persze azt is, ami jó a kapcsolatban, hiszen szorosan össze is zárhatunk a krízishelyzetben. Azonban azok, akik nem csupán fizikai, de érzelmi elszigeteltségben is élnek, azok, akik nem érzik, hogy valakinek számítanának, a legsérülékenyebbek ebben a helyzetben – állítja Dr. Sue Johnson párterapeuta, aki ugyanakkor úgy véli, már a vírus előtt is sok szempontból zavaros időket éltek a párok.
A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet és az Érzelem Fókuszú Család- és Párterápiás Alapítvány meghívására első ízben tartott előadást a világhírű párterapeuta, az utazási korlátozások miatt online. Az Érzelem Fókuszú Terápia (EFT) megalkotója, az Ottawai Egyetem professzora, akit ma a világ egyik legjobb párterapeutájaként tartanak számon, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet és az EFT Alapítvány felkérésére a kapcsolati konfliktusok megértéséhez ajánlott gyakorlati szempontokat a magyar közönség számára. Az biztos, hogy a több generációs családmodellt elhagyó, mikroközösségekbe kényszerült modern embernek egyre inkább szüksége van saját párkapcsolatára. De vajon mi kell ahhoz, hogy a kapcsolataink erőforrásaink, és ne harctereink legyenek?
A szerelem ősi túlélési kód
Erre a kérdésre nem is annyira bonyolult megadni a választ, ha a szerelemre többé nem valamiféle misztériumként tekintünk, ahogy eddig tettük. Dr. Sue Johnson szerint zavaros üzenetek érkeznek arról, egyáltalán lehetséges-e a harmonikus párkapcsolat, vagy célszerű-e hosszú távon együtt maradni, ám a tudománynak sikerült feltörnie a szerelem kódját, megérteni, miről is szól valójában. „A szerelem tudomány, és ha értjük a romantikus szerelmet, akkor formálni, alakítani is tudjuk – mondja. – A párkapcsolat olyan, mint a tánc. Ahhoz, hogy együtt tudjunk táncolni valakivel, egymásra kell hangolódnunk, érzelmileg nyitottnak, elérhetőnek, hozzáférhetőnek kell lennünk, képesnek arra, hogy megragadjuk a másik figyelmét, ráhangolódjunk a másik mozgására, és érzelmileg is be kell vonódnunk. Ezt már mind kutatások alapján tudjuk. A párkapcsolatban az a kérdés, ott vagy-e a számomra. A párkapcsolat tánc, melyhez az érzelem szolgáltatja a zenét. Néha közel kerülnek egymáshoz a párok, néha egymás lábujjaira lépnek, néha egész más zenét is hallgathatnak. A szerelem ősi túlélési kód. Úgy vagyunk huzalozva, hogy észrevegyük az érzelmi jelzéseket, hogy közel tarthassuk magunkhoz azokat, akikben bízhatunk. A párkapcsolatok célja nemcsak az érzelmek, a szex, hanem a túlélés is. Ezért olyan fontos a számunkra, mert erre az érzelmi kötődésre legalább annyira szükségünk van, mint az oxigénre. A válság kapcsán kezdjük megérteni, hogy a másokkal ápolt kapcsolataink tényleg lényegesek annak ellenére, hogy a hétköznapokban esetlegesnek kezeljük őket, mert annyira elfoglaltak vagyunk. Valójában szociálisan kötődő állatok vagyunk.”
A szerelem új megközelítése
Dr. Sue Johnson az Ottawai Pár- és Családterápiás Intézet igazgatója, az Ottawai Egyetem klinikai pszichológia professzora, valamint a San Diegó-i Alliant Nemzetközi Egyetem kutatóprofesszora. Munkájáért számos szakmai elismerést kapott, többek között 2016-ban az Amerikai Pszichológiai Társaság az év családterapeutájának választotta, 2017-ben hazájának legrangosabb elismerésével, Kanada Renddel tüntették ki. Világszerte tart képzéseket a mentális egészség területén dolgozó szakemberek számára. Dr. Johnson számos sikerkönyv, többek között a tavaly magyarul is megjelent Ölelj át! – 7 lépés az életre szóló szerelemért szerzője. Nevéhez fűződik az Érzelem Fókuszú Terápia (EFT), a párkapcsolatok felnőtt kötődésre összpontosító megközelítése, miszerint a párkapcsolatokban legerőteljesebb motivációnk az, hogy valaki mellett biztonságban érezzük magunkat. A párkapcsolati problémák gyökere az érzelmi kötelék biztonságának elvesztése, sérülése. Alapvető terápiás tapasztalata, hogy kötődési igényünk olyan rejtett indíték viselkedésünkben, amit nyíltan csak ritkán vállalunk fel. A pszichológus és párterapeuta szerzőtől a párok megtanulhatják, hogyan teremthetik meg a nyíltság, az egymásra hangolódás és az érzelmi válaszkészség pillanatait, hogy a szerelem életre szóló tapasztalat lehessen. A módszer eredményességét igazolja, hogy egy amerikai kutatás szerint az elmúlt évtizedben az EFT-n résztvett párok 75%-ának helyrejött a kapcsolata a válság után. Az eredmények tartósnak bizonyultak még azoknál a pároknál is, akiknél magas volt a válás valószínűsége.
A veszekedés csak a gyulladás a párkapcsolatokban, az érzelmi elszigetelődés a vírus
Minden táncban néha óhatatlanul rálépünk a másik lábára, megbántjuk valamilyen módon egymást, de a pszichológus szerint ez nem probléma. Ahogy fogalmaz, a veszekedés egy gyulladás csak, a vírus valójában az eltávolodás, a kapcsolat megszűnése, hiánya. „Az érzelmi eltávolodás traumatizáló a számunkra, mert része a biológiánknak, hogy valahova tartozzunk. Az érzelmi elszigetelődés fájdalma ugyanott jelenik meg az agyban, mint a fizikai fájdalom, ugyanolyan módon fenyegető, mintha egy szögbe lépnénk. Ha megkérdezzük a párokat, kiderül, hogy még a szexualitásnál is nagyobb motiváló erő, ha azt érezzük, vágynak ránk, akarnak minket, reagálnak ránk” – mondja Sue.
Dr. Sue Johnson párterapeuta. Fotó: Az esemény szervezői
Ezért is olyan fontosak az érzelmek egy kapcsolatban. „Az érzelmek mondják meg, mi az, ami fontos, mire figyeljünk, orientálnak minket. Ezek szervezik pillanatról pillanatra a belvilágunkat. Az érzelem egy magas szintű információ-feldolgozó rendszer. Egy kapcsolatban velük kommunikálunk, és amilyen jelzéseket küldünk a másik felé, az fogja meghatározni a táncot” – véli. De mégis mi a teendő, ha valahol félresiklik a tánc? A párterapeuta szerint a kapcsolati problémák megoldásához meg kell változtatnunk a zenét, vagyis az érzelmi üzeneteinket, hiszen képletesen szólva nem lehet keringőzni, miközben a másik tangózik. Mivel az érzelmek természete az, hogy nagyon gyorsak, meg kell állnunk, és le kell lassítanunk, mert ennek eredményeként rekonstruálható, mi van valójában a másik iránti haragunk mögött, milyen fenyegetést észleltünk, mielőtt robbantunk volna. „Lehet ez a fenyegetés például az, hogy a haragos fél egyedül érzi magát a kapcsolatában. Mivel erre a fájdalmára nem tudatos, nem tudja a másikkal megosztani valós érzéseit, inkább feldühödik. A másik erre viszont elutasítóan válaszol. Az egyik a kapcsolat hiányát éli át, és nem tudja, mit tegyen, ezért dühös és számonkérő lesz, a másik viszont úgy érzi, megtámadták, és védekezni kezd, vagy visszavonul és elutasítást él át. Minél inkább üldözi az egyik, annál inkább visszavonul a másik, és a pár beleragad egy rettenetes táncba. Az EFT-ben ezeket az érzéseket meghallgatjuk, megértjük, segítünk a pároknak, hogy egymásra hangolódjanak, és saját mélyebb érzelmeiket megosszák. Mélyre megyünk, azonosítjuk az érzelmeket és szintet váltunk” – magyarázza a pszichológus.
A megcsalást is meg lehet bocsátani?
Dr. Johnson elmesélte, munkája során mindig megnézi a táncot, és megkérdezi magától, vajon mindig ugyanaz a forgatókönyv játszódik-e le a párok között. Például egy férj mindig késve ér haza a munkából, amire a feleség dühösen reagál, és számon kéri a férfit, aki erre visszavonulót fúj. A feleség férje késéseiből úgy érzi, nem számít, de nem mer ezekről a mély érzéseiről nyíltan beszélni, esetleg nem is tudatos rájuk. A férj így csak a kritikát látja, hogy haragos rá a felesége, ezért úgy gondolja, teljesen felesleges magyarázkodnia. Ő azt éli meg nehezen, hogy kritizálják, megtámadják, ezért inkább visszavonul, miközben a nő csak szeretne közelebb kerülni hozzá. Ez egy apró, banális incidens a terapeuta szerint, de könnyen „démoni dialógussá” válhat, vagyis a konfliktus teljesen átveheti a hatalmat a kapcsolat felett. „El kell ismernünk, hogy mindenki fájdalmakkal és érzékeny pontokkal megy bele egy kapcsolatba. Ha meg tudjuk beszélni ezeket, segíthet a párunk meggyógyítani ezeket a pontokat, túllépni rajtuk” – véli.
De vajon azok a sebek is begyógyulhatnak, melyek nem a múltunkból, a szüleinktől jönnek, hanem az adott párkapcsolatban szereztük őket? Meg lehet-e bocsátani például a megcsalást? Sue szerint erre számos példa van, de nagyon speciális módon lehet ezeket megközelíteni. „Az idő nem gyógyítja be a sebeket, mert az agyunk nem engedi el a sérelmet, azt mondja nekünk, nem biztonságos itt. Egy sima bocsánatkéréstől sem gyógyul be a sérülés. Ezért először biztonságot kell teremteni, aztán lehet a sebezhetőségről beszélni. Kutatások alapján tudjuk, hogy a megbocsátáshoz képesnek kell lennem elmondani neked a fájdalmat, és látnom kell, hogy neked is fáj az, amit miattad átéltem. Éreznem kell, hogy te is érzed ezt a fájdalmat. Ezután lehet továbblépni” – mondja. Mindettől függetlenül természetesen egy párterapeutának nem az a feladata, hogy minden kapcsolatot megmentsen, ő „csak” visszatükrözi azt, ami a kapcsolatban van, a döntéseket a párok hozzák meg. Van úgy, hogy az egyik fél nem akar párterápiára jönni, mert attól tart, hogy hibáztatni fogják őt – Sue szerint erre sajnos van példa, ezért fontos, hogy óvatosan válasszunk terapeutát, és mindig kérdezzük meg, hogy a módszer mögött áll-e tudományos kutatás. És van úgy is, hogy néha túl későn jönnek el a párok, és elkerülhetetlen a szakítás, de ez nem probléma. Ha valaki így dönt, az is rendben van a terapeuta szerint.
fotó: getty images
A nő szexualitása lassan égő tűz
Dr. Johnson a beszélgetés során kitért a két nem eltérő jellegű szexualitására is, ami gyakran konfliktusforrás lehet a kapcsolatban. „Kutatások szerint a nők a biztonságra hangolódnak rá. Mielőtt megengednék maguknak, hogy szexuálisan izgalomba jöjjenek, és ezt a fizikai izgalmat vágyként éljék meg, agyuk prefrontális lebenyében ellenőrzik, hogy kapcsolódnak-e, biztonságos-e megnyílniuk. Több millió évnyi evolúció formálta az agyukat és az idegrendszerüket így, hiszen gondoljunk csak bele, a nők nagyon sebezhetőek szexuális értelemben, hiszen egy nálunk sokkal erősebb férfi számára nyitják meg a testüket. Ezzel szemben a férfi szexualitása sokkal spontánabb, gyorsabb, ezt az erekció is jól mutatja. A férfinak nehezére esik ráhangolódni a nő tempójára, hiszen gyerekkora óta azt hallja, hogy legyen kemény legény, teljesítsen, oldja meg a problémákat. Pedig a fiúgyermekek adott esetben még érzékenyebbek is, mint a lányok, csak kineveljük belőlük. A férfi a nő megnyílásának lassúságát úgy értelmezi, hogy a nő nem kívánja. A nő pedig – mivel nem kapja meg azt a fajta intimitást, amire vágyik – lekapcsolja a vágyát. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne kívánná a férfit. A társadalomból azonban ellentétes üzenet jön, hogy a jó szexhez szexuális játékok, pornó kell. Mégis azok élik meg a legjobb szexuális életet, akik biztonságosan kötődnek a másikhoz, hiszen akkor tudják elengedni magukat, kísérletezni, kommunikálni. Ha közel érzik magukat egymáshoz, megnyílik a szexualitás is” – biztat mindenkit a szakember.
Gyerekkori kötődési mintáink befolyásolják párkapcsolatainkat
A kötődéselmélet szerint a biztonságosan kötődő gyerekek az anyát biztonságos bázisként látják, és jó eséllyel olyan biztonságosan kötődő, jó önértékelésű és autonóm felnőtté válnak, akik többnyire jól boldogulnak a párkapcsolataikban is, mert könnyebben bíznak a másikban, magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek. Ezzel szemben a bizonytalan-elkerülő kötődéssel jellemezhető gyermekekből olyan felnőttek válnak, akik nehezebben mennek bele intim kapcsolatokba, fontos számukra az önállóság, és rettegnek a függőségi viszonyoktól, miközben az elutasítástól félnek. A gyerekkorukban bizonytalan-szorongó kötődést mutató emberek ezzel szemben folyamatos visszajelzést, szerethetőségükben való megerősítést várnak, egy kapcsolatban mindig saját érzéseikkel foglalkoznak, féltékenyek. A dezorganizált kötődésű gyerekek később nagyon vágyják az intimitást, de nagyon félnek tőle. Félnek az elutasítástól, de viselkedésükkel ki is provokálják azt, velük a legnehezebb párkapcsolatban lenni. Jó hír, hogy kötődési mintáink formálhatóak, de ez kemény önismereti munka, és a másikra is szükségünk van hozzá.
Az független, akinek társa van
Számomra a beszélgetés egyik legérdekesebb üzenete az az elsőre ellentmondásosnak tűnő gondolat volt, hogy minél közelebb vagyunk a másikhoz, annál függetlenebbek vagyunk. Korunk individualizmusát mi sem mutatja jobban a párkapcsolatokban, mint az úgynevezett látogató párkapcsolatok, röviden lat-kapcsolatok, melyek olyan partnerkapcsolatokat, ahol a felek külön háztartásokban élnek. Sue szerint azonban hiába az a társadalmi üzenet (legalábbis nálunk nyugatabbra – a szerk.), hogy álljunk meg a saját lábunkon, az emberi idegrendszer nem így van huzalozva, hiszen közösségi, társasági lények vagyunk. A pszichológus ebben sarkosan fogalmaz, mikor azt mondja a függetlenség középpontba helyezése torzította a romantikus szerelemről alkotott elképzelésünket. Pedig szerinte ahhoz, hogy közel legyünk valakihez, egyáltalán nem kell elveszítenünk az önállóságunkat, ez csak egy közkeletű tévedés.
Dr. Sue Johnson párterapeuta a SOTE Mentálhigiéné Intézet és az Érzelem Fókuszú Család- és Párterápiás Alapítvány előadásán. Fotó: az esemény szervezői
„Csak a társadalom üzeni azt, hogy ahhoz, hogy valakihez közel legyél, fel kell adnod magadat. A kötődéstudomány szerint, ha biztosan kötődünk a másikhoz, akkor nem zavar a távolság. Ha megnézzük, az a gyerek független, akinek erős a kötődése a szüleihez, mert tudja, hogy ha baj van, mindig segítséget tud kérni tőlük – mondja Sue, és személyes példát is hoz – A férjem és én köztem eleinte probléma volt, hogy ő egy hegyi ember, túrázni akart, én viszont nem szeretek felfelé menni, mert fáj a lábam tőle és félek is. Eleinte azt hitte, ha szeretném, vele jönnék, később viszont, mikor már biztosabb volt a kapcsolatunk, képes voltam azt mondani, menjen el a hegyekbe, én viszont nem szeretnék vele tartani. Nekem pedig azt kellett elfogadnom, hogy neki meg fáj a háta a tangótól. Ha biztos a kötődés, nem veszítjük el a függetlenségünket, sőt minél közelebb vagyunk a másikhoz, annál függetlenebbek lehetünk. A legnagyobb erőforrásunk a másikhoz való odafordulás, a kommunikáció. Azért lettünk domináns faj, mert megtanultunk együttműködni, megosztani terheket, egzisztenciális problémákat. Ha megpróbáljuk letagadni a saját sebezhetőségünket, és azt mondjuk, megállunk a saját lábunkon, az valójában nem erő, hanem gyengeség. Ezt a katonák is jól tudják, akik mindig csapatokban működnek együtt és harcolnak. Az igazi erő a sebezhetőség felvállalása. Az egyedüllét egy nagyon erősnek tűnő, de valójában nagyon törékeny állapot. Nem egy teljes emberi lét.”
