TV-sztárok

Párkapcsolatok, amelyeknek segített, vagy épp ártott a karantén

Hazai hírességek portáján néztünk körbe. Van, akinek párkapcsolatát megsínylette, de van, akinek igenis jót tett a karantén.
Szerelem korona idején

Vannak, akiket közelebb hozott, és vannak, akiket épp ellenkezőleg, elszakított egymástól a koornavírus és a karantén. Sorra vettük – a teljesség igénye nélkül – a karantén-szakításokat és nagy egymásra találásokat.

Várkonyi Andrea-Zsidró Tamás

Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás négy hónap után döntöttek úgy, külön utakon folytatják tovább. Nem segített a friss kapcsolatnak, hogy a koronavírus miatt nem tudtak találkozni. Várkonyi Andrea korábban úgy nyilatkozott, annyira nem viselte meg a szakítás.

„Nem tudott még annyira elmélyülni köztünk ez a dolog, hogy nagyon mély sebeket ejtsen”.

Panyik Anita

Panyik Anitánál teljesen más a helyzet, aki a karantén miatt költözött össze a párjával, ami jól sült el. Elmondása szerint ezzel tovább mélyült a kapcsolatuk, nagyon boldogok együtt.

Puskás Peti -Dallos Bogi

Miután Puskás Peti és Dallos Bogi fellépéseit is visszamondták, a pár úgy határozott, elvonulnak, mert hisznek abban, így gyorsabban és könnyebben átvészelhetjük ezt a nehéz helyzetet. A pár rengeteg vicces és emellett őszinte pillanatot is megoszt a közös, karanténos életükből, szemmel láthatóan nagy az összhang közöttük.

Nádai Anikó

Nádai Anikó sem járt szerencsével, a műsorvezető közösségi oldalán osztotta meg, hogy párjával szakítottak, a miértekről azonban nagyon szűkszavúan nyilatkozott.

“Annyit gondolkoztam mit írhatnék. Leírtam, aztán kitöröltem. Teszem fel a kérdéseket magamnak…
Előfordul, hogy a dolgok nem egészen úgy alakulnak ahogy terveztük, vagy szerettük volna. Ez a helyzet is most ilyen. 2 év… Sajnálom” – írta Nádai Anikó. 

Vámos Erika

Vámos Erika és párja is a vírus miatt döntöttek úgy, összeköltöznek. Szerencsére, minden a lehető legjobban alakul a kapcsolatukban.

„Ez a helyzet, ez a nagyon gyors összezártság sokkal többet enged megismerni a másikból, mintha egy kétéves kapcsolatunk lenne, ahol időnként találkozunk. Ez kicsit olyan, mint a Big Brother, ahol összezárnak egy csomó idegen emberrel, és nézzük meg, mi lesz. Hat hete ismerjük egymást, és olyan a napi rutin, mint egy többéves kapcsolatban” – mondta Vámos Erika.

Szerelem karantén idején? Olvass még többet a témában:

(Nyitó kép: Dallos Bogi/Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top