nlc.hu
Mindennapok
2 gyermeke, 5 unokája és 4 dédunokája után az ükunokáját is kezébe foghatta Erzsi mama

2 gyermeke, 5 unokája és 4 dédunokája után az ükunokáját is kezébe foghatta Erzsi mama

A szombathelyi Erzsi mama 85 évesen foghatta kezébe az ükunokáját. Manapság ez már nagyon keveseknek adatik meg.

Ahogy egyre később vállalnak gyereket a párok, úgy fordul elő egyre gyakrabban, hogy a gyerekek nemhogy a dédnagyszüleiket, hanem már a nagyszüleiket sem ismerheti meg. Ezért is különleges a történet, amit a Vaol Vas megyei hírportál osztott meg.

https://www.facebook.com/vasnepe.hu/posts/10158637046832700

A Farkas családban július 10-én született meg Dani és Virginia kisfia, Bence, akit egy héttel a születése után már a 85 éves Erzsi, az üknagymamája is láthatott.

„Szerencsére korához képest nagyon jó az egészségi állapota, süt, fűz, tehát aktívan tölti a mindennapjait. Mindig nagyon fontos volt számára a család, 2 gyermeke, 5 unokája, 4 dédunokája, és most már egy ükunokája is van. Amikor meglátogatott minket egyből kérte, hogy adjuk a kezébe Bencét. Nagyon megható pillanat volt, nekem egy kicsit déjá vu érzésem is volt, hiszen Danit is éppen ugyanígy tartotta annak idején. Emlékszem csakúgy, mint a menyem, én is nagyon fiatal anyuka voltam, és nagyon sok segítséget kaptam tőle, rengeteget vigyázott Danira. Eddig is hetente egyszer legalább találkoztunk, inkább mi szoktunk menni, és vagy Szombathelyen maradunk nála, vagy kihozzuk hozzánk Salköveskútra. De a család többi tagjának az életében is aktív szereplő”

– mesélte Viktória, aki szerint még Erzsi mama környezetében is hitetlenkedve szoktak nézni, amikor arról mesél, hogy látogatóba megy az ükunokájához.

Az üknagymamás hírek borzasztó ritkák, de boldog dédnagymamákkal bőven szolgálhatunk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top