Elkezdődtek a tanszervásárok, ilyenkor vásárolja meg a legtöbb szülő a gyerekének az iskolatáskát, a tolltartót és a többi szükséges taneszközt. Idén viszont nem olyan örömteli ez a várakozással teli időszak, mint tavaly volt. Senki se tudhatja, mire számítson ősztől, érdemes-e egyáltalán új tornazsákot venni, ha megint iskolabezárások lesznek.
Legjobban mégis az óvodából éppen csak elballagott gyerekek szülei, az első osztályt kezdők aggódnak. Vannak, akik örülnek, mert a gyerekük már tud írni és olvasni, de sokan aggódnak a szocializáció elmaradása miatt.
Nekem is tavaly volt elsős a kislányom, és sok szülővel teljesen egyetértek abban, hogy ezt a némelyek által kalandnak nevezett otthon oktatást inkább teljesen kihagytam volna az életünkből. Pedig viszonylag szerencsésnek mondhatom magunkat, ugyanis az egész család az első perctől kezdve otthonról dolgozott, a tanítónénik pedig nemcsak a tananyagot küldték el, hanem valóban megpróbáltak online tanítani is. A hangsúly a próbán van, és nem az ő hibájuk volt, hogy ez nem sikerült teljesen. A hatévesek ugyanis egyszerűen nem képesek így tanulni, szemben egy felső tagozatossal, vagy egy gimnazistával. Nekik még kell a tanítónéni, mint ahogy Szabó Éva, jövőre elsős osztályt tanító pedagógus is mondja:
„Nekem első osztállyal kell kezdenem szeptemberben. Garantáltan nem lehet egymást és engem sem ismerő, még szinte ovisokkal online elkezdeni az első osztályt. Arra akkor valami új megoldást kell kitalálni. A tavalyi elsősök is megszenvedték az évet, pedig nekik volt hét hónapjuk osztállyá, iskolássá válni. Tudták, milyen a tanítójuk 3D-ben, ismerték egymást, a tankönyveket, és elég sok mindent tudtak már március közepére. De ehhez is hónapok kellettek.”
Valóban, szomorú volt látni a gyerekeket, ahogy tanév végére egyre jobban belefásultak a tanulásba. A kislányom egyik este, amikor próbáltam rávenni, hogy írja meg a gyakorlólapot a „gy” betűből, kifakadt, hogy ő már nagyon unja a vakvilágba való tanulást. Nagyon pontos volt a meghatározása, valóban úgy tűnt nekünk szülőknek is, hogy csak lebegünk a semmiben, fogalmunk sincs mikor lesz ennek vége, és elképzelni se tudtuk, hogy van-e egyáltalán bármi értelme erőltetni a tanulást, vagy hagyni kéne az egészet és bízni abban, hogy az okos gyerekünk majd egy pillanat alatt bepótolja, ha majd újra kinyitnak az iskolák.
Bagyinszky Rékának a nagyobbik lánya másodikos lesz szeptembertől, a kisebbik pedig most kezdi majd az első osztályt. Az anya különösen a kicsi miatt aggódik, mert szerinte már az is behozhatatlan károkat okozott a korosztályának, hogy nem tudták rendesen befejezni az óvodát, erre most itt lebeg a fejünk fölött az újabb online tanév lehetősége is.
„Nem látom a szemében a csillogást, ha az iskoláról van szó, és ez megijeszt. Nem tudta méltón befejezni az óvodát, elmaradt a ballagás, az utolsó hónapok iskolaelőkészítő foglalkozásai, minden. És most az előző korszak lezáratlanul maradt, pedig már kezdődni kéne a következőnek. A nagylányom annyira izgult már tavaly júliusban! Miután megvettük az iskolatáskát, napokig azzal jött sétálni, és minden nap ellenőrizte a tolltartóját is. A kicsi teljesen rezignált. Látta az utóbbi hónapokban, hogy mit is jelent 2020-ban az iskola, és erre nem igazán vágyik. De a nagyobbiknál se látom azt, amire a saját iskoláskoromból emlékszem, hogy ilyenkor már alig vártam az évnyitót. Az igazság az, hogyha többet nem lenne iskola, akkor ő szó nélkül elfelejtené az osztálytársait, olyan kevés volt ez a pár hónap együtt. Nem voltak osztálykirándulások, és más szabad, közös programok. Pont azok maradtak el, ami miatt jó az iskola.”
Somogyi Zsuzsa úgy érzi, szeptembertől az elsős gyerekét, ha szükséges, olvasni még csak-csak megtanítja, bár gyerekkorában azt tapasztalta, hogy a szülő-gyerek együtt tanulásból úgyis konfliktus lesz, de az iskolai szocializációt nem fogja tudni pótolni. Ami egyébként még az iskolában is nehézkes lesz olyan gyerekekkel, akiknek egy része adott esetben fél éve nem járt közösségbe egyáltalán.
„Ismerem a lányom jövőbeli tanítónénijét, aki nagyon bízik abban, hogy rendesen elkezdődhet a tanév, és maximum egy-egy héttel meghosszabbítják majd a téli és tavaszi szünetben az otthonlétet, ha szükséges, de más nem lesz. Azt is mondta, hogy ha hónapokra megint bezárkózásra kényszerülünk, akkor elmondhatjuk, hogy soha nem lesznek már olyanok a gyerekek, mint a vírusig. Félek tőle, hogy igaza van, de félek attól is, hogy nem tudok majd eleget segíteni a gyerekemnek a tanulásban, mert a szabadságom mind elfogyott. Nekem annyira hiányzik ez a tanév, mint egy púp a hátamra. Ha lehetne, inkább visszaküldeném a lányom az óvodába, hátha közben kijönnek az oltással a gyógyszergyárak.”
Bezerédi Éva, aki maga is pedagógus, szintén egy elsős kisfiúval ragadt otthon márciusban, miközben egy hatodikos osztály osztályfőnökeként és szaktanárként is meg kellett állnia a helyét. „A tanévet elsős gyerekkel befejező anyaként annyit tanácsolhatok a szülőknek, hogy ha nem lesz szerencsénk, és lesznek iskolabezárások, akkor meg kell próbálni lazán elengedni az egészet, és nem stresszelni semmin. Minden gyerek meg fog tanulni írni, olvasni és számolni is anélkül, hogy ez konfliktust okozna a szülő-gyerek kapcsolatban. A szülő nem tanár, csak ezért csak támogatni tudja otthon a gyerekét, de tanítani nem.”