nlc.hu
Mindennapok

A Vatikán titkai

Ez is a Vatikán: titkos bíróság, látványosan sok bűncselekmény

A világ legkisebb méretű állama a Vatikán, ám amilyen kicsi, olyan sok titok és botrány övezi.

A Vatikán az alig 0,44 km² területével és nagyjából 1000 lakosával a világ legkisebb független állama, ám a kis méretek mögött nagy titkok rejlenek. A katolikus egyház központjaként mindig körüllengte a hatalom, méltóság és a pénz, amivel általában együtt járnak az összeesküvés-elméletek is, olykor lábra kelnek olyan hírek, hogy igazából földönkívüli a pápa vagy hogy titkos kincsen ülnek a templomban a püspökök. Ezektől inkább tekintsünk most el, és nézzük meg, hogy a szent állam milyen titkokat és botrányokat rejteget.

Ördögűző hadsereg

Amióta a pszichológia teret követelt magának, a középkori ördögűzés visszahúzódott inkább a horrorfilmek világába, ám a katolikus egyház nem változik olyan könnyen, és még életben tartják a hagyományt. Továbbra is vannak olyan papjaik Vatikánban, akik ördögűzést végeznek, legismertebb közülük a 2016-ban elhunyt Gabriele Amorth atya volt, aki saját kezűleg 130.000 ördögűzést hajtott végre. Sőt, egy videón látható az is, ahogy Ferenc pápa épp (állítólag) kiűzi az ördögöt egy kerekesszékes férfiből.

 

Egy 2018-as BBC riport szerint Rómában, a Regina Apostolorum (Apostolok Királynője) Pápai Egyetem szervezésében továbbképzést tartottak annak a 250 ördögűző papnak, akik a világ minden tájáról érkeztek a jelen eseményre. A riportból az is kiderült, hogy azért látták létjogosultságát egy ilyen gyűlésnek, mert az egyház szerint az utóbbi években jelentősen megnőtt a démoni megszállottságok száma. Az ördögűzést természetesen nem úgy kell elképzelni, mint ahogy a horrorfilmekben ábrázolják, valójában szó sincs kikötözésről vagy véres jelenetekről, csupán egy meghatározott, előírt szertartás ez, ami nem árt annak, akit nem szálltak meg a démonok.

Hamis iratok a náciknak

A II. világháborúban, amikor már világossá vált a nácik számára, hogy menekülniük kell, a Vatikán ajtaján is kopogtattak menedékért. Gerald Steinacher harvardi történész kutatásaiban azt állítja, hogy a Vatikán ajtót nyitott a katonáknak. A menedék nyújtása persze nem áll messze az egyháztól, úgyhogy ezen akár még nem is kellene fennakadni, de Steinacher kutatásai szerint a Vatikán azért segíthette a menekülőket, mert egyrészt reménykedett az európai kereszténység újjászületésében, másrészt rettegett a kommunista Szovjetuniótól.

A Vatikán titkai

Szent Péter tér, XII. Piusz pápa a Vatikánban 1939-ben (Kép: Fortepan/Reklámélet folyóirat)

A Vatikáni Menekült Bizottságon keresztül háborús bűnösök kaptak így hamis iratokat, melyek segítségével el tudtak menekülni. A kutató a Nazis on the Run: How Hitler’s henchmen fled justice című könyvében azt állítja, hogy az általa vizsgált utazási dokumentumok alapján csak Nagy-Britanniába és Kanadába 8000 egykori Waffen-SS tag jutott el a Vatikán (és a Vöröskereszt) segítségével. Ferenc pápa idén megnyitotta a titkosított vatikáni dokumentumokat a II. világháborúról, ezek feldolgozása után ebben a kérdésben is tisztább képet nyújthatnak majd a kutatók.

Titkos bíróság a szuperbűnöknek

Az egyházban vannak olyan bűnök, amikhez nem elég egy átlagos bíróság, ezért hozták létre a Vatikánban a legsúlyosabb bűnöket tárgyaló Apostolic Penitentiary nevű, kijelölt püspökök által vezetett bíróságot. Elitalakulat ez a javából, melyet a források szerint 1179-ben alapított III. Sándor pápa, és egészen 2009-ig a legnagyobb titokban működött a Vatikánon belül.

A Vatikán titkai és rejtélyei

Imádkozó apácák a Vatikánban (Kép: Unsplash)

A legsúlyosabb bűnök mást jelentenek a Vatikán számára, mint nekünk, földi halandóknak, ez a titkos bíróság olyan ügyekkel foglalkozik, mint a pápa elleni merénylet vagy ha egy pap vétett a gyónási titok ellen. De ide tartoznak azok a bűnök is, melyek a bulvárlapok legkedveltebb témái: a papok szexuális élete, abortusz támogatása, vagy az ostya kiköpése. A bírák felett csak a pápa áll, ő mondja ki a végső szót, ha ki kell átkozni valakit az egyházból vagy meg kell bocsátani a megbocsáthatatlan bűnöket.

Szárnyal a bűncselekmények száma

Ahhoz képest, hogy a világ legkisebb állama, feltűnően sok a Vatikánban a bűncselekmény. Annyira, hogy a BBC riportja szerint a világ legtöbb bűnesete itt történik. Ez nem azt jelenti, hogy a Vatikánban mindennap meggyilkolnak valakit, hanem hogy ahhoz képest, hogy milyen kevesen lakják, nagyon magas százalékban történik bűncselekmény. Elég lelombozó adat, tekintve, hogy a világ legszentebb helyéről beszélünk. A bűnözési ráta 20-szor nagyobb, mint bárhol máshol a világon, de szögezzük le, hogy nem a pápa vagy az itt élő 1000 lakos keveredik bajba, hanem általában a Vatikánban hömpölygő turisták követik el a bűncselekményeket.

Ismerd meg a Vatikán titkait

A híres svájci őrök nem tudnak elbánni a sok bűnözővel a Vatikánban (Kép: Unsplash)

A Vatikán turistáknak szóló honlapján figyelmeztetés is olvasható erről, miszerint a nagy tömeg miatt a zsebesek és a szexuális zaklatásokat elkövetők itt tobzódhatnak az áldozatokban. A Vatikán, bár független állam, nem börtönöz be senkit, aki a területén valami törvénytelenséget követ, mivel csupán egyetlen börtönnel rendelkezik, azt is maximum akkor használják, ha tárgyalás előtt kell fogva tartani a gyanúsítottat, helyette inkább átadják a bűnözőket az olasz hatóságoknak.

Pénzmosás és gyilkosság

A vatikáni bank – hivatalos nevén: Vallási Művek Intézete – azért jött létre, hogy az egyházi gyűjtések és egyéb befolyó pénzek kezelését rendben tartsa, illetve a szerzetesrendeknek és egyházmegyéknek adja tovább a nekik járó részt. Több botrány is övezi útját, a leghírhedtebb Robert Calvi, olasz pénzember nevéhez fűződik. Calvi a Banco Ambrosianot vezette, azt a bankot, mely az olasz maffia pénzét is kezelte abban az időben, amikor az üzletember jó barátságban állt Battista Montini bíborossal – később ő lett VI. Pál pápa  –, rajta keresztül pedig a Vatikán bankjával. Calvi nyilvánvalóan a maffia milliárdjait forgatta, miközben a vatikáni bank vezetőjével, Kasimir Marcinkus bíborossal karöltve mosta tisztára a maffiózók és dél-amerikai drogbárók pénzét.

Botrányok a Vatikán körül

Roberto Calvi a Vatikán bankjával kooperált (Kép: Wikipédia)

Az ügy 1982-ben pattant ki, aminek következménye a Banco Ambrosiano összeomlása lett. Calvi a törvény keze elől Nagy-Britanniába menekült, ahol pár nappal később felakasztva találták egy londoni híd alatt. Nem az ő halála volt az egyetlen talány: titokzatos módon Calvi titkárnője is épp aznap, amikor felfedezték a főnöke holttestét, kizuhant az ablakon és meghalt. A Vatikán semmiféle felelősséget nem vállalt a pénzmosás vagy az állítólagos gyilkosságok miatt, de 200 millió dollárt fizettek az Ambrosiano Bank károsultjainak.

Kiemelt kép: Unsplash

Források: 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11

Még több titok!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top