– nyilatkozta egy évvel halála előtt Bálint gazda, az ország kertésze. Nem mindannyiunknak adatott meg a lehetőség, hogy szakmaként gyakoroljuk a kertészkedést, de ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a növénynevelés csodájáról és mindenről, amit ez adhat nekünk.

A sumérok és az egyiptomiak már négyezer évvel ezelőtt is neveltek cserepes növényeket, és az ókori Kínából is maradtak fenn olyan írásos emlékek, amik azt bizonyítják, hogy dekoratív célból tartottak növényeket. A középkori Európában azonban csak a kolostorokban lehetett velük találkozni, majd a reneszánsz idején újra egyre többen kezdtek el érdeklődni a növények iránt, a 19. században pedig egyre több könyv jelent meg azzal kapcsolatban, hogyan is kellene szobanövényeket nevelni. A Nővilág hetilap hasábjain is többször lehetett találkozni hasznos tanácsokkal. Íme egy kissé fenyegető idézet az első, az 1857-es évfolyam egyik számából.

Tévedés azt gondolni, hogy a szobanövények gyűjtése csak anyáink és nagyanyáink szenvedélye volt, egy teljesen új generáció fedezte fel magának ezt a hobbit. Az Egyesült Államokban csak az elmúlt három évben 50 százalékkal több szobanövényt adtak el, és csak 2016-ban ötmillió amerikai vágott bele a kertészkedésbe. A tavaszi karantén alatt pedig még népszerűbb lett ez a hobbi, Nagy-Britanniában például volt olyan házhoz szállítást is vállaló kertészet, ami 600 százalékos növekedést tapasztalt.

De Magyarországon is akadt olyan kertészeti áruházlánc, aminek plusz munkaerőt kellett felvennie, hogy ki tudják szolgálni a megnövekedett igényeket. Mivel sokan voltak, akik a kijárási korlátozások idején jöttek rá, hogy érdemes próbát tenni az önfenntartással, ezért nyilván nagy volt a kereslet a fűszernövények és palánták iránt, de azért szépen fogytak a szobanövények is, és valószínűleg sokaknak változott az otthona igazi lakásdzsungellé. Ugyan nem voltunk teljesen bezárva tavasszal sem, de azért érthető, hogy sokan a be akarták hozni az természetet otthonukba, hiszen ösztönösen érezzük – amit egyébként már több kutatás is igazolt –, hogyha zöld növényekkel vesszük körbe magunkat, jót tesz a testnek és a léleknek is, és érdemes a munkahelyünkön is körbevenni magunkat egy csepp természettel.

Ennek a hobbinak vannak nyilván praktikusabb vetületei, sok fiatal azért kezd el növényeket nevelni, mert

• éppen albérletben lakik, ahova nem vihet kutyát, macskás, más kisállatot,
• vagy előbbi azért is tűnik számára jobb választásnak, mert növények elnézőbbek azzal szemben, ha nem visszük le őket naponta kétszer sétálni, nem követelnek annyi figyelmet,
• és két legyet ütünk egy csapásra, hiszen nem élőlények vesszük körbe magunkat, amelyek ráadásul dekoratívak is, jó lehetőséget biztosítanak az énidőre.

És ahogyan egyre több különleges vagy igénytelen, de a szívnek mégis kedves növény költözik be a lakásba (ezen sorok írója egy fél év alatt több mint egy tucat szobanövénnyel lett gazdagabb) egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy nagyon sokat tanulhatunk tőlük, illetve segítenek abban, hogy még inkább magunkévá tudjunk tenni olyan általános tanulságokat, amikkel már korábban is találkoztunk.

1. A türelem tényleg rózsát terem!

Ugyan tavasszal valamelyest lelassultunk, legyen ez bármilyen elcsépelt is, egy rohanó világban élünk, hihetetlen információmennyiséggel kell megbirkózni napról-napra, és nehezen viseljük, ha nincsen azonnali visszacsatolás, ha annak, amit csinálunk, nincsen rövid időn belül látható és lehetőleg látványos eredménye. A növénynevelés is tartogat sikerélményeket, csak előfordul, hogy a próbálkozásaink hosszú távon érnek be. Egy új hajtás, egy új bimbó megjelenése óriási örömmel tölthet el, de számolni kell azzal, hogy lesznek bizony hullámvölgyek is, hogy a növény nem olyan, mint egy gyerek vagy esetleg egy házi kedvenc, aminek megvannak a megfelelő kommunikációs eszközei, hogy jelezze, valami nincs rendben, és jó esetben viszonylag gyorsan le tudjuk fordítani, hogy mi a baj.

Idő lehet, amire sikerül kideríteni, hogy miért kókad, sárgul, barnul, pusztul a növény, és ha sikerül is megtalálni a probléma forrását, akkor idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, valóban hatásos volt-e a módszerünk. Kezdő növényszülőknek el kell fogadnia, hogy a növénytartásban sokszor nem marad más, csak a trial and error, vagyis próba-szerencse módszer néha fájdalmasan lassú folyamata, de legalább legközelebb már okosabbak leszünk.

2. Nem kell mindig a tökéletességre törekedni!

A szobanövényeket azért is tartjuk, mert szépek és dekoratívak, és talán úgy gondoljuk, hogy valami csak akkor lehet szép és dekoratív, ha tökéletes, vagyis ha növényekről van szó, akkor például nincsenek sárga vagy barna foltok a leveleken, kellően burjánzóak és életteliek, szimmetrikusak, és mondjuk az orchidea csak addig érdemli meg a kiemelt helyet az ablakpárkányon, amíg virágzik, és ha ezeket éppen elhullajtja, csak a virágszár meredezik a plafon felé, akkor el kell tüntetni a rivaldafényből.

Persze jó, ha minden levél hibátlan, mondjuk nincsenek ropogó levélcsúcsok a zebralevelünkön (Calathea sp.), ha a pettyeslevélnél (Hypoestes phyllostachya) a levelek mintázata szép rózsaszín, de idővel rájön az ember, hogy valami attól is tud szép lenni, hogy a miénk, hogy a mi gondjainkra van bízva, ahogyan az embertársainkat, úgy a szobanövényeinket is el kell fogadnia a hibáikkal, és ahogyan Antoine de Saint-Exupéry írja A kis hercegben:

3. Segítséget kérni nem szégyen!

Annak, hogy az internetnek köszönhetően korlátlan mennyiségű információ áll a rendelkezésünkre, megvan az előnye és a hátránya is. Bármire is vagyunk kíváncsiak, bármilyen problémával is szembesülünk, könnyű rákeresni, ráadásul pár kattintással rendelhetünk szakkönyveket, tematikus blogokat vagy Youtube-csatornákat, de sajnos néha nehéz kiszűrni a hasznos információkat abból az adatáradatból, ami egy egyszerű kereséssel magunkra szabadítunk. Szerencsére ott vannak a közösségi oldalak, amikről elég sok rosszat is el lehet mondani, gyakran inkább szétszakítják, és nem összehozzák az embereket, de nem lehet elvitatni, hogy sok hasznos csoport is van azonos érdeklődésű embereknek. A növénynevelés sok más hobbihoz hasonlóan olyan elfoglaltság, ahol mindegy, hogy ki vagy és honnan jöttél, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a közösség tagjait összeköti a növények szeretete. Ahogy már korábban írtuk, a növénynevelésnek vannak buktatói, már a legelején lyukra lehet futni, ha nem olyan fajokat vagy fajtákat választunk, amiknek megfelelnek majd a lakásunk adottságai.

Persze jó, ha magunk próbálunk utánajárni a fontosabb kérdéseknek, de néha be kell ismerni, hogy nem vagyunk mindenhatók, hogy nem szégyen beismerni azt, hogy elakadtunk, hogy szükségünk van egy (vagy több) jó tanácsra. Hosszú ideje tagja voltam már egy olyan Facebook-csoportnak, ami a növénynevelésről szól, és hiába láttam, hogy itt bátran lehet kérdezni, és hogy mindenki mennyire segítőkész, mindaddig néma maradtam, amíg az egyik növény, ami a szívem csücske volt, és amivel úgy tűnt, jól kijövünk, minden próbálkozásom ellenére egyre rosszabbul és rosszabbul volt. És milyen jól tettem, hogy megnyíltam. És persze a virtuális közösségeknek más előnye is van: el lehet büszkélkedni a legújabb szerzeményekkel, lehet csereberélni, írni, ha valahol éppen vásár, börze vagy éppen akció van.

4. Soha nem késő tanulni!

Amikor a járvány berobbant, világszerte emberek százezrei döntöttek úgy, hogy ha már a négy fal között ragadtak, akkor ideje valamilyen új hobbit találni maguknak, új dolgokat megtanulni. De nem kell ehhez pandémia, mind szakmailag, mind emberileg hasznos az egész életen át tartó tanulás, ha tágítjuk a látókörünket, ha felnőttként is teret adunk a gyermeki kíváncsiságnak, csak gazdagabbak leszünk. Van, aki szó szerint, hiszen lehet, hogy pont azért tud előrébb lépni a ranglétrán vagy egy kedvezőbb munkát megcsípni máshol, mert önszorgalomból tovább képezte magát, és szinte mindennap olvasni olyan történetet, hogy valakinek a hobbija lett a munkája, és otthagyta a régi szakmáját.

És persze nem kell ennyire nagyban gondolkodni, az apró örömök is számítanak; felnőttként is nyugodtan elkönyvelhetjük sikerélményként azt, hogyha egyre több növényt ismerünk fel, sőt talán még a tudományos nevüket is tudjuk, ráadásul nagyon jó érzés az – visszakanyarodva az előző pontra –, amikor az újonnan szerzett, de már biztos tudásunkkal másoknak is tudunk segíteni.

5. Akit igazán szeretsz, azt tudni kell elengedni!

Sajnos előfordul az, hogy a legjobb szándék ellenére egy-egy szobanövénnyel nem sikerül megtalálni a közös hangot. A kudarcot többségünk nehezen viseli, és első felindulásból könnyű úgy dönteni, hogy egy drasztikus megoldással vettünk véget a kapcsolatnak, és mondjuk kidobjuk a kukába. De megtehetjük azt is, hogy adunk neki egy második esélyt, persze nem úgy, hogy tovább gyötörjük egymást, hanem tovább ajándékozzuk valakinek. A városban sétálva nem egyszer találkozni a kuka mellé helyezett növényekkel, de facebookos csoportokban is rendszeresen találkozni olyan posztokkal, amelyekben valaki jelzi, szívesen odaadja valakinek a növényt, hátha jobban gondját tudja majd viselni.

Aki egyébként szereti a kihívásokat (és esetleg spórolna is), akár kertészeteket, akár növény- és egyéb áruházakat járva rendszeresen találkozhat olyan növényekkel, amik arra várnak, hogy valaki megmentse őket. És persze az elengedésnek az az egyik legszebb formája, amikor az egyik kedvenc növényünk, a büszkeségünk egy-egy darabját, például egy leválasztott, esetleg már gyökereztetett hajtást tovább adhatunk valaki másnak.

Ha profi növényszülő szeretnél lenni, olvasd el ezeket a cikkeket is:

• 5 bevált módszer a szép szobanövényekért
• 5 látványos, de igénytelen szobanövény, ha eddig minden virág kipusztult nálad
• Folyton elpusztulnak a szobanövényeid? Elmondjuk, mit csinálsz rosszul