nlc.hu
Mindennapok
A tanári kar festette ki a végstádiumos kollégájuk házát

A tanári kar festette ki a végstádiumos kollégájuk házát

A pedagógusnak csak hónapokat adtak az orvosok, munkatársai pedig segíteni akartak.

Tim Gjoraas 22 évig tanított anatómiáról és fiziológiáról egy dél-dakotai középiskolában. A 45 éves, 3 gyerekes férfinél tavaly diagnosztizáltak vastagbélrákot, idén júliusban pedig az orvosok még lesújtóbb hírekkel fogadták, 6-9 hónapot adtak a férfinak.

Tim (első sorban, fekete pólóban) kollégái jöttek és segítettek (Fotó: FB)

Tim (első sorban, fekete pólóban) kollégái jöttek és segítettek (Fotó: FB)

Tim ezért úgy döntött, befejezi a tanítást, mint a Good Morning Americának elmondta, semmiképp nem akarna a tanév közepén meghalni. „Azt hiszem, az nagyon durva lenne a diákjaimnak.”

A pedagógus és felesége úgy döntött, megpróbálják kifesteni a házukat, de miután kiderült, hogy a gyomrában is áttétek jelentek meg, félretették a terveiket. Tim barátai és kollégái azonban akcióba lendültek és egyszer csak megjelentek Timék házánál, festékekkel és ecsetekkel.

A súlyosan beteg tanárt meghatotta kollégái segítsége, és azt is elmondta, nem szabad elpazarolni azt az időt, amit az ember a családjával tölthet.

Te mikor voltál rákszűrésen?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top