Könyvről konkrétan nem mondunk semmit, ha azt nem olvastuk. Én nem olvastam a Meseország mindenkié című könyvet, így nem róla szeretnék beszélni, hanem arról a gumicsontról, aminek kapcsán ismét akadt egy téma, amin jól egymásnak feszül épp az ország.
Készült ugye egy könyv, amiben ki vannak domborítva érzékeny témák (másság, örökbefogadás, szegénység), amit az egyik politikai oldal képviselője bedaráltatott, mások pedig a 21. század egyik legfontosabb témáját látják viszont a könyvben. És ugye megy a szócsata pro és kontra.
Én most erről sem fogok mondani semmit, még véleményt sem, mert ahogy említettem, nem olvastam a könyvet. Egy dologra szeretnék kitérni. Ez a könyv elvileg a gyerekeknek szól és a gyerekek érzékenyítése céljából született meg. Az én bajom itt van ugyanis. Hogy lehet, nem ismerjük a gyerekeket? Nem ismerjük a gyerekeinket?
Pedig rém egyszerű a képlet: a pici gyerekek számára ugyanis nem csupán minden vicc újdonság, de az égvilágon mindent be- és elfogadnak, számukra minden, de tényleg minden olyan zsigerből tök természetes, hogy az valami fantasztikus.
Ha érdekel a folytatás, kattints!
Kiemelt kép: Neményi Márton
