7 dolog, amit talán nem tudtál az álmokról

nlc | 2020. Október 20.
Tudtad, hogy az emberek egy része kizárólag fekete-fehérben álmodik? És azt, hogy a férfiak és a nők másképp álmodnak?

Fekete-fehér

Míg a többség színesben álmodik, az emberek nagyjából 12 százaléka erre nem képes. Ők kizárólag fekete-fehérben látják az álmokat. Az e témában 1915 és az 1950-es évek között készült kutatások még arra jutottak, hogy a fekete-fehér álmok a többségre jellemzők, majd az 1960-as évektől az arány egyre csökkent. A 25 év alattiaknak manapság már csak a 4,4 százaléka álmodik fekete-fehérben. A tudósok mindebből azt a következetesét vonták le, hogy az álmok színei összefüggésben lehetnek azzal, hogy színes képernyőket nézünk, míg a XX. század első felében még a filmek, aztán a televíziók is fekete-fehérek voltak.

4-7

Egy éjszaka alatt akár 4-7 különféle álmod is lehet, egy-egy álom pedig átlagosan 1-2 órán át tart. Az álmaid 90 százalékát azonban elfelejted.

Férfiak és nők

A férfiak és a nők különböző módon álmodnak. Míg a férfiak álmaiban felbukkanó emberek 70 százaléka szintén férfi, addig a nők álmaiban nagyjából egyenlő arányban jelenik meg a két nem. A férfiak álmaiban mindemellett gyakrabban van jelen valamilyen fizikai aktivitás, míg a nőkében jellemzőbbek a beszélgetések, illetve az elutasítás, kirekesztés érzése.

Illusztráció: Getty Images

Arcok

Álmaidban csak olyan arcok bukkanhatnak fel, melyeket már a valóságban is láttál azelőtt. Persze nem biztos, hogy emlékszel rá, hiszen akár egy idegen ember arca is lehet, aki csak szembejött veled az utcán.

Jók és rosszak

A kutatások rámutattak: a rossz álmok gyakoribbak, mint a jók. Az álmunkban legtöbbször jelentkező érzelem pedig a szorongás.

A vakok is 

A vak emberek is álmodnak. Akik életük során veszítették el a látásukat, továbbra is képesek vizuálisan álmodni. Akik viszont vakon születtek, képeket ugyan nem látnak, viszont hangok, szagok, érintések és érzések az ő álmaikban is megjelennek. 

Jósló álmok

Az álmok valóban előrejelezhetnek bizonyos jövőben bekövetkező eseményeket, vagy legalábbis előfordulhat véletlen egybeesés. Néhány nevezetes történelmi bizonyíték is alátámasztja ezt. Abraham Lincoln például megálmodta a meggyilkolását, Mark Twain az öccse, Henry tragikus halálát, de a Titanic utasai közül is többen beszámoltak arról, hogy előre megálmodták a hajó katasztrófáját.

via

Fejtsd meg az álmaid!

Exit mobile version