nlc.hu
Lélek

Kézigránát robbant az embercsempész kezében

Autósüldözés volt Győr mellett, kézigránát is robbant az embercsempész kezében

Rendőrök elől menekült egy embercsempész Győr közelében, majd miután feltartóztatták, végzett magával.
Rendőrautó

Öngyilkos lett egy embercsempész Győr-Moson-Sopron megyében, Vitnyéd közelében. A férfi maga ellen fordította a fegyverét, és egy kezében tartott kézigránát is felrobbant – értesült a Telex.

A lap úgy tudja, az embercsempész öt embert szállított az autójában, amikor a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében meg akarták állítani. A férfi továbbhajtott, a rendőrök üldözőbe vették.

Vitnyéd mellett sikerült feltartóztatni, ahol a férfi kiszállt a kocsiból. Egyik kezében egy pisztolyt, másikban egy kézigránátot tartott. A rendőrök biztonságos távolságból követték, és többször felszólították, hogy adja meg magát.

Az embercsempész azonban maga ellen fordította a fegyverét, és a kezében lévő kézigránát is felrobbant.

Azt egyelőre nem tudni, milyen nemzetiségű volt a férfi, de az autó magyar rendszámú volt.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: iStock)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése