Lélek

„Nem tudom, hogy valaha el fogom-e majd felejteni” – Chrissy Teigen először beszélt vetéléséről

Chrissy Teigen hosszan és döbbenetesen őszintén írt arról, min ment keresztül akkor és azóta, hogy szeptember végén elveszítette harmadik gyermekét.
Chrissy Teigen először írt vetéléséről.

„Fogalmam sincs, hogyan és mikor érek majd a végére ennek a vallomásnak”kezdte a Mediumon közzétett írását a modell-színésznő Chrissy Teigen, aki egy hónapja azzal írta be magát az online történelembe, hogy Instagram-oldalán kíméletlen őszinteséggel számolt be arról, hogy elveszítette születendő kisbabáját, Jacket.

„Sokáig azt se tudtam, mivel kezdjem az írást, de most függetlenül attól, milyen lelkiállapotban vagyok épp, talán az a leghelyénvalóbb, ha azzal kezdem, hogy megköszönöm nektek.” Chrissy minden kedves üzenetért, virágért és törődésért elképesztően hálás, mint írja, azoknak is üzenni szeretne most, akik azzal kezdték a neki küldött leveleket, hogy „úgyse olvassa majd el…”. „Nyugodjatok meg, mindet elolvastam.”

Chrissy őszintén leírta, miközben az orvosok a szülőszobába tolták őt, megbékélt azzal, ami történni fog. „Tudtam, hogy a várandósság 20. hetében világra fogom hozni azt a kisfiút, aki egész biztosan nem élte volna túl, ha tovább kell maradnia a hasamban. Ezt megelőzően már egy hónapja feküdnöm kellett, hogy valahogy, akárhogy a 28. heti biztonságos zónába juttassam őt, de sajnos nem sikerült” – írta, majd hozzátette, a részleges méhlepényleválás, amivel diagnosztizálták, szűnni nem akaró vérzést okozott, ami egy ponton már nemcsak a baba, de az ő életét is veszélyeztette.

Az esszében Teigen kitért arra is, hogy a megszámlálhatatlan támogató és kedves üzenet mellett sokan támadták is őket azért, mert ennyire őszintén beszámoltak az őket ért veszteségről. „Nem tudom kifejezni, milyen magasról teszek arra, hogy utáltátok a fotókat, hogy szerintetek valami olyasmit tettünk, ami egyáltalán nem helyénvaló. Mi így döntöttünk, a fotókat pedig nem akárkiknek tettük közzé, hanem azoknak, akik már túlestek ezen a fájdalmon, vagy elég felnőttek ahhoz, hogy megértsék, miről szólnak.”

Teigen egyébként a történtekkel kapcsolatban egyetlen dolgot bán csak, éspedig, hogy beavatta a széles nyilvánosságot ebbe a harmadik terhességébe, hogy dokumentálta azt, még akkor is, amikor a problémák elkezdtek jelentkezni. „Mentségemre szolgáljon, hogy biztos voltam abban, hogy minden rendben lesz. Most rosszul érzem magam amiatt, hogy ti is rosszul érzitek magukat a velünk történtek miatt.”

A kétgyerekes édesanya a posztja végén mindenkit arra buzdít, hogy igenis merjenek őszintén beszélni a vetélésről, leginkább azért, hogy ne hagyják magára azt, akinek ezen keresztül kell mennie. „Könyörgöm, öntsétek ki a szíveteket és osszátok meg egymással a történeteteket” – írta.

Olvass még többet Chrissy Teigenről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése