Az LMBTQ emberek jogtiprásairól általában akkor hallunk, amikor extrém módon éri őket megkülönböztetés, ám a mindennapi hátrányos helyzetükről, amely közvetlen a környezetünkben is megtörténik, kevés szó esik. Holott a közép-keleti régióban, ahová mi is tartozunk, továbbra is mindennaposak az előítéletek, diszkriminációk, és egyes helyeken az erőszak is. Azt is tudjuk a statisztikákból, hogy a homoszexualitás továbbra is bűncselekmény 72 országban és, hogy egyes országokban következmények nélkül történnek gyűlölet-bűncselekmények.
Az kétségtelen, hogy például Ukrajnához vagy Lengyelországhoz képest Magyarország mindig is nyitottabb társadalom volt, ám az Orbán-kormány az utóbbi években kissé rükvercbe tette az országot ilyen téren, hiszen a konzervatív vezetése során egyre inkább stigmatizálja és ellehetetleníti az LMBTQ embereket. Mi is többször írtunk az nlc-n az LMBTQ-embereket sértő rendelkezéseikről, mint például az anyakönyvi eljárásról szóló törvény 2020. májusi módosításáról, amely a transzneműek névváltoztatását torpedózta meg. Vagy arról az alkotmánymódosításról, amely még inkább megbélyegzi a transznemű embereket: 2020 decemberében elfogadták a nem házasok, köztük az azonos nemű párok által történő örökbefogadást ellehetetlenítő törvényjavaslatot. Innen már csak egy nagyobb lépésnek tűnik a lengyel helyzet, ahol az önkormányzatok több mint 100 várost és régiót „LMBTQ-mentes zónának” nyilvánítottak – ez az ország területének egyharmadát jelenti –, arra reagálva, hogy a varsói polgármester támogatta az LMBT+ közösséget. Mindemellett politikai és vallási vezetők szították a gyűlölködést bizonyos konzervatív médiumokkal közösen. Utóbbi ismerős lehet nekünk is, hiszen a hazai média nagy része kormányszócsőként működik, feszültséget, gyűlölködést szító politikusokból pedig nálunk sincs hiány. Gondoljunk csak a könyvdaráló Dúró Dórára, aki nem tűri, ha egy gyermekeknek szóló mesekönyvben LMBTQ emberek is szerepelnek.
A gyűlölködéssel pénzt vesznek ki a zsebünkből
Arról már nem igazán beszélnek az LMBTQ-ellenes politikusaink, hogy a különféle szexuális identitású emberek címkézése, hátrányos helyzete nemcsak emberi jogi szempontból problémás, hanem a társadalmak számára is pénzügyi költségekkel, gazdasági kieséssel jár. Az Open For Business széles körű kutatásából kiderül, hogy az LMBT+-populáció hátrányos megkülönböztetése a közép- és kelet-európai országoknak a GDP 1,75 százalékába kerül az egészségügyi és bérkülönbségek folytán.
A tanulmány arra is rámutat, hogy a nyitott és sokszínű társadalmak jobban szolgálják a gazdasági növekedést.
Erre egy remek példát is behoznak, méghozzá Írországét, ahol az azonos neműek házasságának engedélyezésével nemcsak az LMBTQ-emberek életén könnyítettek az ország vezetői, hanem egyúttal sokat tettek az ország gazdaságának előrelendítéséért is. Amikor Enda Kenny 2011-ben hivatalba lépett, mint Írország miniszterelnöke, az ország nehéz gazdasági helyzetben volt. Ekkortájt történt, hogy az ír törvényhozás témaként javasolta az azonos neműek házasságát, és a kérdést végül népszavazásra bocsátották. Kenny korábbi, vállalatvezetői múltjából megtanulta, hogy
az emberek mindig jobban tudnak dolgozni, ha boldogok, és nem kell árnyékban vagy bizonytalanságban élniük.
„És ezzel a boldogságérzettel jobban végzik munkájukat” – érvelt a felvetett téma mellett. A népszavazást segítve számos kampánnyal igyekezték a lakosság figyelmét felhívni arra, hogy érdemes az azonos neműek házassága mellet letenni a voksot. Sokat jelentett az is, hogy a civil szervezetek mellett, a nagyobb vállalatok is kiálltak az igennel való szavazás mellett a nyilvánosság előtt, hiszen felismerték, nyilvánvaló üzleti és gazdasági indokok is szólnak az LMBTQ-elfogadás mellett.
Enda Kenny (jobb szélen) és pártja ünnepelnek a dublini LMBTQ közösséggel, az eredményes kampány után (Fotó: Charles McQuillan/Getty Images)
Végül mindezek hatására az egyenlő házasságról szóló népszavazás 2015 májusában, 62% igen és 38% nem szavazattal elfogadták. Kenny jóslata pedig, miszerint hasznos lehet ország számára toleránsabbá tenni Írországot, be is vált: 2015 és 2019 között a GDP átlagos növekedése 10,1% volt az alacsony társasági adóknak, a magasan képzett munkavállalók beáramlásának és az LMBT+-személyekkel szembeni jobb bánásmódnak köszönhetően.
A multiknak sem mindegy
Arról is érdemes tudni, hogy egyre több nagyvállalat számára fontos, hogy a különböző országokban milyen az LMBTQ-emberek helyzete. Idevágó példa az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) esete, amelynek vezetői kizárták a nem toleráns országokat, mint az új székhely lehetséges helyszíneit. A vállalat vezetői számára ugyanis kiderült, hogy míg a személyzet 65%-a az ügynökséggel maradna, ha az Amszterdamba, Barcelonába, Koppenhágába, Milánóba vagy Bécsbe költözne, 70%-uk felmondana, ha az ügynökség közép- és kelet-európai helyszínt választana. Az ügynökség különféle kritériumokat alkalmazott a felmérés során. Két olyan kulcsfontosságú terület volt, ahol ezek az országok rosszul teljesítettek a „megfelelő munkaerő-piaci hozzáférés biztosítása az alkalmazottak partnerei számára. És a „toleráns és nyitott szociokulturális környezet” – amely alatt az EMA azt értette, hogy az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát engedélyezi-e a nemzeti jog.
Az Open For Business felmérésében Árvai Péter, a Prezi vezérigazgatója és a Nyitottak vagyunk igazgatótanácsának elnöke is beszélt arról, hogy miért fontos egy vállalkozás számára a nyitottság:
„Minél sokszínűbb csapataink vannak, annál kreatívabbak lehetünk, és így annál jobb dolgokat csinálhatunk…a kutatások szerint, a sokszínű csapatok eredményei jobbak, és tulajdonképpen ez a végső cél.”
Ünneplő tömeg a 2015-ös szavazás után, ami ratifikálja az azonos neműek házasságát Írországban (Fotó: Clodagh Kilcoyne/Getty Images)
Elvándorló tehetségek
A nyitott, biztonságos szociokulturális környezet nemcsak multik szempontjából sarkalatos kérdés, hanem olyan szempontból is, hogy hány tehetséget veszít az ország az intoleráns, kirekesztő rendelkezések, vagy a központi gyűlöletkeltés miatt. Ahogy Lengyelországra, Romániára, vagy Ukrajnára, úgy Magyarországra is igaz, hogy már nemcsak a magasabb fizetés miatt, hanem egyre több munkavállaló hagyja maga mögött az anyaországot, hogy nyitottabb és toleránsabb társadalmakban éljenek. Egy felmérés szerint, a LinkedIn-felhasználók összesített globális adatai alapján azt mutatja, hogy a nyitottabb és toleránsabb társadalmak inkább képesek odavonzani a tehetségeket, és azokat is, akik szerint a diszkrimináció hozzájárul ahhoz, hogy a közép- és kelet-európai országok szakképzett munkavállalóit a nyitottabb nyugati országok elszívják. Ezt igazolja néhány megszólaló is, akik az nlc-nek meséltek arról, hogy a saját mikroközösségükben is megtapasztalták a fentebb említett motivációjú elvándorlás jelenségét.
„Az egyik legjobb barátom és a párja nem most a mostani törvények miatt mentek el, de ezek miatt nem terveznek hazaköltözni. Azért, mert nem házasodhatnak össze, nem sétálhatnak végig az utcán kézen fogva, nem élhetik meg a szerelmüket annyira és úgy, mint egy heteroszexuális pár. És itt nem extrém dologra kell gondolni, csak arra, hogyha találkoznak, necces megcsókolni egymást, vagy hogy nehézkes az örökbefogadás (most szinte lehetetlen). Vagy hogy a közös albérletnél magyarázkodni kellett, hogy miért franciaágyat vettek a lakásba, hogy egyre negatívabb a kommunikáció a melegekkel kapcsolatban. Az utolsó csepp a pohárban a költözésüket illetően az volt, hogy az elvárások szintjén teljes jogú állampolgárok, ugyanakkor számos olyan alapvetéstől, ami »normális« heteró emberek számára evidensek, elesnek” – mondja Rita (a nevét megváltoztattuk). De az egyre fojtogatóbb, konzervatívabb keretek nem csak az LMBTQ embereket ösztönzik a távozásra, hanem azok számára is, akik liberálisan gondolkoznak.
„Én nem vagyok LMBTQ, de már nem tudom itthon, ilyen gyűlöletben és kirekesztő közegben elképzelni a jövőm. Korábban bíztam benne, hogy lesz itthon változás,, de túl gyorsan zakatolunk a sötét középkor felé. Nincsenek illúzióim, nyugaton is előfordul a hátrányos megkülönböztetés, de itthon rendszerszinten elfogadott, sőt támogatott, nekem ez nagyon ijesztő és szomorú” – mondja a huszonéves Patrícia, aki a kiköltözésen gondolkozik.
Egy meleg pár sétál kézenfogva Dublinban, házasságkötésüket ünnepelve (Fotó: Artur Widak/NurPhoto via Getty Images)
A harmincas éveiben járó Barbara az LMBTQ közösség tagja, és idén ő is arra jutott, hogy ebben az országban nem tudja elképzelni a jövőjét.
„Eddig »csak a meccseken« volt menő buzizni, de most, azt a jó szokást folytatva, miszerint mindig kell találni egy csontot, amit rághatunk, valakit, akit lehet gyűlölni, és amivel el lehet terelni a figyelmet a Fidesz zűrös dolgairól, most épp az LMBTQ+ közösséget vették célba. Azok a rendelkezések, amiket a járvány kezelése helyett hoztak (a Semjén-féle 33-as paragrafus; az örökbefogadás akadályozása), na, azok már konkrétan a jövőmet, a családalapítás lehetőségét, a békés együttélést lehetetlenítik el. Azzal, hogy a kormány nyíltan homofób politikát folytat, hogy szerinte »az apa férfi, az anya nő«, csak az a családmodell fér bele, amit ők gondolnak helyesnek, összemossák minden egyes alkalommal a pedofíliát és a homoszexualitást, csak elmélyíti azt a társadalmi problémát, amivel egyébként is rengetegen szembesülünk. Az intézményesített homo- és transzfóbia mellett már nyíltan lehet gyűlölködni, a propagandamédiából is ez folyik. Eddig az volt a mondás, hogy »nincs bajom a buzikkal, de csinálják a négy fal között«. Most már a családi életbe és a saját énünk, identitásunk megélésébe, meghatározásába is beleszólnak a kierőszakolt törvényeikkel” – magyarázza a döntése okait.
Ez pedig azt is jelenti, hogy egy újabb magyar állampolgár tervez máshol pénzt keresni, és kamatoztatni a tudását, és ezt a tendenciát. A hátrányos megkülönböztetés tehát pénzben is mérhető, ráadásul nem is kevésbe: évente összesen 63,9-96,9 milliárd forint az LMBT+-emberekkel szembeni diszkrimináció éves költsége Magyarországon, amely a hazai GDP 0,14-0,23 százaléka. Míg a gazdasági megkülönböztetés: Az LMBT+ munkavállalók elleni diszkrimináció 63,2-94,8 milliárd forintnyi bérszakadékot mutat. Mindezen túl egyéb vetülete is van a gazdasági veszteségnek: az LMBT+ emberek megkülönböztetése ugyanis egészségügyi egyenlőtlenségeket eredményez. Vagyis ezekben a közösségekben a depresszió és a HIV átlagosnál magasabb elterjedtsége jövedelem- és termelékenységvesztéshez vezet, amelyet évente 690 millió-2,1 milliárd forintban határozhatunk meg.
Kapcsolódó:
- „Csókolom, meleg pár vagyunk, és kérünk gyereket” – azonos nemű párok az örökbefogadásról
- Politikusok, akik már túl vannak a coming outon