nlc.hu
Mindennapok
Ajtó előtt órát adó matektanár

Nem értette a matekot a diák, a tanár megjelent egy táblával az ajtaja előtt

A diák és a tanár is kikészült a Zoom-órától, utóbbi fogta a tábláját és átsétált az előbbi háza elé.
A diákja ajtaja előtt órát adó matektanár

Sehogy sem ment a matek Chris Waba egyik diákjának, a 12 éves Rylee Andersonnak. A dél-dakotai Madison városában 27 éve oktató veterán matektanár százezernyi kollégájához hasonlóan átállt a digitális oktatásra, és a diákok is alkalmazkodtak a Zoomhoz, de a pedagógus pontosan tudja: van, akinek kell a személyes jelenlét és kész. Rylee mindenképpen szerette volna megoldani a házi feladatot, ezért oda-vissza e-mailezett tanárával, de így sem értette a feladatot.

Waba erre fogta a tábláját, amit az iskolától kölcsönzött a járvány elején és egyszerűen átsétált a diák háza elé. Itt negyedórát guggolt, miközben biztonságos távolságból magyarázta a feladatot a házból figyelő kislánynak. Az apa szerencsére levideózta és publikálta a megható jelenetet. Csak pár métert kellett gyalogolnia, hiszen néhány házra él a családtól, amelynek egyébként közeli barátja is.

Az ember érzi, ha egy diáknak személyes jelenlét kell – mondta később a tanár a Good Morning Americának. Hozzátette: ő, ahogy kollégái is, azért lett tanár, mert gyerekek közt szeretett volna dolgozni, így nagyon megviselte, amikor ezt elvette tőle a járvány. Mindenesetre nincs egyedül: tudja jól, hogy nagyon sok tanár szenved most és bármelyikük megtenné ugyanezt.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top