nlc.hu
Mindennapok

Farkas Franciska-interjú

„Sok mindenhez tartozom, sokféle tapasztalatból tevődök össze” – Farkas Franciska-interjú

Először hét évvel ezelőtt ültünk le interjúzni, akkor épp az első főszerepe kapcsán beszélgettünk, legutóbb pedig akkor, amikor a koronavírus- járvány hatására egyik napról a másikra kellett váltania. Akkor még mindketten úgy gondoltuk, hogy a pandémia pár hónap alatt lecseng, de most, több mint egy év távlatából, már sejthető, hogy a járvány és hatásai még egy ideig velünk maradnak. Ezúttal többek között arról kérdeztem, hogyan látja az új jövőt, és Farkas Franciska arról is mesélt, szerinte miért nehéz még 2021-ben is független, erős nőnek lenni. Interjú.

A Viktoria – A zürichi-expressz hozta el számára az áttörést, amelyben egy fiatal, hátrányos helyzetű nőt alakít, aki a kilátástalanságból Svájcba utazik prostituáltnak. Ez volt élete első főszerepe, amiért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Hungarian Film Festival of Los Angelesen, Hollywoodban. A színészetet főleg autodidakta módon sajátította el, az utóbbi években pedig több rövidfilmben és színdarabban szerepelt, többek között mellékszerepet kapott a nagy sikerű Aranyélet című sorozatban, amiért megkapta a Televíziós Újságírók Díját. Játszott a Brazilok és az Örök tél című mozikban, ő a Tudás­6alom összművészeti társulás egyik alapítója.

2020 tavaszáig úgy tűnt, hogy a sok munkának végre beért a gyümölcse: folyamatosan dolgozott színházban és filmekben egyaránt. Ezt a felívelő görbét húzták át egy mozdulattal a koronavírus-járvány okozta lezárások, és mint sok előadóművész, Franciska is egyik napról a másikra maradt munka, állami segítség nélkül. Egy olyan élethelyzetben találta magát, amikor gyors lépésekre, sőt, pályamódosításra volt szükség.

Egy éve nem álltál színpadon, hiányzik a szereplés?

Persze, nagyon. Szinte mindennap jön a gondolat, hogy este óra hét van, ilyenkor szoktam színpadra állni. A szervezetem egyszerűen kívánja az élményt, az adrenalint, amiket korábban megkapott a szerepléstől. A karantén alatt egyszer, amikor a szupermarketben álltam a sorban, megszólalt a Queen-től Bohemiam Rapsody, és észre sem vettem, de elkezdtem rá táncolni, teljesen öntudatlanul. Az emberek csak mosolyogtak a maszkjuk mögött, a biztonsági őr pedig nagyon jó fej volt, és fentebb hangosította a zenét, amikor látta, hogy elkezdem ropni. Úgy tűnik, mindenhol megtalálom a közönséget, és az is egyértelmű, hogy keresik bennem az utat azok az energiák, amiket a színészettel vezettem le, és amiket nem köt le a gyermekotthon. Ott más energiákat kell használnom.

Farkas Franciska

„A szervezetem egyszerűen kívánja az élményt” (Fotó: Neményi Márton)

Tavaly márciusban találkoztunk utoljára, akkor kezdtél el gyermekfelügyelőként dolgozni. Emlékszem, féltél a kihívástól és attól, hogyan fogod érzelmileg bírni. Irreálisak, vagy nagyon is racionálisak voltak a félelmeid?

Sokkal nyugodtabb vagyok, hiszen már egy éve dolgozom az otthonban, egy kicsit megedződtem, ugyanakkor az érzelmi involválódás a mai napig megvisel. Nem tudok nem belevinni érzelmeket a munkába, nem tudom elkerülni, hogy ne kezdjek el kötődni azokhoz a gyerekekhez, akikkel nap mint nap, hónapokon keresztül foglalkozom. Hogyan lehetne nem érezni valamit, amikor heti három-négy napot velük töltök, mesét olvasok nekik, altatom, ha betegek, ápolom őket? Ez egy átmeneti gyermekotthon, ahonnan a gyerekek nevelőszülőkhöz, gyermekotthonba, vagy a saját családjukhoz kerülnek, tehát egy ponton el kellett engedni őket, ami számomra baromi nehéz volt. Az első elválást fel kellett dolgozni. De most jönnek az új gyerekek, az új kihívások, azt tervezem, hogy majd próbálok nem ennyire közel kerülni hozzájuk, ám közben tudom, hogy ez nem igazán kivitelezhető. Egy gyermekotthonban nem tudsz érzelmileg elhatárolódni, itt a munka milyenségét adja, hogy beleviszed a személyiségedet.

Látod a gyerekek aktáit, amiket muszáj elolvasnod, ahhoz hogy tudd, milyen traumákkal érkeztek. Mennyire nehéz sorsú gyerekekkel dolgoztál eddig?

Olyan eseteket látok, amikről azt hittem, hogy csak a filmekben léteznek. Borzasztó nehéz ezeket elolvasni, szembesülni azzal, hogy ilyenek megtörténnek a mindennapokban.

Amikor megkerestelek az interjúhoz, azt mondtad, most nem tudsz túl pozitívan nyilatkozni. Sötétebben látod a jövőt, mint tavaly ilyenkor?

Általában pozitívan állok az élethez, és a felállított akadályokat megugrom, de most eljött az a pont, amikor tanácstalan vagyok a jövőmet illetően, nem tudom, merre visz az utam, nem látom a végét annak az élethelyzetnek, amiben vagyunk.

Pedig nekem még szerencsém volt, hiszen amikor a színészeket is elérte a krach, tudtam váltani, de fogalmam sincs, hogyan élnek túl azok, akik már egy éve nem tudnak dolgozni, hogyan vannak életben magyarok tömegei? Gyerekkel, hitellel, nagyobb kormányzati segítség nélkül.

Tavaly ilyenkor mennyire voltál nehéz helyzetben?

Durván megingott az egzisztenciám, szabadúszó színészként nem voltak nagy megtakarításaim, így gyorsan eljött az a pont, amikor elfogyott a pénzem, sőt, kérdésessé vált a lakhatásom is. Csak a főbérlőm nagyvonalúságán múlott, hogy maradhatok, és nem adja ki helyettem inkább olyannak, akinek a pandémia sem veszélyezteti a munkáját. Megmondom őszintén, már az is problémát jelentett, hogy miből veszek magamnak és a kutyámnak ételt, volt olyan, hogy elfeleztük vacsorára a virslit. Nem volt időm siratni a színészi karrieremet, gyorsan kellett cselekedni. Épp az álláshirdetéseket böngésztem, amikor láttam, hogy a szociális szférában keresnek gyermekfelügyelőt, és ehhez nagyon jól jött a szociális munkás végzettségem. 

Farkas Franciska

„Hogyan lehetne nem érezni valamit?” (Fotó: Neményi Márton)

Gondolkodsz azon, mi lesz, ha visszatérhetsz a színészkedéshez?

Persze, az elmúlt egy év alatt sok minden kikristályosodott bennem. Elkezdtem például magánórákat adni, színészi mesterségre tanítok fiatalokat, és darabokat is írok. Mindemellett sokat gondolkodtam magamon, és rájöttem, már nem igazán szeretnék nehéz sorsú karaktereket megformálni. Szeretném, ha a jövőben nem úgy gondolnának rám, mint Franciskára, a roma színésznőre, hanem Franciskára mint a színésznőre. Remélem hogy hozzátettem  a világhoz azzal, hogy felfedtem az életemnek ezen részét, de már nem gondolom azt, hogy tovább kellene forszírozni a származásomat. Elmondtam, megmutattam, kibeszéltem.  Remélem, hogy segítettem másoknak, azzal, hogy bemutattam a saját harcaimat.

Szerinted miért problémás, ha még mindig a származásodat firtatják, mondjuk egy interjúban?

Mert nem kizárólag a származásom, hanem jóval több dolog határoz meg, ebből kifolyólag még ezerféle dologgal kapcsolatban kérdezhetnének engem, mint Farkas Franciskát. Művészetekről, könyvekről, filmekről, hogy gyerekkoromban mi szerettem volna lenni – zoológus egyébként – vagy hogy van egy szociális munkás végzettségem is, mit gondolok egyes kérdésekről, témákról?

Teljesen kinőtted a zoológus vágyadat?

Imádom a természetet, benne van a pakliban, hogy egyszer elindulok az állatvédelem irányába. 

Visszatérve a korábbi témához, mit teszel, amikor már egy újságíró sokadszorra firtat egy olyan kérdést, amire szerinted korábban megadtad a választ már többször is?

Egyszerűen nem válaszolok rá, de mindeközben próbálom más szemszögből megérteni – azon túl, hogy az újságnak ez hozza a kattintást –, hogy miért kérdeznek rá újra és újra, vagy miért emelik ki velem kapcsolatban ezt a „jellegzetességet”? Próbálom a saját életemben megtalálni rá a választ, hogy például, amikor egyes barátaimról beszélek másoknak, vajon szóvá teszem-e, hogy ők melegek, vagy milyen a bőrszínük?  Ha valakinek be akarom őket mutatni, vajon mondom-e elöljáróban, hogy egy meleg vagy egy afroamerikai származású személy fog érkezni? Szóval próbálom megérteni, hogy a másik milyen okból címkéz. 

Gondoltál arra, mi lett volna, ha anno nem beszélsz a származásodról, a nehéz múltadról? Talán akkor más szerepek találnak meg?

Szerintem igen. Vannak olyan magyar színészek, akik sose beszéltek a cigányságukról, és nem is roma színészként élnek a köztudatban, és a szerepek szintjén sem skatulyázzák be őket a hátrányos helyzetű, cigány szerepébe.

Farkas Franciska

„Elmondtam, megmutattam, kibeszéltem” (Fotó: Neményi Márton)

Azt mesélted tavaly ilyenkor, voltak külföldi projektjeid, terveid is. Azóta gondolkodtál abban, hogy elköltözöl egy másik országba?

Többször mehettem volna Berlinbe, és most is van egy lehetőség onnan, de eddig még nem éltem vele.

Mi tart vissza? 

Az, hogy itthon valamit felépítettem valami olyat, amiből mindig tudok új lehetőségeket kipiszkálni.

Pár hónappal ezelőtt, a TED-beszédedben azt mondtad, hogy az erős nőktől félnek a férfiak? Ezt tapasztalatból mondod? Meg szoktak iramodni tőled a férfiak?

Hajaj. Fejvesztve. De nem csak magamon látom ezt, sok olyan barátnőm van, akik tehetségesek, talpraesettek, szépek, és mégis egyedül vannak, a férfiak jönnek, aztán lemaradnak tőlük. Nem bírják felvenni velük a ritmust. Ha engem kérdezel, el vannak kényeztetve a mai pasik. Itthon sokkal több a nő, mint a férfi, és olyan, mintha ők vadásznának, a férfiak meg válogatnak, döntenek.

Mi lehet ijesztő egy független nőben?

Ami talán vízválasztó lehet bizonyos férfiaknál, hogy mennyire támaszkodsz rájuk. Én általában egyedül oldom meg a problémáimat, és ez lehet, hogy ijesztő számukra, talán úgy érzik, hogy nincs szükségem rájuk. De ez nyilván nincs így, ez szimplán ego, önbecsülés kérdése, hiszen ismerek olyan párokat, akiknél a férfi kihúzza magát és büszke a barátnőjére, feleségére, amiért az önálló, talpraesett, független. Meg kéne végre érteni, hogy attól nem lesz kevésbé férfi egy férfi, ha egy nő is meg tud csinálni olyan dolgot, amit korábban a férfiakhoz társítottak. Azt gondolnád, hogy ez már evidens 2021-ben, de nagyon úgy fest, hogy van még bőven mit tenni-e téren. Mármint gondolkodás síkján, és nemcsak itthon, hanem máshol is.

Farkas Franciska

„A férfiak jönnek, aztán lemaradnak tőlük” (Fotó: Neményi Márton)

Próbálkoztál az ismerkedéssel a karantén, a kijárási korlátozások alatt?

Volt egy-két randim mindenféle applikáción keresztül, az egyik kifejezetten jól sikerült, jót beszélgettünk, minden szép és jó volt, egészen addig, amíg el nem köszöntem a fiútól. Teljesen lesokkolt a reakció, amit kaptam, ugyanis a fiú totálisan kikészült attól, hogy én most hazamegyek, mondván, ő azt tervezte, ott alszik nálam. Lehet, hogy én vagyok a régimódi, és értem, hogy a szigorítások miatt nehezebb volt az ismerkedés, hiszen nem voltak helyek, ahová lehetett menni, ahogy azt is, hogy nem a legkellemesebb a hidegben sétálni, de ettől függetlenül nálam nem mennek ilyen gyorsan a dolgok. Akárhogy is nézzük, egy vadidegen emberről van szó, hogy gondolja, hogy felhívom a lakásomra, sőt, mi több ott aludhat nálam?

Mit keresel egy férfiban?

A sziklaszilárd, szelíd embert, aki biztonságot sugároz, miközben nem akar birtokolni, bezárni, viszont teljes figyelemmel fordul felém, gáláns, kedves, figyelmes. Olyan férfit keresek, aki mellett nőnek érzem magam, látom rajta azt, hogy számít neki, amit mondok.

Szerintem az egymás iránti tiszteletből alakulhat ki egy jó, stabil kapcsolat.

Mindig ennyire független, öntudatos nő voltál, mint amilyennek ma vallod magad?

Régebben talán jobban hoztam a klasszikus nemi szerepeket, de huszonévesen még nem igazán voltam képben saját magammal, viszont akkor is erős voltam, és tudtam, hogy mit szeretnék. 

Hogyan befolyásoltak az otthon látott női szerepek? Milyen nők vettek körül?

Szemérmes családból jövök, anyával nem sokat beszéltünk a női dolgokról, a nőiségről, a fiú testvéreim meg frocliztak, ha valami csajos dolgot csináltam, kifestettem magam, vagy babáztam. Így a nőies énem csak később bontakozott ki. Egyedül az unokanővérem mesélt a fiú ügyeiről, a tapasztalatairól, ő mindig azt mondta, hogy becsüljem meg magam, a nőiességemet, szerelemből legyek együtt valakivel, ugyanakkor ne adjam magam könnyen. Azt hiszem, tartást, erőt, a nőiességem megbecsülésének fontosságát kaptam a női rokonaimtól.

Farkas Franciska

„Te nem félvér vagy, hanem dupla vérű.” (Fotó: Neményi Márton)

Sokrétű volt az utad, ami a színészi karrieredhez vezetett. Rengeteg helyen és többféle munkát végeztél az életed során. Emiatt nem érzed úgy, hogy kicsit kilógsz mindenhonnan? A civil munkahelyedről, mert ismert színész vagy, a színészek közül, mert nem a klasszikus karrierutat jártad be.

Minden tapasztalat, amit szereztem, az az enyém, ettől nem kevesebb vagyok, hanem több. Ez hasonló ahhoz,  amit a félvér barátnőm nagymamája szokott mondani neki: „Te nem félvér vagy, hanem dupla vérű.” Így vagyok én is a sokféle tapasztalattal, amiket kamatoztathatok különféle élethelyzetekben. Például a gyermekotthonban a színészi képességeimet, amikor egy angol rajzfilmet szinkronizálok a gyerekeknek, vagy amikor játék közben kígyóvá változom, és ettől ők odavannak.

Sok  mindenhez tartozom, sokféle tapasztalatból tevődök össze. Minden, ami történt velem, az adott hozzám, nélkülük nem az lennék, aki most vagyok.

Túl a nehézségeken, adott valami pozitívat is az utóbbi egy év?

Az élet nagy tanító, mert a sok rossz, kétely mellett az elmúlt egy év történései azért hoztak jó dolgokat, a személyes kapcsolataimban mindenképp. Olyan emberekkel beszéltem, akikkel már rég kellett volna, és olyan mondatok lettek kimondva, amik már rég várattak magukra. Kipipáltam egy sor olyan feladatot, amelyeket csak tologattam, több időm lett a befelé fordulásra, és a bezártság rákényszerített, hogy többet is foglalkozzak magammal.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.