A XIV. századi Franciaországban nagyon ritkán fordul elő, hogy egy bíróság nemi erőszak ügyében tartson tárgyalást. 1314 és 1399 között összesen tizenkét esetről szólnak a feljegyzések Kathryn Gravdal történész kutatásai szerint. Ezeknél az eseteknél az áldozatok jellemzően szűz lányok vagy magas rangú családok lányai voltak, és jó eséllyel az ügyüket gyorsan elkaszálták a tárgyalás során. Elég volt a legkisebb hiba is a vád részéről, hogy a bíróság elvesse az tárgyalás további folytatását. A középkor férfiak dominálta társadalma úgy gondolta, hogy egyrészt a nőket nem kell megerőszakolni, hiszen amúgy is annyira élvezik a szexet, hogy azt elsősorban maguk akarják, másrészt arról is sokan meg voltak győződve, hogy egy ilyen vád csak azért hangzik el, hogy a megerőszakoló később feleségül vegye áldozatát, mert ez kibúvót jelenthetett számára a büntetés alól.
Mivel a bíróságok előtt csekély eséllyel indultak, alig volt nő, aki perre vitte volna az ügyét, sőt inkább az volt a szokás, hogy még a saját családja elől is eltitkolta a történteket, mert hajlamosak voltak az ő hibájukként elkönyvelni mindazt, ami történt. Ráadásul akkoriban egy megerőszakolási ügyre elsősorban tulajdon elleni rongálásként tekintett a jog, és akkor vették csak komolyan, ha a megerőszakolt nő valamelyik férfi családtagja, mondjuk az apja vagy a férje akarta bíróságra vinni. Először Marguerite de Carrouges megerőszakolásának ügyét is lesöpörte a helyi gróf által vezetett bíróság, csakhogy Marguerite férje ennél tovább ment: egyenesen Párizsba utazott, hogy VI. Károly királytól kérjen isteni igazságszolgáltatást, vagyis egy párbajt azzal a férfival, akit ilyen súlyos vádakkal illetett. A XIV. század egyik legnagyobb bulváreseményéről most Ridley Scott forgatott filmet Az utolsó párbaj címmel Matt Damon, Jodie Comer, Adam Driver és Ben Affleck főszereplésével, és mi utánajártunk, mi igaz abból a történetből, amit a film bemutat.
Tényleg ez volt az utolsó párbaj?
Természetesen nem. A Sir Jean de Carrouges és Jacques Le Gris között megtartott párbajt még jó néhány követte, a film címe mégsem hazudik: ez volt ugyanis az utolsó olyan párbaj, ami az isteni igazságszolgáltatás erejével bírt. Az isteni igazságszolgáltatást jellemzően olyan eseteknél kérték, amikor egy ügyben nem álltak rendelkezésre bizonyítékok, az egyik ember szava állt szemben a másik ember szavával, és kívülállóként nem lehetett eldönteni, melyiküknek van igaza. A kor bírósága úgy tartotta, hogy Isten gondját viseli annak, aki igazat mond, ezért ha párbajra küldik a vádlottat és a vádlót, a győztes majd az lesz, aki igazat mondott.
Ez a fajta párbaj azonban már a XIV. században is ritkaságnak számított: Sir Jean de Carrouges és Jacques Le Gris összecsapása előtt harminc éven át nem volt rá példa. Ezek a párbajokat ráadásul nem mindig vitték végig: többször is előfordult, hogy valamelyik fél közvetlenül a párbaj előtt vagy a párbaj közben megijedt, megszakította azt, és azt vallotta, hogy hazudott, mert így megúszhatta az ügyet valamelyik birtoka elvesztésével, egy masszív pénzbírsággal, esetleg egy nagyobb korbácsolással. De Carrouges és Le Gris esetében ez szóba se jöhetett, ugyanis az ügyük akkora nyilvánosságot kapott a franciák között, hogy teljesen kiközösítette volna a társadalom azt, aki valamilyen oknál fogva meghátrál. Ők ketten mindenképp végig akarták csinálni a párbajt még azon az áron is, hogy amennyiben Le Gris győzedelmeskedik, akkor nemcsak Sir Jean de Carrouges veszíti életét, hanem a felesége, Marguerite de Carrouges is, akit élve elégettek volna azért, mert úgy gondolnák, hogy hazudott az erőszakról.
Jodie Comer, Ridley Scott új filmjében Az utolsó párbajban (Fotó: Patrick Redmond/20th Century Studios/AFP)
Két férfi, egy eset
A film meglehetősen pontos munkát végez abban, hogy rekonstruálja Sir Jean de Carrouges és Jacques Le Gris kapcsolatának történetét. Ők ketten valóban sokáig harcostársak voltak, akik vállt vállnak vetve küzdöttek a háborúban, és emiatt sokáig barátságban álltak egymással. A párbaj idején mindketten az ötvenes éveikben jártak (ezért vénemberezi le őket Jodie Comer karaktere a párbaj előtt), és itt van az egyik pont, ahol a film kicsit ferdít. Míg de Carrouges-t az 51 éves Matt Damon alakítja, aki nagyjából annyi idős lehet, mint a lovag volt a párbaj idején, addig Le Gris-t a 38 éves Adam Driver játssza, aki azért egy generációval fiatalabb a valóságnál, és nehezen elképzelhető, hogy valaki levénemberezze őt még annak ellenére sem, hogy a középkorban jellemzően jóval rövidebb ideig éltek az emberek.
A kettejük közötti konfliktust leginkább az okozta, hogy bár a családja révén sokáig de Carrouges számított jobb sorból valónak, később megfordult a szerencséjük. Pierre d’Alençon gróf barátsága révén Le Gris egyre feljebb lépkedett a ranglétrán, egyre vagyonosabb lett, és a barátsága akkor fordult át nyílt ellenségeskedésbe de Carrouges-zsal, amikor a gróftól pont azt a birtokot kapta meg ajándékba, ami eredetileg de Carrouges hozománya lett volna a második házasságából. A sértődött férfi perre vitte az ügyet, a királyhoz fordult, de elveszítve a pert még azzal is szembesülnie kellett, hogy nemcsak ezt a birtokot vette el tőle Le Gris, hanem még azt a helyőrséget is elbukta, ami már generációk óta a családjáé volt. A sértődött de Carrouges végül háborúkba fojtotta bánatát: hadjáratokhoz csatlakozva keresett annyi pénzt, hogy a családja ne menjen tönkre, és amikor néha otthon volt, a feleségével, Marguerite-tel azon igyekezett, hogy utódokat nemzzen.
Az ügy, amiről egész Franciaország beszélt
1386 elején a lovaggá ütött Jean de Carrouges hazatért egy skóciai hadjáratból, meglátogatta a feleségét és az édesanyját, de nem sok időt töltött otthon. Azonnal Párizsba sietett, hogy felvegye jutalmát a királytól a háborúban tett szolgálataiért. Egy napon a felesége egyedül maradt odahaza, mivel de Carrouges édesanyja magával vitte az összes szolgálót a bevásárló körútjára. A vád szerint ezt az alkalmat használta ki Le Gris, aki egy hű emberével figyeltette de Carrouge otthonát, és mióta egyszer látta, hogy milyen gyönyörű a vetélytársa felesége, eldöntötte, hogy így vagy úgy, de megszerzi magának a nőt. Az embere segítségével, csellel bejutott a de Carrouge birtokra, majd a hálószobáig kergetve Margaurite-et erőszakkal rávetette magát, lefogta és magáévá tette a nőt. Margaurite napokig hallgatott a történtekről, és csak azután mesélte el azt, hogy a férje hazatért és kettesben maradtak.
De Carrouge először a feljebbvalójánál, Pierre grófnál próbált igazságszolgáltatást kérni, ám mivel a gróf jó barátja volt Le Grisnek, lesöpörte az ügyet az asztalról. Ezután fordult a királyhoz és a párizsi bírósághoz segítségért. Mivel ezen a ponton az ügy már közszájon forgott a franciák között, nem lett volna lehetséges az ügyet csak úgy szőnyeg alá söpörni. A film ezt nem érzékelteti igazán, de a per hosszan, jó pár héten át tartott a nyáron, és ezalatt Le Gris egy tanúval próbálta igazolni, hogy a nemi erőszak idején ő máshol tartózkodott, csakhogy az alibijét biztosító férfiről kiderült, hogy őt is nemi erőszakkal vádolják. De Carrouges-nak ráadásul azt is sikerült bizonyítania, hogy Le Grisnek lehetősége nyílt lovaglással időben megtennie a távot az otthonától a de Carrouges birtokig, így az alibije megsemmisülésével semmi más nem maradt, csak a két férfi szava egymással szemben (a korabeli törvények szerint csak férfi perelhetett férfit, Marguerite nem foghatta volna perbe Le Gris-t).
Az utolsó párbaj (Fotó: Patrick Redmond/20th Century Studios/AFP)
Marguerite igaza
A per idején Marguerite már sok hónapos terhesen jelent meg a bíróságon, és látszatra pont akkortájt foganhatott meg a baba, amikor az erőszak történhetett. Ez azonban mégsem képezte a per részét, egyszerűen azért, mert a kor hite szerint nemi erőszakból nem foganhatott gyermek, így teljességgel kizárták annak a lehetőségét, hogy a születendő gyerek apja akár Le Gris is lehet. Marguerite kapcsán számos elmélet született arról, hogy miért lehet hamis a vádja. Elhangzott az, hogy csak képzelte/álmodta az egészet, ahogy az is, hogy valaki más lehetett az erőszakoló, és a nő egyszerűen csak összekeverte a gaztett elkövetőjét Le Gris-vel. Az összeesküvés-elméletek hívei szerint pedig biztosan az történt, hogy Marguerite-nek szeretője volt, akitől terhes lett, és mivel ezt nem vallhatta be a férjének, előállt a nemi erőszak meséjével. Szó volt arról is, hogy az egész sztori valójában Marguerite férjétől, Jean de Carrouges-től indult, aki szeretett volna valamilyen legális megoldást találni arra, hogy leszámoljon régi riválisával, Le Gris-vel, és ezt ötlötte ki.
Valljuk be, egyik sem tűnik túl reális elképzelésnek, főképp annak tudatában, hogy a nő nemcsak a jó hírét tette kockára, hanem azt is, hogyha létrejön a párbaj és a férje veszít, ő maga is az életét veszti, árván hagyva a gyerekét, ráadásul minden halálnemek egyik legfájdalmasabbika, az élve elégetés várt volna rá. Marguerite végig kitartott, és a férjével előadott vádakat nem sikerült elhitelteleníteni. A bíróság és a király a nép óriási érdeklődését látva megfutamodott a felelősségtől, hogy döntsön az ügyben, így végül ők is úgy látták jónak, ha a két fél párbajon dönti el, melyiküknek van igaza, vagyis egy nő szenvedése és élete árán lehetett véget vetni két férfi éveken át tartó kakaskodásának és az egók küzdelmének.
VIGYÁZAT! SPOILER-VESZÉLY!
Az utolsó fejezetben a film történetének végével kapcsolatban árulunk el fontos információkat, szóval csak akkor olvass tovább, ha már láttad a filmet, vagy akkor, ha ez nem zavar.
A nagy párbaj
Mivel a párbajt Ridley Scott igyekezett minél filmszerűbbé és izgalmasabbá tenni, a rendező itt tért el a legtöbb ponton a valóságtól. A párbajt eredetileg még novemberben tartották volna, ám amikor kiderült, hogy VI. Károly király akkor nem tudott volna személyesen jelen lenni, elhalasztotta az időpontot december végére. Marguerite időközben egy fiúgyermeknek adott életet, és bár a filmben kulcsszerepe van annak, hogy tetőtől talpig feketébe öltözve, egy magaslatról nézi végig az eseményeket, valójában az történt, hogy egy szekéren odaszállították őt a helyszínre, ám a király parancsára elvitték őt onnan, így nem láthatta de Carrouges és Le Gris összecsapását. A filmből csak azt tudhatjuk, hogy de Carrouges lovag volt, de nem sokkal a párbaj előtt Le Grist is lovaggá ütötték, mivel a király azt szerette volna, ha két egyenlő fél párviadalát láthatják a nézők.
Matt Damon mint Jean de Carrouges (Fotó: Patrick Redmond/20th Century Studios/AFP)
A párbajnak helyt adó terep valójában kisebb volt, mint amit a filmben láthatunk. A két résztvevő a helyszínt látva gyorsan letett arról, hogy lóhátról, lovagi kopjával felszerelve essen egymásnak a hely alkalmatlansága miatt, így a filmmel ellentétben gyorsan lepattantak a lóról, hogy karddal csépeljék egymást (így a lovaik sem pusztultak el, mint a filmben). Harci szekercét ugyan látunk a jelenet során, a valóságban ilyen eszköz nem került elő. Scott ábrázolásában az mindenképp hiteles, hogy először Le Gris sebzi meg komolyabban az ellenfelét, csakhogy a sok háborút átélt veteránt, de Carrouges-t a sérülés nem megállította, hanem még jobban feltüzelte. Valóban sikerült a földre vinnie Le Grist (egy visszaemlékezés szerint a férfi az ellenfele vérén csúszott el), aki már nem tudott felállni, de a kivégzése hosszan tartott és kegyetlen volt, ugyanis de Carrouges nehezen talált rést a férfi páncélzatán. Úgy hírlik, hogy Le Gris brutális, hosszan elhúzódó ledöfése (ahogy a filmben, úgy a valóságban is elmondta közben, hogy nem bűnös) is az egyik oka volt annak, hogy később megszüntették az istenítélettel egyenlő párbajokat. De Carrouges ugyan súlyosan megsérült a párbajban, sikerült felépülnie, és a király egyik kedvenc lovagja lett, igazi középkori híresség a feleségével együtt, és a család ebben az időszakban alaposan megszedte magát. A férfi bő egy évtizeddel később halt meg a keresztes háborúban. Marguerite még két gyereket szült neki, és bő másfél évtizeddel élte túl a férjét. Sosem házasodott újra.
Felhasznált cikkek: (smithsonianmag.com), (slate.com), (historyvshollywood.com)
