A Farkasokkal futó asszonyok – beavatás a nőiség őseredetének titkaiba c. könyv pár éve került a kezembe, és egészen lenyűgözött, máig sokszor fellapozom, ha szeretnék elmerülni a népmesék csodálatos és misztikus világában. Hogy őszinte legyek, nem mindent értettem meg belőle anno, és valószínűleg számos képet, szimbólumot még most sem értek belőle, mert azt gondolom, ez egy olyan könyv, amelynek üzeneteire meg kell érni, amihez fel kell nőni, sőt aminek igazán mély megértéséhez számos hibába is bele kell esni ahhoz, hogy tudjuk, miről is van pontosan szó.
Több, mint mese
Clarissa Pinkola Estés könyve először 1992-ben jelent meg, és olyan nőkről szóló népmeséket (illetve azok pszichoanalitikus értelmezését) gyűjtött össze, amelyek szerinte visszavezetnek minket a bennünk élő „Ősi Természeti Asszonyhoz”, ahhoz a női archetípushoz, amit szinte mindannyian elnyomtunk magunkban a civilizáció, a számtalan társadalmi elvárás és a patriarchátus miatt. Mondhatjuk úgy is, hogy megfosztottak ösztönös természetünktől. Estés szerint ugyanis az egészséges nő olyan, mint a farkas: erőtől duzzad, életereje hatalmas, leleményes, állhatatos, merész. Ettől a zabolátlan természetünktől való elválasztódás viszont azt eredményezi, hogy személyiségünk súlytalanná, sivárrá, kísértetszerűvé válik. Vitalitásunk azonban helyreállítható, ha leásunk a romjainkban, és feltárjuk mélyebb természetünket, kreatív nőiségünket. Ehhez nyújtanak segítséget a könyvben szereplő mesék.
Estés egyébként pszichoanalitikus, költő és cantadora, avagy „régi történetek őrzője” – jungi archetípusokból, vadon élő állatok megfigyeléséből merít egy alternatív feminin mitológiát. Könyve annyira kultikussá vált, hogy az Instagramon gyakorlatilag kötelező lett a #runwithwolves hashtag, ha a spiritualitással vagy a nőiségünkkel kapcsolatban posztolunk. Persze ez csak a felszín. Mi az, amit valóban tanulhatunk a Farkasokkal futó asszonyokból?
A túlcivilizáció a lélek halála
Talán abban a szellemben nevelkedtél, hogy kedves, engedelmes lány voltál, édes kis copfokkal, Barbie babákkal játszottál, és soha nem káromkodtál. Ha inkább fára másztál, akkor „fiúnak” tituláltak. Ha szakadt Nirvana pólót viseltél, akkor „egy nehéz szakaszon mentél keresztül”. Aztán jött a felnőttkor, és a társadalom megpróbált ceruzaszoknyába, tökéletesen vasalt ingbe és hibátlan mosolyba szorítani. Nincs semmi rossz abban, hogy szocializálódunk, de Estés szerint emlékeznünk kell arra, hogy egy Vad Nő is lakozik bennünk, aki hangosan csacsogni akar, meztelenül rohangálni az erdőben, és táncolni. Szabad akar lenni és bátor, puszta kézzel alkotni, önálló életet élni. Ez a Természeti Asszony lehet a mi erősségünk, amikor a világ megpróbálja megtörni a lelkünket. Ki kell ásnunk tehát örökkévaló lelkünk régi csontjait, és beengedni az életünkbe a szenvedélyt és a kreatív őrületet.
Fotó: Unsplash
Az intuíciónkban bízzunk, ne a gonosz mostohában
Az intuíció az iránytű, amellyel erre a világra jövünk. Olyan könnyen elfogadjuk a szüleink, tanáraink, főnökeink, partnereink, pszichoanalitikusaink hangját, miközben minden, amit tudnunk kell, már bennünk van. Clarissa az ösztöneink élesítésének folyamatát szemlélteti egy régi orosz mese, a Bölcs Vaszilisza elemzésében. Vaszilisza egy fiatal, tanácstalan lány, aki korán elszakadt belső tudásától, és félelmetes beavatási folyamaton megy keresztül, mielőtt megkapja a megértés fényét. Ezt kell tennünk, hogy visszanyerjük intuíciónkat: menjünk az ismeretlenbe, és nézzünk szembe azzal, ami ott rejtőzik. A nehézségek pillanataiban minden eddiginél tisztábban fogjuk hallani a belső bölcsesség hangját. Az erdőbe menni tüzet hozni a vén boszorkánytól, mindenkinek más jelenthet – egyéni utazást, kreatív projektet, saját vállalkozást. Tanuljunk meg hallgatni saját tudásunkra, és hagyjuk, hogy vezessen.
Fotó: Unsplash
Ne adjuk el a lelkünket a biztonságért
Átkozottul nehéz önálló életet élni. Gyakran választjuk a stabil munkahely biztonságát, a társadalmilag elfogadott életmódot és az anyagilag biztos házasságot, mint hogy megvalósítsuk vad álmunkat. Elcsábítanak bennünket az aranyozott kocsik és a könnyű élet ígérete, mint az árvát Hans Christian Andersen Piros cipők című meséjében. A naiv és könnyen lenyűgözhető kislány felcseréli kézzel készített piros cipőjét a gazdag pártfogó által kínált kényelméért és biztonságáért. De a lélek élete az alkotásaiban rejlik, és ha egyszer belekóstolunk, szabadok akarunk lenni, a saját kezűleg varrt cipőinket akarjuk hordani. Ha megfosztjuk magunkat lelkünktől, egyre vékonyabbak, sápadtabbak leszünk. Lehet, hogy valami rossz pótlást keresünk az elveszett álomnak, például egy új pár piros cipőt, egy új szeretőt, hogy újra érezzük, hogy élünk, de semmi nem pótolja a lelkünk hiányát.
Fotó: Unsplash
Adjuk meg magunkat egy Felsőbb Erőnek, az tudja, hová vezet
A levágott kezű lány a könyvben bemutatott utolsó mese. Ez a történet annyira gazdag részletekben és bölcsességekben, hogy Clarissa gyakran akár hónapokat is dolgozik vele, hogy meggyógyítsa segítségével a pácienseit. A kéztől megfosztott leány nem tud megélni, ezért hitét teljesen egy szellem oltalmára bízza, aki átvezeti az erdőn. Ez az a belső utazás, amelyet mindannyiunknak újra és újra meg kell tennünk életünk különböző szakaszaiban. Egónk félelmei ellenére, a siker garanciája nélkül, el kell indulnunk, és bíznunk abban, hogy Belső Lényünk pontosan oda visz, ahol lennünk kell.
Fotő: Unsplash
Légy az, aki valójában vagy
Egyik kedvencemben, a Rút kis kacsa történetében a hattyúfiókát szerencsétlen külseje miatt bántják és utasítják el, csak hogy felnőve gyönyörű hattyúvá váljon. Ennek a szívszorító történetnek sokat bántott hőse soha nem volt csúnya vagy életképtelen, egyszerűen nem tartozott a környezetéhez. Sok nővel ez történik. „Eltévedt zigóta” szindrómában szenvednek, ami annyit tesz, hogy véletlenül rossz családba születtek vagy olyan közösségben nevelkedtek, amely soha nem értette meg őket, és alkalmatlannak/ butának/csúnyának nevezte őket. Ez a világ tele van olyan macskákkal és tyúkokkal, akik nevetni fognak az álmainkon. Egy tyúk soha nem fogja megérteni, miért akarunk úszni, a macska pedig nem fogja látni a repülés értelmét. A „stepfordi feleségek” lenézően felvonják a szemöldöküket, amikor arról hallanak, hogy Kambodzsába akarunk költözni vagy felcsapunk cirkuszi mutatványosnak. Vagy éppen ellenkezőleg: lázadó feminista kollégáink undorodva horkantanak fel, ha bevalljuk, hogy életcélunk többgyerekes anyává és feleséggé válni. Pedig akárhogy is döntünk, nincs velünk semmi baj. Egyszerűen csak eddig tyúkok és kacsák vettek körül, miközben mi hattyúk vagyunk. Ahogy Clarissa mondta: „Aki nem támogatja a művészetedet, az életedet, arra nem éri meg időt pazarolni.” Adjuk tehát fel a kapcsolatokat azokkal, akik nem állnak mellettünk.
Fotó: Libri.hu
És hogy miért pont a mesék? Clarissa szerint a mesék olyan útmutatásokat tartalmaznak, amelyek eligazítanak életünk bonyolult útvesztőjében. Segítségükkel megértjük, hogy szükségünk van a mélyen eltemetett archetípusra, s hogy rátaláljunk a felszínre hozásához segítő módokra. A mesékben gyógyító erő lakozik, hatalmuk van felettük, csak meg kell őket hallgatnunk.
