nlc.hu
Mindennapok

Bosszúból adományozta el felesége pénzét

Bosszúból adományozta felesége pénzét a koraszülötteket támogató Plüss Kommandónak

Mivel a feleség nem tudott az adományozásról, a pénzt vissza kellett utalni.

A Plüss Kommandó hónapok óta dolgozik azon, hogy egy életmentő gépet beszerezzenek a gyulai koraszülött osztálynak, ezért is örültek meg nagyon, amikor nemrég valakitől 2,3 millió forintos adomány érkezett. Sajnos hamarosan kiderült, hogy nem egy önzetlen felajánlásról van szó, egy férfi így akart bosszút állni feleségén, aki három közös gyermekükkel nemrég elköltözött, de akinek a pénzéhez így is hozzáfért, ugyanis a vállalkozásukat továbbra is együtt vezetik. Így pedig nem volt mit tenni, a pénzt vissza kellett utalni. 

„Tényleg elhittem, hogy a gyulai piciknek meglehet a gép. Most az adománygyűjtés megakadt, hiszen nem mindegy egy alapítvány esetében, hogy 5 milliót gyűjt vagy annak a felét. Az egész csapat kiborult. Összetörtünk. Évek óta a kis hősök életben maradásáért küzdünk, soha még csak hasonlóban sem volt részük” – nyilatkozta a Blikknek Nyilka Ildikó, az Alapítvány az Alapítványokért alapító kuratóriumi elnöke.

Egy koraszülött kislány kezét érinti ujjával édesanyja

Egy koraszülött kislány kezét érinti ujjával édesanyja a budapesti Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának koraszülött intenzív osztályán (Fotó:MTI/Mohai Balázs)

„Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen előfordulhat a mi családunkban. Később elküldte az adatokat, hova utalta a pénzt, ami egyébként nem megtakarítás, hanem hitel. Azonnal hívtam a bankom, ahol megerősítették a férjem által elmondottakat. Borzasztó érzés volt, különösen azért, mert rendszeresen jótékonykodunk” – mesélte a lapnak a feleség, aki úgy döntött, hogy a kétmillió feletti összeget kárpótlásul a Plüss Kommandónak adományozza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top