nlc.hu
Mindennapok

Kamuprofil mögé bújva kértek pornográf felvételeket egy 15 éves ismerősüktől

Kamuprofillal verték át 15 éves ismerősüket, gyermekpornográfiával gyanúsítják őket

Lánynak adták ki magukat, így csalták ki a felvételeket.

Egy édesanya 2020 novemberében a rendőrséghez fordult, miután 15 éves fiát egy lány kereste meg az egyik közösségi oldalon, és a jól ismert Felelsz vagy mersz játékra hívta. Az anyuka észrevette, fiát egy héten keresztül többször kérte a lány, készítsen magáról pornográf jellegű felvételt, ezekre pedig konkrét instrukciókat is kapott. A fiú a kért feladatokat végrehajtotta, mindenről videófelvételt készített és azokat elküldte a megadott címre, írja a police.hu.

Rendőrautó piros-kék szirénája éjszaka

Katonák verekedtek Budapesten(Fotó: Getty Images)

Mint később kiderült, a tinédzser ismerősei állnak a háttérben, akik miután megkapták a felvételeket, azokat tovább osztották.  A más neve és arca mögé rejtőzködő fiatalok azonosítása és felkutatása érdekében zajló felderítő munka hónapokig tartott. A társaság minden tagját gyermekpornográfia bűntettével gyanúsították meg. A kamaszok lakásán tartott kutatáson a bűncselekményhez használt telefonokat, tableteket, számítógépeket a rendőrök megtalálták és lefoglalták.

A fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését, álláspontjuk szerint azért választották az általuk ismert áldozatot, mert szerintük naivabb személyiséggel rendelkezett, mint egy átlag kamasz. Elmondták, hogy együtt találták ki a kamuprofil létrehozását, mint ahogyan a megalázó pornográf és intim feladatokat is. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top