„Meglepő hír érkezett Amerikából. Néhány amerikai nő új bibliával akarja megajándékozni a világot. Valami Kingsford Anna nevű úrnő már rég megjósolt, hogy a legközelebbi kijelentés női közvetítéssel fog megtörténni. E jóslatot akarja megvalósítani Stauton Katalin úrnő és az ő »revideáló bizottsága*. Kibocsátott prospectusukban e hó végére igérik a »Nők Bibliája* első részének megjelenését. Melynek tartalma a nőkre vonatkozó szentírási helyek átnézése lenne” – olvasható Protestáns Egyházi és Iskolai Lap egyik 1896-os számában.
A korabeli lapokban nemcsak ezt az egyetlen említést találni Kingsford Annáról, vagyis Anna Kingsfordról, szerepelt például az Orvosi Hetilap 15. lapszámában 1886-ban, ahol nem valami úrnőként, hanem orvostudorként hivatkoznak rá. És mi adta az apropót, hogy írjanak róla? Állítólag felhívta a figyelmet arra, hogy Louis Pasteur veszettség elleni védőoltásai mellett nem kellene megfeledkezni egy Buisson nevű francia orvosról, aki a veszettség ellen 42 C°-os orosz fürdőket alkalmazott, hiszen – mint írják – ennek az eljárásnak sok esetben kitűnő eredménye volt.
De ki volt Anna Kingsford, aki a fentiek alapján a vallás, a női egyenlőség és tudományok iránt is érdeklődött? 1846-ban született egy gazdag kereskedő és felesége gyermekeként Stratfordban, ami ma már London része. A kis Anna koraérett gyermek volt, első versét kilencévesen írta, de nemcsak a költészet az irodalom érdekelte, egyike volt azoknak a brit nőknek, akik elsőként szereztek orvosi diplomát, igaz, ehhez neki is Párizsba kellett utaznia.
A nemes ügy
És hogy miért választotta ezt a pályát? Mert szerette volna, ha nem kifogásolják szakmai hozzáértését, amikor az orvosi kutatásokról, azok etikai hátteréről száll vitába. Anna Kingsford ugyanis ellenezte az állatok élveboncolását, és be akarta bizonyítani, anélkül is lehet orvos valaki, hogy állatokat kínozna. Azoknak a nőknek, akik részt akartak venni a felsőoktatásban, sőt, orvosnak akartak tanulni, számtalan akadállyal kellett szembenézniük, és Kingsford dolgát az sem könnyítette meg, hogy elvei miatt nehéz volt olyan oktatót találni, aki vállalta, hogy nem alkalmaz élveboncolást szemléltetésképpen az óráin, ahogyan az sem, hogy rossz egészségi állapota miatt diáktársai sem bántak vele kesztyűs kézzel.
Diplomáját Párizsban szerezte, hat év tanulás után 1880-ban végzett, hogy hatósági pozícióból folytathassa állatvédő tevékenységét. Záródolgozata, a L’Alimentation Végétale de l’Homme a vegetarianizmus előnyeiről szólt, angolul The Perfect Way in Diet (1881) címmel jelent meg.[2] Abban az évben megalapította Élelmiszerreform Társaságot (Food Reform Societyt), és Nagy-Britanniában, illetve több európai nagyvárosban is felszólalt a vegetáriánus étrend mellett és az állatkísérletek ellen.
Anna Kingsford (Fotó: Wikipedia)
Szellemekkel suttogó
De Anna Kingsford története nem csak emiatt érdekes, aktívan részt vett az angliai teozófiai mozgalomban, és mint Nagy-Britanniában akkor olyan sokakat, őt is nagyon érdekelte az okkultizmus és a spiritizmus. Igen, a viktoriánus korszakot gyakran a tudományos és technikai fejlődéssel hozzák összefüggésbe, de a kettő nem zárta ki egymást, még Sir Arthur Conan Doyle-t, a Sherlock Holmes detektívregények íróját is lenyűgözte a természetfeletti, Viktória királynő és Albert herceg pedig már 1846-ban is részt vett spiritiszta szeánszokon.
A spiritizmus és az okkultizmus egy olyan korszakban, amikor a nemek közötti egyenlőtlenségek még jobban jelen voltak, sok nő számára biztosított egy olyan közeget, ahol nem kellett másodrendű polgárnak lenni, lehetővé tette sokaknak, hogy kicsit kiszabaduljanak az osztály- és nemi szerepek terhe alól, sőt, egyenesen – ha lehet így fogalmazni – ők voltak nyerő pozícióban, a női médiumok például sokkal népszerűbbek voltak, mint férfi társaik.
Persze bőven akadtak férfiak is, akik szívesen foglalkoztak természetfeletti dolgokkal, még olyan nagy elmék is, mint az ismert fiziológus és orvos, Claude Bernard, és akinek a halála érdekesen kapcsolódik eredeti történetünkhöz. Ugyan a tudós 17 évnyi betegeskedés után hunyt el, mégis van, aki azt állította, valójában Anna Kingsford ölte meg, mégpedig elméje erejével. És állítólag nem csak ő volt az egyetlen áldozata, 1886 novemberében ő végzett egy másik fiziológussal, Paul Berttel is. Az igazság ezzel szemben az, hogy Bert Hanoiban hunyt el vérhasban.
„Erősen bennem volt, hogy ennek én voltam az eszköze, és hogy ő valóban az én hatalmam révén halt meg… ha bebizonyosodik, hogy valóban rendelkezem ilyen dicsőséges hatalommal, jaj legyen a kínzóknak!” – mondta állítólag Kingsford, amikor 1878 februárjában a Paris École de Médecine kapuján lévő hirdetményből tudomást szerzett Bernard haláláról.
És hogy kitől tudjuk ezt? A forrás nem más, mint Edward Maitland, akivel sokat dolgozott együtt, és aki egy könyvet is írt róla. Hogy mennyire hiteles a Clothed with the Sun című mű? Maitland az életrajz megírása után az összes dokumentumot, kéziratot, naplót és levelet elégette, amelyet Kingsford hagyott rá, így nehéz ellenőrizni, hogy mennyi az igazságtartalma.
Edward Maitland (Fotó: Wikipedia)
Persze az, hogy Kingsfordnak voltak ellenérzései Claude Bernard professzorral szemben, az nem titok, a tudós ugyanis támogatta az állatkísérleteket, felesége állítása szerint például saját kutyájukra sem volt tekintettel, kedvencüket is élve boncolta fel. Kingsford egyébként a The Heretic számára írt cikkében ír is arról, milyen szörnyű volt, amikor szembesült azzal, hogy az Paris École de Médecine laboratóriumából származó szörnyű sikolyok a kutyáktól származik, amiket éppen élve boncolnak.
De tény az is, hogy Anna legjobb barátnője is, Florence Miller szerint is volt baj a művel, az ugyanis az inkább magáról Maitlandről szól, az ő kiválóságáról. Alan Pert, aki már kétezres években jelentetett meg egy életrajzot Kingsfordról, úgy véli, Maitland sok fontos részletet kihagyott könyvéből, és hamis képet festett annak főszereplőjéről.
Pert szerint – ha lett is volna rá lehetősége, ha rendelkezett volna olyan természetfeletti képességekkel – Anna soha nem gyilkolt volna meg senkit, nem tudott volna ártani egyetlen élőlénynek sem. Érvként hozza fel azt, hogy az egyik előadásában azt mondta, a mágiában jártas emberek számára elengedhetetlen a tiszta szív, tiszta lelkiismerettel és igazságosság.
Azt is kétségbe vonja, hogy Kingsford valóban arról mesélt volna Maitlandnek, hogy régen rókavadászatokra járt, és „vad örömet” érzett, amikor látta, hogy a kutyák darabokra tépik az állatot, hiszen egyik könyvében Anna arról írt, hogy nem híve annak, hogy a nők vadásszanak, az egy visszataszító, megvetendő dolog, a halál látványa nem okozhat örömet senkinek. De miért akarta Maitland rossz színben feltüntetni ismerősét? Alan Pert szerint azért, mert nem tudta uralni őt, és úgy érezte, a nő sikeresebb nála.
Louis Pasteur kezében kísérleti nyulakkal a Vanity Fair Magazinban, 1887. (Fotó: Oxford Science Archive/Print Collector/Getty Images)
Semmi sem csak fekete vagy fehér
És valóban voltak sikerei, az Edinburgh Evening News a legjobb női orvosok egyikeként hivatkozott rá, népszerű előadásokat tart a vegetarianizmusról és és az állatvédelemről, ezoterikus könyveket, regényeket is írt, saját feminista magazint szerkesztett, és másképp is küzdött a nők jogaiért. Mindemellett voltak kétségkívül ma már megrökönyödést keltő megállapításai is, például, hogy a korábban már említett fürdő sokkal jobb módszer a veszettség ellen, mint a védőoltás. A vegetarianizmus egészségügyi előnyeiről szóló értekezésben pedig ugyan anatómiai megfigyelésekre is hivatkozik, de szerepelnek anekdotikus bizonyítékok is, kísérleti eredmények azonban egyáltalán nem.
Az már más kérdés, hogy megérdemelte-e az a gyűlölethullámot, amit – főként tudós férfiaktól – kapott. Még akkor sem, ha egészen másként fogalmazta meg a véleményét, mint a többi nő, aki hozzá hasonlóan kiállt a nők és az állatok jogaiért. Kingsford szerint ugyan az élveboncolást alkalmazó orvosoknál szakmai tárgyilagosságról van szó, nem egy nemesebb cél vezérli őket, hanem tulajdonképpen középkori varázslók, akik véráldozatot mutatnak be a sötét erőknek, majd azt is kifejtette, hogy karmikus következménye lesz a tetteiknek, hiszen az állatok lelke nem hal meg velük együtt.
Alan Pert szerint Kingsford 1886 novemberében zuhogó esőben sétált Louis Pasteur laboratóriuma felé, aki szintén nagy híve volt az állatkísérleteknek. Kingsford állítólag órákat töltött nedves ruhában, és tüdőgyulladást kapott, tuberkulózistól szenvedett. Remélve azt, hogy az éghajlatváltozás segít majd, Olaszországba költözött, de később úgy döntött, inkább visszatér Londonban, és férjével kibéreltek egy házat. Anna Kingsford 1888. február 22-én halt meg.
